Szerbiában a jegybank élére a felügyelőbizottság elnökét javasolják
Mirko Cvetkovic közölte: a kormánykoalíció hivatalos jelöltje Dejan Soskic. A felügyelőbizottság a múlt héten hivatalosan is elfogadta Radovan Jelasic jegybanki elnök lemondását, ami megnyitotta az utat az új bankvezető kinevezése előtt. Radovan Jelasic 2004 óta állt a szerb központi bank élén és március 22-én váratlanul lemondott.
A bankvezér akkor, és azóta többször is azt mondta, hogy személyes okokból válik meg posztjától. Elemzők szerint a tényleges ok az volt, hogy politikai nyomás nehezedett a bankra azzal a céllal, hogy az életszínvonal javítását helyezze tevékenységének középpontjába.
Radovan Jelasic megbízatása eredetileg 2012-ben járt volna le. A kormányfő által javasolt Soskic kinevezését a parlamentnek is jóvá kell hagynia, ami akár két hónapig is eltarthat.