Tőkepiac, avagy szelídíthető-e egy nagy állat?

A piac lehet "bika" (bullish), ha épp emelkedik, vagy lehet "medve" (bearish), ha fordítva, csökkennek az árfolyamok. Ám vannak, akik szerint a tőkepiac ma már egyik sem, hanem hétfejű sárkány, amely uralma alá hajtotta a világot, ráadásul mesebeli elődjétől eltérően már nem is királykisasszonyokat, hanem egész országokat eszik ebédre. Ebben lehet igazság, de a szám téves: a nemzetközi tőkepiac sokkal inkább hétmilliárd fejű, semmint hétfejű sárkány. Hogyan került ide ez a szörnyeteg? A politikai vezetők közül szerte a világon sokan úgy vélik, hogy a szabályozás, a reguláció hiánya szabadította a világra a tőkepiac sárkányát.

A második világháború utáni nemzetközi pénzügyi rendszer, amelyet az 1944-es Bretton Woods-i egyezmények alakítottak ki, nem tett lehetővé korlátlan tőkeáramlást - nem is tehetett, mivel a nemzetközi rendszer alapja a valuták rögzített, habár kiigazítható árfolyama volt. A fejlett országok 1973-ban felmondták a tarthatatlanná vált Bretton Woods-i rendszert, áttértek a szabadon lebegő valutaárfolyamokra. A nemzetközi tőkemozgást korlátozó szabályokat ugyan nem rögtön, de az 1990-es évek közepére, végére minimálisra csökkentették a legtöbb fejlett országban.

Való igaz, hogy szoros időbeli összefüggés látszik a szabályozás felszámolása és a tőkepiac növekedése között. A legfejlettebb ipari országok közötti nemzetközi tőkemozgásban a működőtőke-befektetések 1970-ben 14,5 milliárd dollárt, 1997-ben 448,3 milliárd dollárt tettek ki az amerikai kongresszus kutatási szolgálata (CRS) szerint. A portfólió-befektetések áramlása viszont lélegzetelállító ütemben gyorsult ugyanezen országok között: az 1970-es 5,3 milliárd dollárról 1997-re 1040 millió dollárra. A világ teljes tőkepiaci kapitalizációja 2006-ban 167 billió dollár volt az 1990-es 43 billió helyett. A fejlett országokban a növekedés többé-kevésbé hasonlóan alakult.

Az Európai Unió átlagában a tőkepiac mérete - a részvények és az adósságot megtestesítő értékpapírok év végi piaci tőkeértékében és a bankok év végi mérlegfőösszegében mérve - már 1990-ben az össz-GDP 1,83 szorosa, 1995-ben a 3,24-szerese volt. Az arány 2001-re 6,52-szeresre emelkedett, de nem utolsó sorban a válság miatt 2008 végén a 17,134 billió dolláros GDP-nek "csak" 5,1-szeresét tette ki a tőkepiac 87,35 billió dolláros értéke az EU-ban. Az Egyesült Államokban hasonló volt a folyamat: 1990-ben 2,56-szoros, 1995-ben 3,16-szoros, 2001-ben 5,4-szeres, 2007 végén 4,42-szeres, 2008 végén 3,9-szeres volt az akkor ott 56,314 billió dolláros tőkepiac mérete az akkori 14,44 billió dolláros amerikai GDP-hez képest, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) statisztikája szerint. A tőkepiaci eszközök értéke 1990 és 2006-között Japánban a GDP 3,74-szereséről a 4,46-szorosára nőtt.

Ugrásszerű növekedés volt viszont sok más térségben. A kelet-európai országokban és Oroszországban átlagosan 1,46-szorosra nőtt a tőkepiaci eszközérték a GDP-hez képest 2006-ra, míg 1990-ben a tőkepiac még csak a GDP 13 százalékával volt egyenértékű. A piacosítást korábban kezdő Kínában ugyanezen idő alatt 82 százalékról 3,07-szeresre, a többi ázsiai országban 1,01-szeresről 3,27-szeresre, Latin-Amerikában 39 százalékról 1,59-szeresre ugrott az arány a McKinsey Global Instutite statisztikája szerint. Arról azonban szó sincs, mintha mindezt kizárólag az ellenőrzés hiánya idézte volna elő.

Egy másik állatot említvén: "Kecske sót keres", írta Karinthy Frigyes az "Így írtok ti" házassági rovatában. Éppen így, "minden külön értesítés helyett" örök igazság, hogy a tőke megtérülést keres. A megtérülési lehetőségek is ugrásszerűen szaporodtak. Tőzsdére ment az egész világ az elmúlt húsz-huszonöt évben: mindent privatizáltak mindenütt, majd mindent újra meg újra fel- és kivásároltak: az 1990-es évek és a 2000-es évek eleje a vállalat-felvásárlások és -egyesülések szezonja volt szerte a világon. Ehhez nagyon sok hitelre volt szükség. A tőkeáramlást megkönnyítette és olcsóbbá tette a távközlés és az adatkezelés fantasztikus fejlődése. És így ma már gyakorlatilag az egész emberiség - 6,8 milliárd ember - kint van a tőkepiacon, befektetőként és adósként egyaránt, akár tud róla, akár nem.

Akinek a fizetése megérkezik a bankba Magyarországon, nem is tudja, hogy - amíg föl nem veszi a pénzkiadó automatánál - miként forog a pénze akár Új-Zélandig és vissza. Ráadásul nem csak bankba tesszük a pénzünket, hanem kényszerűen vagy önkéntesen más megtakarításokba is: nyugdíj-, egészség- és életbiztosításba, vállalati részvényekbe és államkötvényekbe. Ezek mind piacon forgó termékek. Ugyanezt teszik a bankok, a vállalatok és a kormányok: befektetőként, azaz hitelezőként vagy adósként valamennyien kint vannak a tőkepiacon. Ha a tőkepiac mérete a reálgazdasági teljesítmény sokszorosa, arról nem csak a spekuláció, a nyerészkedési vágy tehet, hanem a kereslet is. 1990-ben az amerikai lakosság évi összjövedelme a teljes év végi adósságállományának a másfélszeresét tette ki, 2000-ben még a 105,9 százaléka, de 2008-ban már csak 57,3 százaléka volt.

A világ hét legfejlettebb ipari országában (G7) a bruttó közadósság 1973 táján a GDP 40 százaléka alatt volt, közvetlenül a válság előtt, 2004-06 táján már meghaladta a 80 százalékot, és most 120 százalék felé közelít. Ebben a helyzetben elképzelhető, hogy a tőkepiac legszélsőségesebb, szerencsejátékszerű módszereinek - például a fedezet nélküli eladásoknak - a korlátozása inkább csak ingerelni fogja a sárkányt, semmint szelídíteni, és kettőzött haraggal támad, amikor és ahol meggondolatlan kijelentések hangzanak el.(MTI)