Tüntetéssorozat a megszorítások ellen - Európa nem bírja

Magyarországtól Portugáliáig és Litvániától Ciprusig az egész kontinensen átívelő tüntetésorzottal tiltakoztak szerdán szakszervezetek és baloldali csoportosulások a szerte Európában tervezett vagy bevezetett kormányzati megszorítások ellen.

Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) kezdeményezésére meghirdetett demonstrációk fő üzenete szerint a kormányok a dolgozókkal kívánják megfizettetni a válság árát. A világméretű recesszió munkahelyek millióit semmisítette meg, a megszorító politika miatt pedig ismét tömegesen szűnhetnek meg állások, és tovább mélyülhetnek a társadalmi problémák - hangoztatták a szónokok, akik szerint nagyobb részt kell vállalnia a stabilizációból a válság kirobbanásáért felelősnek tartott pénzügyi szektornak.

 

A megmozdulás központi helyszíne Brüsszel volt. Az Európai Unió végrehajtó szervének, az Európai Bizottságnak (EB) otthont adó belga fővárosban a kétezres évek eleje óta a legnagyobb szakszervezeti tiltakozó akciót rendezték. A szervezők szerint 30 országból több mint 100 ezren gyűltek össze. A rendőrség szerint 56 ezren vettek részt a háromórás felvonuláson, amelyet az EB pénzügyi szigort fokozó javaslatainak bejelentéséhez időzítettek. Sok tüntető az üzletembereket karikírozó öltözékben vagy táblával jelent meg. Több felirat szólt a "spekulánsok európai uniója" és a vállalati visszaélések ellen is.

 

A megmozdulások döntő többsége békésen zajlott le, a rendőrségnek csupán néhány helyen kellett beavatkoznia. Brüsszelben 218 személyt állítottak elő kisebb szabálysértések miatt, Dublinban, az ír fővárosban pedig letartóztattak egy férfit, aki eltorlaszolta a parlament bejáratát egy betonkeverővel, amelyen a "Toxic Bank Anglo" feliratot helyzete el, utalva az összeomlás előtti utolsó pillanatban államosított, tízmilliárd eurós nagyságrendű közpénzinjekciót igénylő Anglo Irish Bankra. Vilniusban, Litvánia fővárosban engedély nélkül tartottak demonstrációt, amelyen négyszázan vettek részt.

 

Az egyebek között adóemeléseket, bér- és nyugdíjbefagyasztást és a szociális juttatások megkurtítását jelentő megszorítások ellen Brüsszel, Dublin és Vilnius mellett Lisszabonban, Párisban, Rómában, Nicosiában, Athénben, Belgrádban, Bukarestben, Varsóban, Rigában és Budapesten is tartottak tüntetéseket. Spanyolországban egész napos, általános sztrájkot tartottak szerdán, Szlovéniában folytatták a közszolgálati dolgozók két napja kezdett munkabeszüntetését. Görögországban a kórházi dolgozók 24 órás sztrájkot kezdtek, országszerte fennakadások voltak a vasúti közlekedésben az ágazatban dolgozók munkabeszüntetése miatt, a fővárosban pedig órákra megbénult a metró- és a villamoshálózat sztrájk miatt. Spanyolországban nyolc éve először tartottak országos sztrájkot.

 

A szakszervezetek szerint 10 millió ember, a munkavállalók több mint 50 százaléka tiltakozott munkabeszüntetéssel a megszorítások ellen. A kormány szerint a közszolgálati dolgozók kevesebb mint 10 százaléka sztrájkolt, és a fővárosban, Madridban a közlekedési dolgozók alig 20 százaléka csatlakozott az akcióhoz. Varsóban a szervezők szerint több ezren tüntettek a kormányzati negyedben, a munkahelyeket védő és a gazdasági növekedést elősegítő politikát követelve. Szlovéniában is ezrek sztrájkoltak, már harmadik napja, a nyugdíjak és a közszolgálati dolgozók bérének tervezett befagyasztása miatt.

 

Az ETUC felhívására Budapesten a Nemzetközi Valutaalap (IMF) irodája elé szerveztek tüntetést. A "NEM a megszorításokra! Növekedést és munkahelyeket!" jelszóval rendezett demonstráción körülbelül 60-70 ember vett részt. A szervezők állásfoglalása szerint "az elmúlt évek kudarcai bizonyítják, hogy a megszorítások nem oldják meg a felmerült problémákat", a fizetési mérlegek hiánya a megszorítások ellenére is visszatér. Ennek ellenére "minden korábbinál nagyobb hatalmat kaptak azok a nemzetközi pénzügyi körök, amelyek egyértelműen okozói voltak a válságnak", ez a politika pedig rontja az amúgy is rossz foglalkoztatási helyzetet, és szűkíti a piacot éppen akkor, amikor bővíteni kellene.

 

Az Attac Magyarország, az Európai Baloldali Párt, a Magyar Egyesült Baloldal, a Magyarországi Munkáspárt 2006, a Magyar Szociális Fórum Hálózat és a Zöld Baloldal állásfoglalása szerint új összefogásra van szükség, fel kell építeni egy modern szociális modellt, az "európai szolidaritás frontját, amely alternatívákat nyújt a jelen társadalmi rend embertelenségével szemben". (MTI)

Az ALDI-ban vásárolsz? Most meg fogsz döbbenni...

Az ALDI Magyarország tovább folytatja tartós árcsökkentési programját, és egy héten belül másodszor, ismét több mint 100 termék esetében mérsékli az árakat. Április során így már több mint 200 termék lett olcsóbb, ami az állandó kínálat közel 10%-át érinti. Az árcsökkentés élelmiszerekre és háztartási termékekre egyaránt kiterjed.
2026. 05. 01. 05:00
Megosztás:

Mérséklődő aktivitás és átrendeződés: így indult 2026 az álláspiacon

Óvatosabb aktivitás és enyhe visszarendeződés jellemezte az álláspiacot 2026 első negyedévében. Mind a hirdetői, mind a pályázói oldalon mérséklődés volt tapasztalható éves összevetésben, ugyanakkor a piac fokozatos alkalmazkodását jelzi, hogy a második negyedév elején mérsékelt élénkülés indult az álláshirdetések számában. Területileg vegyes kép rajzolódik ki: míg a vármegyék többségében bővülés történt, Budapesten 10%-os visszaesés volt tapasztalható éves alapon – derül ki a Profession.hu friss negyedéves jelentéséből.
2026. 05. 01. 04:00
Megosztás:

Sokkoló statisztika: Magyarország az EU-rangsor végén áll azok arányában, akiknek minden foguk megvan

Magyarországon az 50 feletti korosztály körében rendkívül magas a fogpótlásra szorulók aránya, a társadalmi közvélekedés pedig még mindig a „természetes öregedés” velejárójaként kezeli a fogvesztést. Dr. Szabó László, a Reform Dental vezető főorvosa ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez egy veszélyes tévhit. A fogvesztés nem sorsszerű, hanem egy kezelhető mulasztás eredménye, amelyre ma már léteznek olyan modern megoldások, amelyek messze túlmutatnak a kivehető fogsor sztereotípiáján.
2026. 05. 01. 03:00
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek!

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért érdemes tisztázni, hogy a változás mit jelent a nyugdíjasok számára, és befolyásolja-e magát a nyugdíjat. Cikkünkben közérthetően bemutatjuk, milyen helyzetekben kerülhet sor nyugdíjelőleg folyósítására, és mit hozott az új szabályozás.
2026. 05. 01. 02:00
Megosztás:

Közeleg a nyugdíj és 300.000 Ft-od sincs havonta? Bajban vagy!

Az 50-60 év feletti lakosság több, mint fele nem rendelkezik semmilyen megtakarítással az idősebb éveire, 63%-uk pedig úgy látja, hogy a bevétele sem lesz elegendő a biztonságos nyugdíjas évekre.
2026. 05. 01. 01:00
Megosztás:

A gyógyítás jövőjét alapozza meg az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Roche Magyarország Kft. stratégiai összefogása

Ünnepélyes keretek között írt alá stratégiai együttműködési megállapodást az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) és a Roche Magyarország Kft. A dokumentum aláírásával a felek hitet tettek a szakmai-tudományos, innovációs és oktatási tevékenységekre fókuszáló hosszú távú partnerség mellett, amely elsősorban a daganatos tüdőbetegségek hazai ellátásának fejlesztését, valamint a jövő innovatív diagnosztikai és terápiás megoldásainak magyarországi meghonosítását célozza. Az eseményen jelen volt Dr. Alan Hippe, a Roche-csoport pénzügyi igazgatója, az Igazgatóság tagja
2026. 05. 01. 00:05
Megosztás:

A horvát parlament jóváhagyta a lebegő áfa bevezetését az üzemanyagokra

A horvát parlament csütörtökön sürgősségi eljárásban jóváhagyta az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítását, amely szükséghelyzet esetén lehetővé teszi az úgynevezett lebegő áfa bevezetését az olajszármazékokra.
2026. 04. 30. 23:00
Megosztás:

Zeneszámok miatt bírságolt a Médiatanács

A Base FM-en rossz időpontban, téves korhatári besorolással közzétett zeneszámok miatt marasztalta el a médiaszolgáltatót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület bírságot szabott ki az ATV-vel szemben is, egy, a termékmegjelenítés szabályait figyelmen kívül hagyó televíziós műsorszám miatt.
2026. 04. 30. 22:00
Megosztás:

A Mol megvásárolja az O&GD közép- és a kelet-magyarországi érdekeltségeit

A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát, a vállalat megvásárolja a kőolaj-, földgáz-kutatással és termeléssel foglalkozó O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakciónak köszönhetően a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel nő, az új területek pedig további kutatási lehetőségeket kínálnak - közölte a Mol csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 21:00
Megosztás:

154 tonna illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút

Öt nap alatt 154 tonna út menti illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Föld napja alkalmából meghirdetett országos szemétgyűjtési akcióhéten - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.
2026. 04. 30. 20:00
Megosztás:

Nőtt a Nestlé Hungária Kft. nettó árbevétele 2025-ben

A Nestlé Hungária Kft. 2025-ben 349 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, ami 12 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest - olvasható a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett beszámolójában.
2026. 04. 30. 19:30
Megosztás:

Biztató évkezdet a magyar GDP kapcsán

Ma reggel tette közzé a KSH az idei első negyedéves GDP adatra vonatkozó gyorsbecslését. Ezek szerint a bruttó hazai termék volumene az időszakban a nyers és szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,7 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,8 százalékkal nőtt. A tényadat pozitív meglepetés, meghaladta a várakozásunkat és a konszenzust is.
2026. 04. 30. 19:00
Megosztás:

Négy fideszes vezetésű országgyűlési bizottság lesz

Az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottságát, a szociális bizottságot, a művelődési bizottságot és az élőkörnyezetért felelős bizottságot vezeti majd fideszes képviselő a következő parlamenti ciklusban - tudatta a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán csütörtökön.
2026. 04. 30. 18:30
Megosztás:

Ezrek juthatnak könnyebben hitelhez a KATA visszatérésével

A KATA adózási forma esetleges visszavezetése a napokban ismét napirendre került, ami hosszabb távon a vállalkozók lakáshitelhez jutási esélyeit is javíthatja. A 2022-es KATA-szigorítás után sok egyéni vállalkozó került át átalányadózásba, ami több esetben csökkentette a bankok által figyelembe vehető igazolt nettó jövedelmet. Ez közvetlenül hatással lehetett az elérhető hitelösszegre és a hitelképességre is – derül ki a money.hu friss elemzéséből.
2026. 04. 30. 18:00
Megosztás:

A KÉSZ Csoport árbevétele és adózott eredménye is csökkent 2025-ben

A KÉSZ Csoport árbevétele és adózott eredménye egyaránt csökkent 2025-ben - közölte az építőipari vállalatcsoport csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 17:30
Megosztás:

Országszerte kritikusan száraz a felszínközeli talajréteg

Az idei április kifejezetten rossz időjárást hozott mezőgazdasági szempontból: alig hullott csapadék, a hónap végére a növénytermesztésben kritikussá vált a helyzet, emellett a gyakori sarkvidéki eredetű léghullámok súlyos fagykárokat okoztak - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 30. 17:00
Megosztás:

Korlátozták az elektromos rollerek használatát

Megtiltotta az elektromos roller, valamint több gépi meghajtású sport-, szabadidős és turisztikai eszköz használatát Kaposvár sétálóövezetében május 1-jétől a város közgyűlése csütörtökön. Az elektromos kerékpárok használatát továbbra is engedik.
2026. 04. 30. 16:30
Megosztás:

Az Erste Csoport konszolidálta az Erste Bank Polskát és sikeresen végrehajtotta a lengyelországi márkanévváltást

Az Erste Csoport pozitív 2026. első negyedévi teljesítményről számolt be az Erste Bank Polska konszolidációját követő első pénzügyi jelentésében. Az Erste Bank Polska első konszolidációjával az Erste Csoport mérlegfőösszege 2026 első negyedévének végére 450,0 milliárd euróra emelkedett, részben a magasabb hitel- és betétállományoknak köszönhetően. A lengyelországi felvásárlásával az Erste Csoport az első olyan bankcsoporttá válik, amely Lengyelországban – Európa egyik legnagyobb gazdaságában – és a többi közép-európai kulcspiacán egyaránt a legnagyobb pénzintézetek között szerepel.
2026. 04. 30. 16:00
Megosztás:

Felemás a magyar lakáspiac, most a vidék vezet a drágulásban

A tavalyi negyedik negyedévben országosan tovább fokozódott a lakásárak emelkedésének üteme, azonban a fővárosban már kisebb drágulás volt tapasztalható – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss kiadványában. Az áremelkedés vélhetően 2026-ban is folytatódik, de szerényebb mértékben, illetve kiegyensúlyozottabb lehet a piaci környezet, bár egyelőre sok a bizonytalanság – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 04. 30. 15:30
Megosztás:

Az egyre megosztottabb Fed kamattartást jelentett be

A Fed áprilisi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. Jerome Powell - elnöki mandátuma végéhez közeledve – utolsó sajtótájékoztatóját tartotta; kiemelte, a közel-keleti háború hatásai továbbra is bizonytalanok, de jól pozícionált helyzetben van a Fed, hogy kivárjon és értékelje a gazdasági folyamatokat.
2026. 04. 30. 15:00
Megosztás: