Új év, új kezdet az arany piacán

Az Egyesült Államok ünnepli magát, miután az utolsó pillanatban tető alá hozott költségvetési kompromisszummal látszólag átlendült a fiskális szakadék felett. A valóság azonban az, hogy az USA és az egész nyugati világ nyakig merül az adósságválság mocsarában. Az összeomlást új és még újabb „trükkökkel” sikerül csak elodázni, amelyekből úgy tűnik, még mindig van néhány raktáron. Ezek hatásai az elmúlt években kedveztek az aranyár alakulásának, de kérdés, hogy mire lesz elegendő mindaz, amire 2013-ban e tekintetben még számítani lehet – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

2012 egy hírekben és spekulációkban, hullámvölgyekben és -hegyekben gazdag év volt az arany és az ezüst piacán. A befektetők, ha kaptak is kisebb pofonokat a nemesfémektől, végül viszonylag jól megúszták mindezt, hiszen a londoni nemesfémpiac árjegyzése alapján az arany dollárban számolva közel 6%-ot, míg az ezüst ennél egy kicsivel többet tudott az év végére pluszban elkönyvelni. A hazai befektetők mégsem lehetnek felhőtlenül boldogok. Forintban számolva tavaly kismértékű eséssel zárták a nemesfémek az évet. Igaz, sovány vigaszként ott van, hogy a 2010 és 2011-es évek magas kétszámjegyű növekedést hoztak forintosítva is.
 
Mégis mire lehet számítani az új évben a nemesfémek királyánál? Az Európai Unió a jelek szerint rendíthetetlen elszántsággal áll be az euró megmentése mögé a jövőben is, mint ahogy az USA is a végletekig eltökélt abban, hogy megtartsa a dollár számára a világ vezető devizája címet. Megvan tehát minden esély arra, hogy az elkövetkezendő 12 hónapban tengernyi friss pénz árassza el a piacokat. Ez sok milliárd eurót jelent az eurózóna-tagországok és az európai bankrendszer megsegítésére, valamint dollár-bankók özönét az amerikai pénzügyi rendszer életben tartására.
 
Elég csak emlékeztetni a Fed decemberben meghozott döntésére, mely szerint idén januártól a korábbi havi 40 milliárd dollárról 85 milliárdra bővíti aktuális kötvényvásárlási programját. A Goldman Sachs elemzőinek becslésére hivatkozva a Money Morning gazdasági hírportál abból indul ki, hogy a mostani program legalább két éven keresztül fog futni, míg végül 2 billió dollárt emészt majd fel. Ez nagyjából annyi lenne, mint a QE1 és QE2 néven ismert mennyiségi lazító programok összvolumene együttvéve.
 
Ugyanakkor a 2009 januárja óta zajló pénzügyi expanzió 869 milliárd dollárról már eddig is közel 3 billió (3.000 milliárd) dollárra növelte az amerikai jegybanki rendszer mérlegfőösszegét. Miután ez az elszabadult tempójú pénzkibocsátás számít az aranyár ez idő alatt bekövetkezett megduplázódása mögötti legfőbb hajtómotornak, nem meglepő a német Deutsche Bank prognózisa, amely 2013 első felében 2.000 dollárra várja az arany árát, valamint a Bank of America 2014 végére prognosztizált 2.400 dolláros unciánkénti célára.

 


Hasonlóan optimista több befektetési bank és neves sztárbefektető is. A Morgan Stanley szerint például „semmi nem változott az arany fundamentális megítélésében miután bevezetésre került a QE3 (és 4 ..), valamint az Európai Központi Bank (és a japán jegybank) hasonló kötelezettségvállalásokat tett, amelyek a kereskedelmi forgalommal súlyozott dollár index folytatólagosan gyengülő trendjéről gondoskodhatnak.” Ugyanígy vélekedik a BlackRock alapkezelő óriás szakértője, aki az árfolyam legutóbbi lecsúszását 1.700 dollár alá nem tartja többnek némi „zajnál” egy 3-5 éves időtávon tervező befektetési stratégiánál. A londoni nemesfémpiac egyik legnagyobb múltú árjegyzője, a kanadai Bank of Nova Scotia pedig a 2013-as évre kiadott nemesfémpiaci előrejelzésében úgy fogalmaz, hogy "továbbra is fennáll számos, az arany árára kiható tényező, de az egyik fő oka annak, amiért változatlanul optimisták vagyunk az árfolyam emelkedésével kapcsolatban, az a káosz, amelyben a nyugati világ van."

Bárhogy is alakul az arany és ezüst árfolyama az elkövetkezendő tizenkét hónapban, elvitathatatlan tény, hogy a két nemesfém az elmúlt néhány ezer évben a kincsképzés legfőbb eszközeként teljesített bizonyítottan jó szolgálatot. Tették ezt azáltal, hogy mindenkor megbízható védelmet nyújtottak a totális vagyonvesztés és a politikai instabilitások ellen. Ezért a megtakarításaik értékét féltők számára megnyugtató érzés maradhat a továbbiakban is az arany és az ezüst birtoklása a jelenlegi bizonytalan piaci környezetben, amikor csődkockázat és leértékelődés fenyegeti a befektetéseket. Az már csak hab a tortán, hogy a nemes menedékeszközök még egy példa nélküli árfolyam-emelkedést is produkáltak az elmúlt bő egy évtizedben.


Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás: