Új téma jelent meg a Gyerekaneten.hu-n

Új havi téma jelent meg a Gyerekaneten.hu-n, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szülőknek szóló, szótárformában szerkesztett információs felületén.

Új téma jelent meg a Gyerekaneten.hu-n

Az NMHH kommunikációs igazgatóságának csütörtöki közleménye szerint az egy hónapja indult és már majdnem 280 ezer oldalmegtekintésnél járó honlap a távoktatásnak szenteli új, áprilisi témáját.
   
Hozzátették, a digitális távoktatási helyzetről gyűjtött tapasztalatait Balatoni József történelemtanár, a Felelős Szülők Iskolája szakértője foglalja össze, és ad néhány túlélési tippet a szülőknek.
   
A havi témához illesztett kvíz az internetes zsargon barátságos, pozitív, támogató kifejezéseit kérdezi ki - írták.
     
Az oldal más szócikkei is segítséget nyújthatnak a járványhelyzetből adódó különleges időszak átvészeléséhez: a Szülői felügyelet azokat a műszaki lehetőségeket listázza, amelyekkel akkor élhetnek, ha most kisebb gyermekeiket is muszáj volt beengedniük a digitális térbe.
   
Frissült az az NMHH honlapján elérhető gyűjtemény is, amely a legnépszerűbb szűrőszoftvereket tekinti át - fűzték hozzá, azzal együtt, hogy a digitális otthoni tanulás helyzetében érdemes a Gyerekaneten Képernyőidő vagy Korhatár szócikkeit átolvasva a családi szabályokat is újra átgondolni.
   
A Tényellenőrzés és Álhír szócikkek pedig a járvánnyal együtt terjedő új álhírözönben ajánlanak alkalmazható segédeszközöket.
   
Kitértek arra is, a március elsején indult Gyerekaneten szülői információs felületet már több mint 80 ezren keresték fel. A látogatók leggyakrabban a szótárszekcióban böngésztek, átlagosan több mint három percet töltöttek a szleng kifejezések olvasgatásával.
   
A honlap tartalmai részben átalakultak a működés első hónapjában: a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány gyerekjogi követei - 14-17 éves gyerekek az ország különféle régióiból - átvizsgálták a szlengszótár teljes állományát, és javaslataik nyomán a szerkesztők a szótárból töröltek bizonyos kifejezéseket, módosítottak jelentéseket, magyarázatokat és új elemeket is felvettek.

Hozzászólások

19 százalékkal nőtt a Hörmann Hungária Kft. forgalma

Tizenkilenc százalékkal, 9,5 milliárd forintra nőtt a Hörmann Hungária Kft. forgalma tavaly az előző évhez képest, a német anyavállalat nemzetközi szinten 5 százalékos emelkedéssel, 1,5 milliárd eurós árbevétellel zárt - közölte a garázskapukat, kül- és beltéri ajtókat, valamint forgalomkorlátozó rendszereket forgalmazó cég szerdán az MTI-vel.
2020. 05. 28. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságot kapott a TV2

Több mint hárommillió forint bírságot szabott ki a médiatanács a TV2 szolgáltatójára, mert az a Tények Plusz műsort és ismétlését nem megfelelő időpontban és korhatár-besorolással sugározta februárban - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel.
2020. 05. 28. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Háromezer milliárd forintos járványügyi alap került a 2021-es büdzsébe

A jövő évi költségvetés egyik fő pillére a háromezer milliárd forintos egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap, amely forrást nyújt a fő egészségügyi kiadások biztonságos finanszírozására is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerda reggel.
2020. 05. 28. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Internetes csalóbandát fogott el a rendőrség

Tizennégy tagú internetes csalóbandát fogott el a rendőrség, a gyanúsítottak mobilházakat, mobilgarázsokat, munkagépeket is kínáltak, az előleget felvették, ám az árukat sosem küldték el a megrendelőknek - tájékoztatta a Békés megyei Rendős-főkapitányság szerdán közleményben az MTI-t.
2020. 05. 28. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Inkubátorház-fejlesztés indul Debrecenben

Elérte legmagasabb pontját a kétmilliárd forintos beruházással a helyi innovációs tudományos technológiai Parkban épülő termelő és logisztikai inkubátorház: szerdán Barcsa Lajos, a város gazdaságért felelős alpolgármester, és Herdon István, a beruházó Xanga cégcsoport vezérigazgatója közösen helyezték el a bokrétát az épületen.
2020. 05. 28. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Programokkal készül a BKK a gyermeknapi hétvégére

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a biztonságot szem előtt tartva idén a gyermeknap alkalmából online programokkal, koncertekkel, előadással, rajzpályázattal, a járműveken pedig különleges hangbemondásokkal várja a fővárosban utazókat május utolsó hétvégéjén.
2020. 05. 28. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biofinomítót épít a Pannonia Bio Zrt. Dunaföldváron

Úgynevezett fejlett bioüzemanyagot előállító finomítót épít a Pannonia Bio Zrt. dunaföldvári telephelyén a cég hároméves, 150 millió eurós beruházási programjának részeként - közölte a társaság.
2020. 05. 28. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős változások lesznek a szakképzésben

Jelentős változások lesznek a szakképzésben június másodikától, ugyanis az intézmények vezetői döntenek arról, hogy hogyan folytatják az oktatást - közölte az MTI-vel Schanda Tamás.
2020. 05. 28. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megemelték a napi látogatószám maximumát a Fővárosi Állatkertben

Szerdától megemelték a napi látogatószám maximumát a Fővárosi Állat- és Növénykertben: az internetes felületen egy napra már négyezer fő részére lehet jegyet váltani.
2020. 05. 28. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyien dolgoznak itthon a járműgyártásban? - ábrán mutatjuk!

Járműgyártásban dolgozók, ezer fő
2020. 05. 28. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a reklámszpotok száma

Március elejéhez képest mintegy tízezerrel csökkent a reklámszpotok száma a hónap végére - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tanulmánya alapján a hatóság kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel.
2020. 05. 28. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A román államháztartás hiánya elérte a GDP 2,48 százalékát

A román államháztartás hiánya az idei első négy hónapban elérte a 26,82 milliárd lejt (5,5 milliárd euró), ami a román bruttó hazai termék (GDP) 2,48 százalékának felel meg - közölte szerdán a román pénzügyminisztérium.
2020. 05. 27. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a Skandináv lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 27-én megtartott 22. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 05. 27. 21:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a részvények többsége a magyar piacon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 260,32 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel, 36 346,09 ponton zárt szerdán.
2020. 05. 27. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

NMHH Médiatanács: 110 millió forint műszaki fejlesztési támogatásra pályázhatnak közösségi televíziók és rádiók

Idén is 110 millió forintot kaphatnak műszaki fejlesztésekre közösségi televíziók és rádiók a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése szerint. A testület különböző tanulmányokat fogadott el a hírműsorok társadalmi sokszínűségéről, a koronavírus-járvány médiapiacra gyakorolt hatásáról és a gyerekek reklámnézési szokásairól. A grémium nyertest hirdetett egy miskolci rádiós frekvencia pályázatán.
2020. 05. 27. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újrainduló létesítmények: Az Allianz a kockázatok csökkentésére hívja fel a figyelmet

Az Allianz Global Corporate & Specialty kockázati tanácsadói a koronavírus miatti lezárást követő sikeres és biztonságos újranyitás érdekében helyszíni biztonsági szemléket és kifejezett kármegelőzési intézkedéseket javasolnak a gyáraknak, létesítményeknek · A biztosítási káresemények között a legköltségesebb okok a tűzesetek, a gépek és berendezések meghibásodásai, illetve a hibás kivitelezési vagy karbantartási munkák lehetnek. · Az elektromos berendezések és felszerelések az állapotuktól függően különösen tűzveszélyesek, illetve a kézfertőtlenítőkhöz és egyéb gyúlékony fertőtlenítőszerekhez is javasolt tűzbiztonsági óvintézkedéseket bevezetni.
2020. 05. 27. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszűnhet a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.

A 2011-ben létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) a kormány szándékának megfelelően jelentős segítséget nyújtott a szociálisan legrászorultabb hiteladósoknak, ők az elmúlt évben kedvezményes feltételekkel vissza is vásárolhatták korábbi otthonukat; a kitűzött célok teljesülésével a 2020. május 26-án benyújtott törvénytervezet javaslatot tesz a NET törvény hatályon kívül helyezésére - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtó és kommunikációs főosztálya szerdán az MTI-vel.
2020. 05. 27. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Twitter pontatlannak minősítette Donald Trump egyik bejegyzését

Először fordult elő, hogy a Twitter azt jelezte: Donald Trump amerikai elnök bejegyzése pontatlan. Trump erre azzal vádolta meg az internetes közösségi felület üzemeltetőjét, hogy beavatkozik az idei elnökválasztásba.
2020. 05. 27. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Indotek Group országszerte számos, a konstrukció keretében megvásárolható ingatlant kínál a KKV-knak

A hazai ingatlanpiac újbóli fellendülését is segítheti az MNB által meghirdetett NHP Hajrá! program, amelynek keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások ingatlanok vásárlására is fordíthatják a hitelösszeget. A hazai ingatlanpiac egyik vezető szereplőjeként az Indotek Group több mint 60 olyan, a konstrukció igénybevételével megvásárolható ingatlannal rendelkezik, amelyek az ország mintegy 50 pontján helyezkednek el, számos régióban lefedve ezzel a kkv-k igényeit.
2020. 05. 27. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

33 milliárd forint támogatást kaphatnak a vidéki vállalkozások

Digitális- és technológiafejlesztésre, kapacitásbővítésre igényelhetnek akár 153 millió forintot a vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások a május 29-én megnyíló Gazdaság-fejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 33 milliárd forint keretösszegű pályázatán, az érdeklődőket az MKIK Modern Vállalkozások Programja ingyenes tanácsadással is segíti - hívja fel a figyelmet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerdai közleményében.
2020. 05. 27. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: