Új munkahelyeket teremthet a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia új munkahelyeket teremt, és egyszerűbbé teszi az emberek életét - közölte a Mesterséges Intelligencia (MI) koalíció elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

Új munkahelyeket teremthet a mesterséges intelligencia

Jakab Roland elmondta: sokan azt gondolják, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkahelyeket, ezért fontos tudatosítani az emberekkel az abban rejlő lehetőségeket.
   
A mesterséges intelligencia akcióterv részeként ezért a koalíció tudatosító kampányokat folytat: szeretnék egymillió emberhez eljuttatni a mesterséges intelligenciával kapcsolatos alapfogalmakat, százezer embernek pedig mesterséges intelligencia alapkurzust biztosítanak - tette hozzá.
   
Beszélt arról is, hogy nagy mennyiségű adat áll rendelkezésre, amelyek alapján alkalmazásokat lehet létrehozni, ezért adatpiac-teret hoznak majd létre, amely összeköti az adatigénylőket és azokat, akik adatokat szeretnének megosztani.
   
Felsőoktatási intézményekből és az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat intézeteiből pedig konzorciumot hoznak létre, amelynek feladata, hogy szervezze és koordinálja a mesterséges intelligencia alap és alkalmazott kutatásokat - mondta a koalíció elnöke.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

150 ezer megváltozott munkaképességű ember kaphatna munkát Magyarországon

Magyarországon a csaknem 4,4 millió foglalkoztatottból 150 ezren megváltozott munkaképességűek és még további mintegy 150 ezren lehetnek, akiknek támogatással, segítséggel, sok erőfeszítéssel és rehabilitációval munkát lehetne biztosítani - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára egy a témában tartott csütörtöki budapesti nemzetközi konferencián.
2019. 11. 15. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már öt éven belül jöhet a digitális jövedelem?

A 16. Országos Gazdaságinformatikai Konferencia idei előadásainak jelentős része a Fintech és mesterséges intelligencia témakörével foglalkozott. Kutatások szerint jövőre az okos városok száma világszerte eléri a 600-at, az International Data Corporation (IDC) előrejelzése alapján pedig 2022-re a világ GDP-jének több mint 60 százaléka digitális jövedelem lesz. Mindez azt jelenti, hogy újra kell tervezni a meglévő üzleti és közigazgatási modelleket. A Milton Friedman Egyetemen megrendezett szakmai fórum résztvevői magyar és nemzetközi (ír és japán) szakemberek voltak.
2019. 11. 14. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 100 informatikai szakembert vesz fel a Nokia Magyarországon

Új, digitális telekommunikációs hálózatok fejlesztésével foglalkozó IT Kompetencia Központ létrehozását jelentette be a Nokia Budapesten. Az egység fontos szerepet játszik majd a Nokia új globális üzleti céljainak megvalósításában. A bővítés keretében a vállalat legalább 120 új pozíciót alakít ki Magyarországon magasan képzett informatikai szakemberek számára. A központ a Nokiában világszerte használt IT megoldások, technológiák és szolgáltatások fejlesztését fogja támogatni.
2019. 11. 14. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az 5G tíz év alatt 1.500 milliárd dollár bevételt generál világszinten

A Ericsson Magyarország idei K+F Innovációs Napok rendezvényén olyan alkalmazásokat mutatott be, amelyek megvalósulását az 5G hálózatok teszik lehetővé. Ezek köre a jelenleg kereskedelmi forgalomban kapható eszközöktől a mégcsak tervezőasztalon vagy már fejlesztési szakaszban lévő lehetőségekig terjedt.
2019. 11. 14. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így lehetsz képben 52 ország adózási híreivel egy csapásra!

Immár letölthető a KPMG okostelefonos alkalmazása, amivel első kézből értesülhetünk a világ bármely országának adózási témában megjelenő híréről, illetve a KPMG szervezetén belül készülő szakmai elemzésekről, jelentésekről. A KPMG Digital Economy Tax Tracker iOS-en és Androidon is fut.
2019. 11. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ne dőlj be az átveréseknek: hogyan vásárolj biztonságosan ma, a Szinglik Napján?

A Kaspersky kutatói arról számoltak be, hogy ugrásszerűen megnőtt a csalások száma az e-kereskedelemben a Szinglik Napja (november 11.) környékén, ami igen élénk értékesítési időszak különösen az ázsiai országokban.  Bár a Szinglik Napja Kínából ered, mára már az egész világon jelentős vásárlási ünneppé nőtte ki magát az e-piacterek felhasználói körében. A globális ázsiai platformokon meghirdetett, év végi ünnepek előtti promóciókat és akciókat világszerte lelkesen fogadják, a csalók pedig már több nyelven is célba veszik a felhasználókat.
2019. 11. 11. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átírja a trendeket a digitális élményplatformok megjelenése a gyártási ágazatban

Mintegy 459 milliárd dollárt fordítanak majd a gyártásban világszerte az infokommunikációra 2022-ben, állítja többek között az IDC és a Liferay 2019-ben közösen készített legfrissebb tanulmánya. A piacelemzési tanulmány továbbá kitér arra, hogy a siker érdekében a vállalatoknak meg kell győzniük ügyfeleiket arról, hogy ők jobb megoldásokat kínálnak versenytársaiknál. A differenciált vevői tapasztalatok összegyűjtése ugyanis a legmagasabb stratégiai-üzleti prioritást jelentik világszerte a cégeknél. Az ügyfélélmények (CX) ugyanis lefedik az ügyfél és a szervezet közötti teljes folyamatot, ezért a gyártóknak érdemes figyelembe venniük üzleti stratégiájuk kidolgozásához, hogyan tehetik skálázhatóvá az igényeket, illetve az ügyfelek visszajelzéseit. Ha egy vállalat egyfajta digitális ökoszisztémát épít a márkája köré, azzal személyreszabott, élmény-alapú megoldásokat kínálhat az ügyfelei számára. Az ügyféltapasztalatok, a mesterséges intelligencia (AI), a Big Data és az Internet of Things (IoT) ötvözése hozzájárulhat egy magasabb szintű ügyfélelégedettséghez, foglalja össze Balogh Zsolt, a Liferay Hungary ügyvezetője.
2019. 11. 09. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött a munkaerő-piaci reformprogram Bács-Kiskun megyében

Néhány hete Bács-Kiskun megyében is megkezdődött a munkaerő-piaci reformprogram, amelynek középpontjában az álláskeresők munkavállalási esélyeinek növelése, valamint a munkaerőpiac valós igényeinek feltérképezése áll - jelentette be a Pénzügyminisztérium munkaerő-piacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán Kecskeméten.
2019. 11. 06. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Béremelés várható a szakképzésben dolgozó pedagógusoknál

Az Országgyűlés elé benyújtott törvénytervezet szerint 2020 júliusától átlagosan 30 százalékos béremelés várható a szakképzésben dolgozó pedagógusoknál, amire a kormány évi 35 milliárd forint többlettámogatást biztosít - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden.
2019. 11. 06. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Otthoni környezet vagy álommunka – lehetséges mindkettő?

A magyar munkavállalók több mint felének fontos szempont munkahelyváltáskor, hogy a lakóhelye közelében találjon új állást –derült ki az OTP Bank felméréséből. Mindössze minden tizedik munkavállaló lenne hajlandó másik településre költözni egy jobb álláslehetőségért. A budapestiek számára előny, hogy a főváros több lehetőséget nyújt, azonban a vidéki ingatlanárak és a mindennapi élet is általában olcsóbb.
2019. 11. 05. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

98 ezerrel lett több munkanélküli Spanyolországban

Spanyolországban októberben 3,2 százalékkal, mintegy 98 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma - tájékoztatott a spanyol munkaügyi tárca kedden a munkaügyi központok nyilvántartása alapján.
2019. 11. 05. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mekkora a nők bérhátránya az EU-tagállamokban? - egy ábrán

a nők százalékos bérhátránya a férfiakéhoz képest
2019. 11. 05. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztató munkaerőpiaci adat az USA-ból

Új csúcsra emelkedtek pénteken a vezető amerikai részvényindexek, miután kifejezetten jó munkaerőpiaci adat érkezett a tengerentúlról. A Dow és a Nasdaq 1,1%-kal, az S&P500 1%-kal került feljebb.
2019. 11. 04. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A jövő hotelszobái már most elérhetők

Személyre szabott kényelem, javuló működési és energiahatékonyság, a jövőbeli digitális fejlesztések támogatása – többek között ezt kínálja a szálloda- és társasház-tulajdonosoknak a Schneider Electric új megoldása. A Connected Room Solution lehetővé teszi a rendszerintegrátorok számára projektkapacitásaik növelését úgy, hogy közben az áraik is versenyképesek maradnak.
2019. 11. 04. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavalyhoz képest több mint ötödével nőttek a fizikai órabérek

Több mint ötödével, 1184 forintra nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, van olyan település, ahol az átlagos szint az 1600 forintot is meghaladja - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország közös közleményéből, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-nek.
2019. 11. 03. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még sok tartalék van az 55-64 éves korosztály foglalkoztatásában

Az 55-64 éves korosztály foglalkoztatásában még sok tartalék van, őket képzésekkel, továbbképzésekkel lehetne jobban bevonni a munkaerőpiacra - mondta Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
2019. 11. 02. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy felmérés szerint az irodai dolgozók nem bírják az egyterű irodát

Az irodai dolgozók 90 százalékának nem jön be a nyitott terű iroda, csak 10 százalékuk gondolja úgy, hogy vannak előnyei - derült ki abból az októberi felmérésből, amelyet a november 20-i Big Office Day szervezői készítettek csaknem 1000 válaszadó megkérdezésével.
2019. 11. 02. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnált az euróövezeti munkanélküliségi ráta

Stagnált a munkanélküliségi ráta az euróövezetben szeptemberben.
2019. 11. 01. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hangvezérelt fizetés okoshűtővel? Így fogunk fizetni 2020-ban!

Az Ingenico Group, az egyszerű és biztonságos fizetési megoldások globális piacvezetőjének ágazati elemzése szerint a közösségi oldalakon történő vásárlás és a hangvezérelt fizetés a következő évben a hétköznapi élet részévé válik. A jövőben a használati tárgyainkat is másképp fogjuk használni: hűtőszekrényeinket, autóinkat, vagy akár egy olyan hétköznapi dolgot is használhatunk majd fizetésre, mint egy tükör.
2019. 10. 31. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több év végi jutalommal terveznek idén a cégek, mint tavaly

Kevesebb fizetésemelést adtak idén a cégek, mint amit terveztek, de az év végén több prémiummal és bónusszal is számolnak. Az állandó béren kívüli juttatások közül a mobiltelefon és a képzési lehetőségek biztosítása után az étkezési támogatás a legnépszerűbb - derül ki a legnagyobb magyar állásportál friss kutatásából. Továbbra is optimisták a cégvezetők, legtöbbjük növekedéssel, vagy legalábbis stabilitással számol a munkavállalók létszámát illetően.
2019. 10. 30. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások: