Új tulajdonos a CIG Pannónia Életbiztosítóban

Az SBI European Fund, amely 60 százalékban a tokiói tőzsdén jegyzett SBI Holdings Inc. és 40 százalékban az MFB Invest tulajdona, 10 százalékos részesedést szerzett a CIG Pannónia Életbiztosítóban 10 millió eurós zártkörű tőkeemeléssel - jelentette be Járai Zsigmond, a CIG felügyelőbizottságának elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

A tőkeemelés 480 forintos részvényenkénti áron történt. Az MTI kérdésére Járai Zsigmond elmondta, hogy a további növekedéshez az új tőke jövő nyárig elegendő, legkésőbb akkorra tervezi a menedzsment a tőzsdei bevezetést is. Kérdésre válaszolva Járai Zsigmond kifejtette, hogy olyan kormányzati szerepvállalásra készül csak, amely összeegyeztethető a biztosítóban végzett munkájával, például tanácsadó szerepkört vállal, ha arra felkérik.

 

A biztosítóba most beszállt kockázati tőketársaság japán tulajdonosa Ázsia legnagyobb internetes pénzügyi szolgáltatója, például nemrég adta el az AXA-nak az on-line életbiztosítóját. A CIG szakértői már most tanulmányozzák az ottani technológiát és termékeket, hogy azokat a magyar piacra adaptálják - mondta a felügyelő bizottság elnöke.

 

Horváth Béla, az igazgatóság elnöke utalt arra, hogy a Keleten népszerű rák ellenes egészségügyi biztosítás is meghonosítható lenne Európában. Az SBI European Fund magyarországi menedzselését az ELAN SBI Capital Partners Zrt. végzi.

 

A vezérigazgatója, Tzvetkov Julián a tájékoztatón elmondta, hogy a CIG tőzsdei bevezetése alapot teremt a kockázati tőkealapnak a kiszállásra, de nem teszi ezt, egy ideig még a biztosítóban marad. Kérdésre válaszolva a várt hozamot 25 százalék felettinek nevezte.

 

A CIG Pannónia Életbiztosító az indulás évében, 2008-ban 4 milliárd forint díjbevételt ért el, ezt a múlt évben megháromszorozta - mondta Gaál Csaba vezérigazgató. Az új, befektetési egységhez kötött (unit linked) életbiztosítások állománydíja - az egy évre vállalt befizetés - 4,8 milliárd forintot tett ki 2009-ben, az egy évvel korábbi 2 milliárd forint után. Ezzel ezen a rész-piacon 16 százalékos részesedést értek el.

 

A CIG úgy tudott növekedni tavaly, hogy közben a piac 25 százalékkal szűkült az új szerzések terén - tette hozzá a vezérigazgató. A CIG az ezt megelőző, a tavaly novemberben végrehajtott tőkeemelés után - a céginformáció szerint - 1.825.856.680 forint jegyzett tőkével rendelkezett. A mostani tőkeemelés még nem került átvezetésre a cégjegyzékben. A részvények névértéke 40 forint.

 

Az éves átlagdíj a CIG-nél 530 ezer forint, ez 20 százalékkal haladja meg a piaci átlagot. Az eladott életbiztosítások 70-80 százalékát a Brokernet értékesítette, 10-13 százalék jutott a 300 fős saját értékesítő hálózatra, 10 százalék a 100 tagú egyéb biztosítás közvetítőkre, végül 5 százalék a román leányvállalat részesedése. Járai Zsigmond úgy vélte, hogy a Brokernet-es értékesítés terven felüli nagysága volt a gyors növekedés alapja.


Még mindig vannak 8%-os betéti kamatok a piacon

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén megkezdte az alapkamat mérséklését, így joggal feltételezhetnénk, hogy ezzel párhuzamosan a betéti kamatok is csökkenésnek indultak. A piacon azonban továbbra is elérhetők kifejezetten magas, akár 8%-os kamatot biztosító megtakarítási konstrukciók. Ezek igénybevételéhez különböző feltételeket kell teljesíteni, ezért a megtakarítás lekötése előtt célszerű részletesen áttekinteni az ajánlatokat. A Bank360 összegyűjtötte, milyen betéti lehetőségek állnak rendelkezésre 2026 augusztusában azok számára, akik biztonságos megtakarítási formában helyeznék el a pénzüket.
2026. 08. 14. 16:00
Megosztás:

Felgyorsult a globális stabilcoin-verseny: így reagálnak a világ jegybankjai

A stabilcoinok 2026-ra végleg kiléptek a kriptovilág szűkebb keretei közül. A nagy jegybankok ma már nem azt mérlegelik, hogy érdemes-e foglalkozni velük, hanem azt, hogyan illesszék be őket a pénzügyi rendszerbe, kik bocsáthassák ki ezeket az eszközöket, és milyen szerepet kaphatnak a jegybankpénz mellett. Az Egyesült Királyság, az eurózóna és Hongkong három látványosan eltérő modellt követ: London szabályozott integrációra, Frankfurt óvatosságra, Hongkong pedig piaci kísérletezésre épít.
2026. 08. 14. 15:00
Megosztás:

Miért választanak egyre többen elektromos kazánt?

Amikor a fűtési rendszerünket tervezzük, az energia ára mellett már az is egy fontos tényező, hogy a beruházásnak milyen költségei vannak, a telepítés mennyire egyszerű vagy épp összetett, illetve az adott eszköznek milyen a karbantartási igénye és szabályozhatósága.
2026. 08. 14. 14:30
Megosztás:

Megemelte árait a kínai SMIC a növekvő chipkereslet miatt

Megemelte egyes gyártókapacitásainak árait a Semiconductor Manufacturing International Corporation (SMIC), Kína legnagyobb szerződéses chipgyártója a növekvő kereslet miatt - közölte a vállalat második negyedéves eredményeinek ismertetésekor.
2026. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A kedvező amerikai inflációs adatok hatására csökkentek a fejlett piaci kötvényhozamok

A kedvező amerikai inflációs adatok hatására mérséklődtek a fejlett piaci kötvényhozamok.
2026. 08. 14. 12:00
Megosztás:

A kamatvárakozások lefelé tolódása segítette a tengerentúli részvényindexeke

Csütörtökön tovább kapaszkodtak felfelé a Wall Street-i indexek, fűtve a kamatvárakozások csökkenése által. Az S&P 500 0,7%-os emelkedéssel új történelmi zárócsúcsot ért el. A Dow Jones 0,1%-kal, a technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite 0,8%-kal emelkedett.
2026. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Mérsékelten mozdultak csak el az európai részvényindexek csütörtökön

Csütörtökön közel stagnált a STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 0,3%-kal, míg az FTSE 100 0,6%-kal csökkent.
2026. 08. 14. 10:00
Megosztás:

Hogyan változtatják meg a digitális fizetési elvárások az olyan platformokat, mint a CrazyTower Casino Online?

A szerencsejáték-platformok világa gyorsan alkalmazkodik ahhoz, ahogyan az emberek ma pénzt kezelnek. A játékosok már nem fogadják el a lassú bankátutalásokat vagy a korlátozott fizetési lehetőségeket, elvárják, hogy a befizetés és a kifizetés ugyanolyan egyszerű legyen, mint bármely más online vásárlásnál.
2026. 08. 14. 09:59
Megosztás:

Spot vagy perpetual ügylet: melyik jelent nagyobb kockázatot a kriptopiacon 2026-ban?

A kriptobefektetők előtt ma már nem csupán az a kérdés áll, hogy melyik digitális eszköz árfolyama emelkedhet. A kereskedés formája legalább ennyire meghatározza a várható eredményt. Ugyanazt a Bitcoint meg lehet vásárolni spot piacon, vagy árfolyamára perpetual, vagyis lejárat nélküli származtatott pozíciót lehet nyitni. A két megoldás gazdasági tartalma, költsége és kockázati szerkezete azonban alapvetően eltér.
2026. 08. 14. 08:00
Megosztás:

Még több vállalkozás előtt nyílhat meg a Széchenyi Kártya Program a Garantiqa InvestEU kezességvállalásával

A KAVOSZ Zrt. által koordinált Széchenyi Kártya Program három hitelkonstrukciója immár a Garantiqa InvestEU Garanciaprogram keretében nyújtott kezességvállalással is elérhető a hazai kis- és középvállalkozások számára. A Garantiqa InvestEU Garanciaprogram az Európai Unió támogatásával az InvestEU Alap keretében valósul meg, célja elsősorban a magasabb kockázatú vagy megfelelő biztosítékkal nem rendelkező kis- és középvállalkozások finanszírozáshoz jutásának megkönnyítése, ezáltal termelékenységük és versenyképességük erősítése.
2026. 08. 14. 07:00
Megosztás:

Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert

Magyar mérnöki fejlesztéssel jött létre Mezőtúron egy olyan robotizált alapanyag-kezelő rendszer, amelyre egy bizonyos mérettartomány felett jelenleg nincs kész piaci megoldás a világon. A technológiát Baracsi Máté mechatronikai mérnök álmodta meg, és a 130 éves német Weinig Dimter cégcsoporttal közösen fejlesztették tovább a gyártó meglévő sztenderdjeit. Az egyedi automatizált rendszer az alapanyag be- és kiadagolását végzi a facsomagolóanyag-gyártásban. A fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy a mezőtúri üzem a projekt lezárultával a német gépgyártó hivatalos közép-kelet-európai referenciaüzemévé válik. A technológiát így a jövőben más potenciális partnerek is működés közben tekinthetik meg Magyarországon.
2026. 08. 14. 06:00
Megosztás:

A tudatos vevők vették át az irányítást: átalakuló lakáspiaci dinamika a második negyedévben

A 2026-os év második negyedéve éles regionális különbségeket és a vásárlói magatartás szembetűnő átalakulását hozta a hazai lakáspiacon. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb elemzése szerint a piac végleg áttért a vevői tudatosságra, az átgondolt finanszírozásra és a reális árazásra épülő működési modellre. A döntések fókuszába a jó ár-érték arány, a kedvező fenntartási költségek és a jó műszaki állapot kerültek, miközben az eladóközpontú szemléletet fokozatosan a megfontolt vevői megközelítés váltotta fel.
2026. 08. 14. 05:00
Megosztás:

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt, a gazdák azonnali segítséget kapnak fizetőképességük megtartására - olvasható a kormany.hu honlapon csütörtökön közzétett tájékoztatás szerint.
2026. 08. 14. 04:00
Megosztás:

Intő jelet kapott a forint a kötvénypiacról

Bizonytalanságra utaló jelek jelentek meg a magyar állampapírpiacon. A legutóbbi államkötvény-aukción az Államadósság Kezelő Központ csak magasabb hozam mellett tudta értékesíteni a három- és tízéves papírok egy részét, az ötéves kötvényekre érkezett ajánlatokat pedig egyáltalán nem fogadta el. Az AKCENTA CZ szerint egyetlen aukció még nem jelent trendfordulót, ugyanakkor a mostani eredmények arra utalnak, hogy a befektetők ismét magasabb kockázati prémiumot várnak el a magyar eszközökért. Ha ez a következő hetekben is fennmarad, annak a forint árfolyamára és a vállalatok devizakockázataira is érezhető hatása lehet.
2026. 08. 14. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjszorzó: Márciusban dől el sok nyugdíj jövőbeli összegének sorsa

A valorizációs szorzó a magyar nyugdíjszámítás egyik legérzékenyebb eleme, mert közvetlenül befolyásolja, hogy a korábbi években megszerzett keresetek milyen értéken kerülnek be az induló öregségi nyugdíj alapjába.
2026. 08. 14. 02:00
Megosztás:

Tovább növelte árbevételét a Waberer’s Csoport

Több mint 9 százalékkal 435 millió euróra növelte árbevételét a Waberer’s Csoport az idei első félévben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett komplex logisztikai és biztosítási szolgáltató EBIT eredménye pedig 26,6 millió eurót tett ki. A cégvezetés szerint az idén a logisztikai és biztosítási alaptevékenységekből származó eredmény a bázisévnek megfelelően alakulhat. Emellett a vállalat a nemzetközi környezet és a régiós beruházások csúszása miatt az év hátralévő részében felülvizsgálja az üzletfejlesztési lehetőségek időzítését.
2026. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Stabilchain-forradalom jöhet a kriptopiacon: saját blokkláncokra költöznének a stabilcoinok

A stabilcoinok a jelenlegi kriptopiaci ciklus egyik legnagyobb nyerteseivé váltak, most pedig a mögöttük álló vállalatok már nem elégednek meg azzal, hogy más blokkláncokon működjenek.
2026. 08. 13. 23:00
Megosztás:

Vízhiány miatt leállt a csehországi kis vízerőművek több mint 90 százaléka

Vízhiány miatt több mint 1400 kis vízerőmű állt le Csehországban, ami az ilyen létesítmények több mint 90 százaléka. A nagy vízerőművek mind üzemelnek, bár egy részük csökkentette termelését - jelentette csütörtökön a CTK hírügynökség a szakmai szervezetek és a Cseh Energetikai Művek (CEZ) felmérésére hivatkozva.
2026. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Mérséklődik a Tesla dominanciája: rohamtempóban zárkóznak fel a kihívók az elektromosautó-piacon

Bővülő kínálat és dinamikusan növekvő vásárlói kereslet jellemzi a hazai használt elektromos autók piacát a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 első 8 hónapjára vonatkozó statisztikái szerint. Január és augusztus között közel 42%-kal nőtt az érdeklődések* száma a villanyautókra, miközben az elérhető kínálat is több mint egynegyedével bővült. Bár a legnépszerűbb modell címét továbbra is a Tesla Model 3 birtokolja, az amerikai úttörő márka korábbi egyeduralma folyamatosan mérséklődik az ázsiai és európai gyártók látványos előretörése miatt.
2026. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,35 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt csütörtökön, jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama.
2026. 08. 13. 20:00
Megosztás: