USA - Nap végére elhalványult a kezdeti rally
Ben Bernanke Fed elnök a tegnapi kongresszusi meghallgatásán megerősítette, amit már a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvéből kiderült, mégpedig azt, hogyha az amerikai gazdaság tovább gyengélkedik, és az infláció alacsonyan marad, akkor a jegybank kész további monetáris enyhítés végrehajtására. Az ebből a kijelentésből fakadó optimizmust azonban később a dallasi Fed elnök, Richard Fisher visszavetette azzal, hogy a Fed már elérte a monetáris politika korlátait.
A kezdeti jó hangulatot erősítette a várnál jobb kínai makroadatok is, a magas infláció elleni sorozatos megszorítások ellenére a kínai gazdaság bővülés a második negyedévben mindössze 9,5 százalékra mérséklődött az első negyedévben mutatott 9,7 százalékról.
A Standard & Poor's 500 index 4,08 ponttal, 0,3 százalékkal 1.317,72 pontra, a Dow Jones ipari átlag index 44,73, ponttal, 0,4 százalékkal 12.491,61 pontra emelkedett, holott napközben 164 pontos, 1,3 százalékos előnyre is szert tett. A Nasdaq composite index 15,01 pontos, 0,5 százalékos emelkedéssel mellett 2.796,92 ponton zárt.
A piacok hangulatára rányomta a bélyegét az is, hogy a Fehér ház szóvivője megkérdőjelezte, hogy a törvényhozás hajlandó lenne emelni augusztus 2-ig a adósságplafont. Ha a határidőig nem sikerül megegyezni Obamának a törvényhozással, az az amerikai adósságbesorolás csökkenésével járhat. Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette az Egyesült Államok lehetséges legjobb, "Aaa" kormánykötvény-besorolását a Moody's Investors Service, mivel véleménye szerint egyre nagyobb az esély arra, hogy nem sikerül időben egyezségre jutni az amerikai államadósság-limit emeléséről, és ennek következtében az amerikai kormány törlesztési hátralékba kerülhet. Az Egyesült Államokat immár mindhárom nagy hitelminősítő osztályzatrontással fenyegeti.
Az augusztusi szállítású WTI olajfajta árfolyama 62 centtel 98,05 dollárra emelkedett hordónként, míg az augusztusi szállítású arany jegyzése 23,20 dollárral ismét rekordszintre, 1585,50 dollárra emelkedett unciánként, napközben azonban járt 1588,90 dolláros szinten is.