Tizenhárom milliárd éves az eddig felfedezett legősibb galaxis
A Nature tudományos szaklap szerdai számában megjelent publikáció szerint a galaxisra utaló távoli foltot elsőként a Hubble űrteleszkóppal észlelték. Az év elején európai tudósok az UDFy-38135539 néven jegyzett galaxist egy chilei teleszkóppal 16 órán át figyelték. A kihűlő hidrogéngázok fényének elemzéséből pedig arra a következtetésre jutottak, hogy ez az ősi csillagrendszer a Nagy Bummtól, azaz a világegyetem keletkezésétől számítva mintegy 600-800 millió évvel születhetett később.
A galaxis távolságára az úgynevezett vöröseltolódásnak nevezett jelenségből következtettek. A jelenleg elfogadott elméletek szerint ugyanis a világegyetem folyamatosan tágul, ezért a Doppler-jelenséghez hasonlóan a távolabbi galaxisokról érkező fény - az elektromágneses hullámok hullámhosszának a kibocsátott hullámhosszhoz viszonyított megnövekedése miatt - a vörös felé tolódik, és ez a távolsággal arányosan változik. A tudósok azonban abban is biztosak, hogy ez az "erőteljes vöröseltolódású festékfolt" a most észlelt formájában nem is létezik, valószínűleg már egyesült a szomszédos nagyobb csillagrendszerekkel. (MTI)