Trump nem alapít új pártot

Nem alapítunk új pártot. Miénk a Republikánus Párt, amely egységes lesz és erősebb, mint valaha - mondta Donald Trump volt amerikai elnök vasárnap, a Konzervatív Politikai Akciócsoport (CPAC) nevű szervezet éves konferenciáján a floridai Orlandoban.

Trump nem alapít új pártot

A republikánus politikus - aki első nyilvános beszédét tartotta a Fehér Házból való távozása óta - álhírnek nevezte az új párt alapításával kapcsolatos találgatásokat. Trump úgy fogalmazott: "Nem alapítok új pártot, ez álhír volt. Nem lenne zseniális? Indítsunk egy új pártot, és osszuk meg a szavazatainkat, hogy soha ne nyerhessünk. Nem, ez nem érdekel minket."
   
"Ma itt állok önök előtt, hogy kijelentsem: az a hihetetlen utazás, amelyet négy évvel ezelőtt együtt kezdtünk, még korántsem ért véget. A büszke, szorgalmas amerikai hazafiak mozgalma csak most kezdődik, és a végén mi győzünk!" - fogalmazott a volt elnök, aki nem zárta ki, hogy 2024-ben elindul az elnöki pozícióért folyó versenyben. "Ki tudja, akár úgy is dönthetek, hogy harmadszor is megverem őket" - mondta a volt elnök.
   
Donald Trump azt jósolta, hogy a Demokrata Párt "hervasztó vereséget" fog szenvedni a félidős választásokon, és 2024-ben "határozottan" elveszíti a Fehér Házat. A volt elnök továbbra sem hajlandó elismerni vereségét és megismételte azt az állítását, hogy ő nyerte meg a 2020-as választásokat. A demokratákra utalva Trump úgy fogalmazott: "valójában, mint tudják, éppen elvesztették a Fehér Házat".
   
A volt elnök élesen támadta utódja, Joe Biden számos intézkedését. "A modern amerikai történelem összes elnöke közül Bidennek volt a legtragikusabb első hónapja" - fogalmazott Trump.
   
"Mindannyian tudtuk, hogy a Biden-adminisztráció rossz lesz, de egyikünk sem tudta elképzelni, hogy ennyire rossz lesz, és hogy ennyire balra mennek" - tette hozzá.
   
A jóval több mint egy órán át tartó beszédében Trump kritikákat fogalmazott meg a Biden-kabinet tevékenységével kapcsolatban például a bevándorlás, a pandémia, a kereskedelem és a transzneműek jogaival kapcsolatban is. A Joe Biden vezette adminisztrációt "munkahelyellenesnek, családellenesnek, határellenesnek, energiaellenesnek, nőellenesnek és tudományellenesnek" nevezte.
   
Trump felszólította támogatóit, hogy szerezzék be a COVID-19 oltóanyagukat. "Mindenki menjen el és oltassa be magát! - fogalmazott a volt elnök, aki cáfolta utódja korábbi állítását, miszerint az Egyesült Államok - hivatalba lépése előtt - "nem rendelkezett" vakcinával. "Joe Biden csak az általunk bevezetett tervet hajtja végre, és ha becsületes médiánk lenne - ami nincs - akkor ezt hangosan és egyértelműen jeleznék" - mondta a volt elnök.
   
Donald Trump előadásában név szerint felsorolta azokat a republikánus képviselőket és szenátorokat, akik az elítélése mellett szavaztak az alkotmányos felelősségre vonási eljárása (impeachment) során. Úgy fogalmazott: "Nem lehetnek olyan vezetőink, akik nagyobb szenvedéllyel vetik bele magukat amerikai honfitársaik elítélésébe, mint a demokraták, a média, vagy a radikálisok elleni küzdelembe. Szabaduljunk meg tőlük!"
   
Trump republikánusok közötti népszerűségét mutatja annak a közvélemény-kutatásnak az eredménye is, amelyet a konferencia közben készítettek. Az eredmény szerint - egy esetleges előválasztáson - a válaszadók 55 százaléka voksolna a volt elnökre. Ron DeSantis floridai kormányzóra a szavazók 21, Kristi Noem dél-dakotai kormányzóra pedig 4 százalékuk szavazna. A résztvevők közül 10-ből csaknem 7-en azt mondták, hogy szeretnék, ha Donald Trump 2024-ben indulna az elnökválasztáson.

Hozzászólások

Trump szerint a republikánusok 2022-ben visszaszerzik a többséget a törvényhozásban

A republikánusok 2022-ben visszaszerzik a többséget a törvényhozásban, és 2024-ben egy republikánus fog nyerni az elnökválasztáson - mondta sajtóinformációk szerint Donald Trump volt amerikai elnök szombaton Floridában, a Republikánus Országos Bizottság (RNC) adományozói találkozóján.
2021. 04. 12. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Párizs szerint trükköznek a németek az orosz vakcinával

Clément Beaune francia Európai-ügyi államtitkár kommunikációs trükknek nevezte vasárnap azt, hogy Németország tárgyalást kezd Oroszországgal az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz vakcina beszerzéséről kétoldalú alapon, az Európai Uniótól függetlenül.
2021. 04. 12. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína így reagált a legújabb amerikai szankciókra

Peking felszólalt pénteken a kínai vállalatok érdekeinek védelmében, miután az Egyesült Államok csütörtökön gazdasági tiltólistára helyezett hét kínai szuper-számítástechnikai vállalatot.
2021. 04. 10. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Úgy fogyaszt az amerikai lakosság, hogy öröm nézni!

A gazdasági zárlat feloldásának és a rendkívüli állami támogatásoknak köszönhetően az elmúlt három hétben 2019 azonos időszakához viszonyítva átlagosan 15%-kal emelkedett a JPMorgan Chase betéti- és hitelkártya forgalma az USA-ban.
2021. 04. 09. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indult a mai kereskedés az amerikai tőzsdéken

Vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az S&P index rekordjával tetézett a csütörtöki pozitív zárás után.
2021. 04. 09. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva a Szputnyik V-szállítmány visszaszolgáltatását követeli Szlovákiától

Szerződésszegés miatt Szlovákiának vissza kell szolgáltatnia a számára leszállított Szputnyik V vakcinát - közölte az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó és külföldi gyártását menedzselő Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) csütörtökön a Twitteren.
2021. 04. 09. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes indexekkel nyitottak az amerikai tőzsdék

Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás és az S&P-500 index által beállított új rekord után.
2021. 04. 08. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az USA nem kér az AstraZenecából

Az Egyesült Államoknak nincs szüksége az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcinára - mondta szerdán a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában Anthony Fauci, Joe Biden amerikai elnök járványügyi főtanácsadója, aki egyébként az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) igazgatója.
2021. 04. 08. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig mozdultak a tőzsdeindexek New York-ban

Alig mozdultak meg az irányadó New York-i tőzsdemutatók szerdán, a befektetők kivárnak, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve legutolsó kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvétől remélnek friss információkat arról, hogy a monetáris politikai döntéshozók miként ítélik meg az infláció és a gazdaság helyzetét.
2021. 04. 07. 16:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Jeff Bezos az Amazon vezetője támogatja Biden tervét

Jeff Bezos, az Amazon ügyvezetője támogatja Biden infrastruktúra programját és a vele járó vállalati adóemeléseket is. Bezos álláspontja azért is figyelemre méltó, mert a változások egyik legnagyobb elszenvedője az Amazon lenne. A társaság effektív adórátája 9,4% volt 2020-ban, ami kevesebb, mint fele a jelenlegi 21%-os adókulcsnak.
2021. 04. 07. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden, a befektetők profitot realizálnak az előző napok nyereségei után.
2021. 04. 06. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vlagyimir Putyin aláírta az újraválaszthatóságát engedélyező törvényt

Aláírta hétfőn Vlagyimir Putyin a választási törvény módosítását, amely összhangba hozza az orosz elnökválasztás rendjét a tavaly elfogadott alkotmánymódosítással, megnyitva a lehetőséget, hogy még kétszer jelöltesse magát a tisztségre.
2021. 04. 05. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Pluszban indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 04. 05. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vjosa Osmani az új koszovói köztársasági elnök

Vjosa Osmani korábbi házelnököt és megbízott államfőt választotta Koszovó új köztársasági elnökévé a pristinai parlament vasárnap.
2021. 04. 05. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult az amerikai feldolgozóipari szektor teljesítménye

Két intézet felmérése szerint is javult az amerikai feldolgozóipari szektor teljesítménye márciusban az előző hónaphoz képest.
2021. 04. 04. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhített az utazási ajánlásán az Egyesült Államok

Azok az amerikaiak, akik az Egyesült Államokban alkalmazott Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinák esetében mindkét, a Johnson and Johnson esetében pedig a szükséges egy dózist megkapták, mostantól anélkül is utazhatnak az országban, hogy előtte tesztelték volna őket, vagy utána karanténba kellene vonulniuk - jelentette be pénteken friss iránymutatásában az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC).
2021. 04. 03. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárták a Capitolium környékét

Ismét lezárták az amerikai törvényhozás épületének környékét, miután helyi idő szerint péntek délután egy ismeretlen autós elgázolt két rendőrtisztet egy ellenőrzőpontnál, majd autójával egy beton úttorlasznak rohant.
2021. 04. 03. 09:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhített az utazási ajánlásán az amerikai járványügyi központ

Azok az amerikaiak, akik az Egyesült Államokban alkalmazott Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinák esetében mindkét, a Johnson and Johnson esetében pedig a szükséges egy dózist megkapták, mostantól anélkül is utazhatnak az országban, hogy előtte tesztelték volna őket, vagy utána karanténba kellene vonulniuk - jelentette be pénteken friss iránymutatásában az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC).
2021. 04. 03. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Telefonon beszélt az amerikai és az ukrán elnök

Megvolt az első telefonbeszélgetés Volodimir Zelenszkij ukrán és Joe Biden amerikai elnök között pénteken, amely alatt elsősorban a nemrég kiéleződött Donyec-medencei fegyveres konfliktusról folytattak eszmecserét - hozta nyilvánosságra az ukrán államfő a Twitteren.
2021. 04. 03. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhített az utazási ajánlásán az amerikai járványügyi központ

Azok az amerikaiak, akik az Egyesült Államokban alkalmazott Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinák esetében mindkét, a Johnson and Johnson esetében pedig a szükséges egy dózist megkapták, mostantól anélkül is utazhatnak az országban, hogy előtte tesztelték volna őket, vagy utána karanténba kellene vonulniuk - jelentette be pénteken friss iránymutatásában az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC).
2021. 04. 02. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások: