Tovább fodrozódik a brit sajtóbotrány hulláma

A politika és a rendőrség legmagasabb vezető szintjeiig jutott az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai telefonlehallgatási sajtóbotránya, amely Rupert Murdoch médiabirodalmának azóta megszüntetett legnagyobb bulvárlapja, a News of the World körül robbant ki.

 A brit ellenzék vezetője vasárnapi nyilatkozatában közölte, hogy meg kell vizsgálni a médiatulajdonosi koncentráció törvényi korlátozásának lehetőségét. Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint David Cameron konzervatív párti miniszterelnök az elmúlt hónapokban több alkalommal fogadta a fő vidéki kormányfői rezidencián, Chequersben a Murdoch-csoport több vezetőjét, köztük olyanokat, akiket azóta őrizetbe vettek a lehallgatási ügyben.
    

A Downing Street ezt meg is erősítette, közzétéve, hogy a chequersi vendégek között volt Andy Coulson, a News of the World egykori főszerkesztője, aki később egy ideig Cameron sajtófőnökeként is tevékenykedett.  Coulson foglalkoztatása miatt Cameron az ellenzéki támadások pergőtüzébe került, mivel az egykori főszerkesztőről köztudott volt érintettsége a News of the World korábbi botrányos lehallgatási ügyeiben. Coulson ráadásul - mint a legújabb értesülésekből kiderül - azután vendégeskedett Cameron meghívására Chequersben, hogy idén januárban sajtófőnöki állásából is távozni kényszerült a lap információszerzési módszereiről szóló mind újabb leleplezések miatt.
   

 Andy Coulsont a most kirobbant, minden eddiginél súlyosabb telefonlehallgatási ügyben a Scotland Yard nemrég őrizetbe is vette. Kétszer is megfordult Chequersben a miniszterelnök vendégeként Rebekah Brooks, aki a botrányt kirobbantó lehallgatások idején volt a News of the World főszerkesztője, majd a lapot kiadó brit Murdoch-érdekeltség, a News International vezérigazgatójává lépett elő. E tisztségéről a botrány hatására a minap lemondott.
    

Vendégeskedett a miniszterelnök vidéki rezidenciáján - felesége társaságában - James Murdoch, Brooks egykori főnöke, a News International elnöke, a globális sajtó- és médiabirodalom, a News Corporation alapítójának, Rupert Murdochnak a fia is, akinek helyzete a brit érdekeltség élén egyes értesülések szerint szintén megingott.
    

A The Sunday Telegraph úgy tudja, hogy a News Corporation főrészvényesei a nagy-britanniai Murdoch-lapcsoport - a The Times, a The Sunday Times és a The Sun - eladását szorgalmazzák. Ed Miliband, az ellenzéki Munkáspárt vezetője a legnagyobb baloldali vasárnapi brit lapnak, a The Observernek kijelentette: összpárti megállapodás szükséges egy olyan új médiatulajdonlási törvényről, amely csökkentené Rupert Murdoch részesedését a brit sajtó- és médiapiacon. Miliband "egészségtelen" mértékűnek nevezte a Murdoch-cégcsoport súlyát a nagy-britanniai sajtópiacon, mivel szerinte Murdochnak "túl nagy a befolyása a brit közéletre".
    

A The Sunday Times - a Murdoch-cégcsoport immár egyetlen vasárnapi brit lapja - mindeközben kiderítette, hogy Sir Paul Stephenson, a Scotland Yard főparancsnoka - aki e minőségében a legmagasabb rangú brit rendőrtiszt - és felesége az idén több ezer font értékű szolgáltatást vett igénybe ingyen az egyik legpatinásabb brit gyógyszállóban, amelynek PR-főnöke, Neil Wallis a Scotland Yard által folytatott vizsgálat egyik fő gyanúsítottja. Wallist - aki korábban a News of the World főszerkesztő-helyettese volt - szintén őrizetbe vették a telefonlehallgatási ügyben.
    

A The Sunday Times értesülése szerint Sir Paul és felesége összesen húsz éjszakát vendégeskedett teljes ellátással a Hertfordshire grófságbeli Champneys gyógyszálló-komplexumban, ahol egy kétszemélyes középkategóriás lakosztály éjszakánként 598 fontba (180 ezer forintba) kerül. A lap szerint így a Scotland Yard - vagyis az országos hatáskörrel is bíró londoni rendőrség - főparancsnoka akár 12 ezer font (több mint 3,5 millió forint) ingyenes szolgáltatást is igénybe vehetett az ügy egyik fő gyanúsítottját PR-főnökként alkalmazó szállodában.
   

 A Scotland Yard vasárnap azonban közölte, hogy Sir Paul Stephenson a szálloda vezérigazgatójának - személyes jó barátjának - meghívására vendégeskedett kórházi kezelése után a gyógyszállóban. A botrány a brit celebvilág körében is egyre magasabbra hág. A The Sunday Telegraph értesülése szerint David Beckham angol futballsztár ügyvédjei a rendőrséghez fordultak, mivel egyre több jel utal arra, hogy a News of the World annak idején Beckhamet és feleségét is célkeresztjébe vehette.
   

 Sir Paul McCartney sajtótitkársága közölte, hogy a News of the World a Beatles egykori basszusgitárosának mobiltelefonjait is feltörte, amikor McCartney éppen válófélben volt második feleségétől. A lap állítólag Jude Law színész mobiltelefonját is lehallgatta.
    

A mostani súlyos botrányt azonban az robbantotta ki, hogy - mint a múlt héten kiderült - a News of the World  annak idején feltörte és exkluzív információk reményében lehallgatta a 2002-ben elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét is, miközben az akkor már halott kislányt a rendőrség még nagy erőkkel kereste.
    

A Murdoch-csoport a botrány kirobbanása után azonnali hatállyal felszámolta a 168 éve alapított vasárnapi bulvárlapot, amely 2,5 milliós átlagos példányszámával a világ legnagyobb angol nyelvű vasárnapi tömeglapja volt. Így 1843 - az újság alapításának esztendeje - óta az olvasók most vasárnap maradtak először News of the World nélkül.

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás:

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program

A lakásvásárlást tekintve több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start hitelprogram - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program bevezetése óta eltelt hat hónap eredményeit ismertetve szombaton Debrecenben.
2026. 02. 28. 18:00
Megosztás:

Iráni konfliktus - Kína a katonai műveletek azonnali leállítását sürgeti

Kína nagyfokú aggodalmát fejezte ki az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott légitámadások miatt, és a katonai műveletek leállítását sürgeti - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 17:00
Megosztás:

Több mint 531 milliárd SHIB áramlott a tőzsdékre – Komoly nyomás alá került a Shiba Inu árfolyama

A Shiba Inu ismét kritikus ponthoz érkezett. Az on-chain adatok szerint egyetlen nap alatt több mint 531 milliárd SHIB token került kriptotőzsdékre, ami erős eladói nyomásra utal. A technikai kép továbbra is gyenge, a hétvégi alacsony likviditás pedig felerősítheti az árfolyammozgásokat.
2026. 02. 28. 16:00
Megosztás:

Megközelítette a 4 milliárd forintot a CIG Pannónia nyeresége tavaly

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 59,7 milliárd forintos díjbevétel mellett 3,958 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 28. 15:00
Megosztás:

A Leapmotor kínai autómárka gyors ütemben bővíti hálózatát Európában

A Leapmotor kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben erősíti európai jelenlétét - tájékoztatta a C Automobil Import Kft. az MTI-t szombaton.
2026. 02. 28. 14:00
Megosztás:

80 ezer BTC visszaszerzése hard forkkal? Mark Karpeles vitatott javaslata felforgathatja a Bitcoint

Egy minden eddiginél merészebb ötlet rázta meg a kriptoközösséget: a csődbe ment Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Mark Karpeles egy egyszeri Bitcoin hard fork végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy visszaszerezzen közel 80 000 BTC-t egy 2011-es hackből. A terv nemcsak technikai, hanem filozófiai szempontból is alapjaiban kérdőjelezi meg a Bitcoin egyik legszentebb elvét: a megváltoztathatatlanságot (immutability).
2026. 02. 28. 13:00
Megosztás:

A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja, Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) a gyógyszerpiac versenyjogi kérdéseiről szervezett szemináriumot. A háromnapos szakmai eseményen közel 20 ország versenyhatósági szakértői vettek részt. A GVH aktívan foglalkozik a gyógyszerpiacokon felmerülő versenyjogi problémákkal, nemrég két versenyfelügyeleti eljárást is indított versenykorlátozás, illetve erőfölénnyel való visszaélés gyanújával.
2026. 02. 28. 12:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát - közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
2026. 02. 28. 11:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. eredménye jelentősen nőtt 2025-ben

Az SPP Csoport 2025. évi adózott nyeresége 36,6 millió euró volt, 12,4 millió euróval magasabb, mint 2024-ben - tájékoztatott a Shopper Park Plus Nyrt. a tőzsde honlapján szombaton, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentésében.
2026. 02. 28. 10:00
Megosztás:

Izrael megtámadta Iránt

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
2026. 02. 28. 09:00
Megosztás:

Az Erste Ingatlan Alapok nyerték el az „Év Ingatlanpiaci Vállalata” díjat a Real Estate Awardson

A hazai ingatlanpiac egyik legjelentősebb szakmai díjával ismerték el az Erste Ingatlan Alapok több mint két évtizedes, stabil és értékteremtő működését a 2026-os Real Estate Awards gálán. Az elismerés a társaság piacvezető szerepét, fenntarthatósági törekvéseit és következetes üzleti teljesítményét igazolja.
2026. 02. 28. 08:00
Megosztás:

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket pénteken este, a pályázatot tavaly szeptemberben hirdette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Visit Hungary szakmai partnerségében - közölte a MSZÉSZ az MTI-vel.
2026. 02. 28. 06:00
Megosztás:

Így teremthetnek versenyelőnyt a bizonytalanságból a biztosítók

A makrogazdasági bizonytalanság, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási környezet széttagoltsága, illetve a gyors technológiai változások egyre összetettebb és kiszámíthatatlanabb működési körülményeket teremtenek világszerte a biztosítási szektor számára – állapítja meg az EY legfrissebb ágazati jelentése. Ezek a megatrendek a kihívások mellett azonban lehetőségeket is kínálnak az intézetek vezetőinek.
2026. 02. 28. 05:00
Megosztás: