USA tőzsdék - Ismét a lendület az úr
Alapvetően két kedvező adat befolyásolta a befektetőket. A folyamatban lévő házeladások a várt csökkenés helyett nőttek júliusban, miközben a múlt héten a vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt először kérők száma az Egyesült Államokban.
A DJIA indexében a legnagyobb, több mint két és fél százalékos emelkedést a Home Depot, a világ vezető barkácsáruház-hálózatának a részvénye érte el. Erősítette a befektetői hangulatot, hogy az amerikai kiskereskedelmi cégek a vártnál nagyobb augusztusi forgalomról számoltak be.
Vállalati fronton messze kimagaslott az a bejelentés, hogy a Burger King Holdings céget mintegy 3,26 milliárd dollárért megvásárolja a 3G Capital befektetési vállalat.
A nap folyamán jelentették be azt is, hogy a Hewlett Packard (HP) vásárolhatja meg mintegy 2,4 milliárd dollárért a 3Par nevű céget, miután a Dell csütörtökön közölte, hogy nem emeli tovább az adattároló rendszerekkel foglalkozó társaságra adott felvásárlási ajánlatát. A két informatikai óriásvállalat augusztus közepén kezdett versengeni a szakmán kívül gyakorlatilag ismeretlen 3Par Inc.-ért. A Dell, és a 3Par árfolyama közel két százalékos, a DJIA indexében szereplő HP árfolyama szerényebb, 1,2 százalékos nyereségben zárt.