Újra érdekes lett a régiónk a bankok számára - FT

A közép-kelet-európai befektetésekkel bíró vezető bankok most már "arra fogadnak", hogy a térség az idén megkezdi a kilábalást a gazdasági válságból - áll a Financial Times hétfői körképében. (MTI)

A londoni gazdasági napilap értesülései szerint az olasz UniCredit például száz új fiók megnyitását tervezi Közép-Kelet-Európában, az osztrák Raiffeisen International internetes bankszolgáltatást indít, az Erste pedig csak Romániában - legnagyobb térségi piacán - hetven fiókot nyit. Federico Ghizzoni, az UniCredit közép-kelet-európai tevékenységének irányítója a Financial Timesnak azt mondta: úgy látja, hogy 2010 az átmenet éve lesz, a közelgő kilábalás első jeleivel.

 

Az írás szerint azonban a bizalom törékeny, és a hitelminősítők még látnak veszélyeket. A Fitch Ratings minapi elemzésében lehetséges "eseménykockázatokra" hívta fel a bankok figyelmét - idézi fel a brit lap. A Fitch a január első hetében Londonban kiadott helyzetértékelésben azt írta: az idén valószínűleg "számos piaci szereplő újragondolja, hogy milyen stratégiai ésszerűség szól közép-kelet-európai tevékenysége mellett".

 

A nagybefektetők várhatóan fenntartják térségbeli működésüket, esetleg valamelyest kiigazítják portfoliójukat. A kisebb hálózatokat üzemeltető befektetők azonban megfontolás tárgyává tehetik tevékenységüket, tekintettel a gazdasági kihívásokra és a növekedési dinamika várható korlátaira - állt a legnagyobb európai hitelminősítő elemzésében. A Fitch Ratings szerint mindazonáltal csekély annak a valószínűsége, hogy az anyabankok hagynák tönkremenni közép-kelet-európai érdekeltségeiket, mindaddig, amíg nagy stratégiai jelentőséget tulajdonítanak tevékenységüknek e térségben, különösen az EU-tagállamokban.

 

A támogatás megvonásának kockázata azonban növekedhet, ha a térség - és ennek következtében valamely helyi érdekeltség - stratégiailag kevésbé fontossá válna, főleg akkor, ha egy adott anyavállalat gyenge pénzügyi helyzetben van, és maga is segítségre szorul saját kormánya részéről - állt a Fitch londoni elemzésében. A Financial Times hétfői körképe szerint a pénzügyi katasztrófa, amely még egy éve is fenyegette a térséget, nem következett be, köszönhetően az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségének, a vártnál jobb teljesítménynek a térség fő gazdaságaiban, valamint a közép-kelet-európai országokban jelenlévő nyugati bankok ellenállóképességének.

 

Nem lesz ugyan gyors visszatérés a válság előtti élénk növekedéshez, de a teljes pénzügyi összeomlás most már teljesen valószínűtlennek tűnik - írta a brit lap. A bankok mindazonáltal a nem teljesítő kinnlevőségek növekvő állományával küszködnek; Magyarországon ezek aránya az eszközállományhoz mérve - a Capital Economics londoni gazdaságelemző cég adatai szerint - jelenleg 9,5 százalék, Romániában 11,2 százalék, Lettországban 14,5 százalék.

 

A térségi bankok tőkeellátottsága jó, ám Magyarországon a kinnlevőségek értéke eléri a betétállomány 150 százalékát, Lettországban pedig 280 százalék ez az arány. Federico Ghizzoni, a UniCredit térségi igazgatója ugyanakkor a Financial Timesnak azt mondta: nem számol azzal, hogy jelentős mértékben tovább emelkedne a nem teljesítő kinnlevőségek aránya, mert a növekedési ütem már tavaly is lassult. Herbert Stepic, a Raiffeisen International vezérigazgatója egyenesen "sikersztorinak" nevezte Közép-Kelet-Európát, mondván: a nyugaton tevékenykedő bankok jelentős részével ellentétben "mi még mindig haszonnal működünk", annak ellenére, hogy milyen súlyos következményekkel járt a válság a térség gazdaságaiban.

 

Külön írás foglalkozik a Financial Times körképén belül az OTP-vel, megállapítva: a magyar bank a hitelválság előtt "Közép-Európa sztárja volt", tavaly márciusra azonban 1355 forintos mélypontra zuhant a részvényárfolyama a 2007 júliusában mért 10960 forintos csúcsról, és az állam 1,4 milliárd euró kölcsönt nyújtott a hitelfolyósítás fenntartására. Az OTP azóta a hitelnek mintegy a felét már visszafizette, részvénye pedig túlteljesítő volt a széles merítésű DJ Stoxx 600 európai bankindexen belül.

 

Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a lapnak elmondta: a bank "meglehetősen nyereséges maradt" a nyilvánvaló súlyos portfolió-romlások ellenére is. Az OTP - 13,2 százalékos Tier 1 szintű tőkemegfelelési mutatójával és 5,4 milliárd eurós nettó likviditási tartalékával "át tudja vészelni a válságot" - tette hozzá az igazgató.

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába

Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
2026. 04. 25. 22:00
Megosztás:

Metaplanet nagy dobása: 50 millió dolláros kötvénykibocsátás a Bitcoin-felhalmozás felgyorsítására

A vállalati Bitcoin-stratégiák újabb szintre léptek: a japán Metaplanet jelentős tőkebevonással erősíti kriptós pozícióját. A lépés nemcsak a cég ambícióit mutatja, hanem azt is, hogy a vállalatok egyre agresszívebben építik digitális eszközalapú tartalékaikat.
2026. 04. 25. 21:00
Megosztás:

Ripple Miami-ban: látványos XRP kampány indította be a kriptoközösséget

A kriptovilág figyelme ismét az Egyesült Államokra szegeződött, miután egy látványos Ripple-kampány jelent meg Miami partjainál. A fizikai reklám és az online spekulációk találkozása új lendületet adott az XRP körüli diskurzusnak – de vajon valódi piaci hatásról van szó, vagy csak ügyes marketingről?
2026. 04. 25. 20:00
Megosztás:

Bitcoin ár hullámvasúton: merre tovább az árfolyam bizonytalanságában?

A Bitcoin ismét reflektorfénybe került, miután jelentős emelkedést produkált, mégis továbbra is komoly kérdések övezik a jövőjét. Vajon egy újabb zuhanás küszöbén állunk, vagy a piac már stabilizálódott? A legfrissebb elemzések szerint a válasz nem egyértelmű – de vannak erős jelek.
2026. 04. 25. 19:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ek tarolnak: több mint 823 millió dollár friss tőke egy hét alatt

A kriptopiac egyik legfontosabb indikátora ismét erőteljes jelzést adott: a Bitcoin ETF-ek iránti kereslet nemhogy nem csökken, hanem egyre stabilabb alapokra épül. Az elmúlt héten minden egyes kereskedési napon pozitív tőkebeáramlást láthattunk, ami nemcsak rövid távú spekulációra, hanem tudatos, intézményi stratégiákra utal. De mit jelent ez a Bitcoin árfolyama, a DeFi piac és a teljes kriptoökoszisztéma szempontjából?
2026. 04. 25. 18:00
Megosztás:

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen: mintegy három és fél milliárd forintot fordítottak a digitális oktatás módszertanának kidolgozására, a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra fejlesztésére, valamint az információtechnológia használatához kapcsolódó hallgatói és oktatói készségek megalapozására - közölte az intézmény az MTI-vel.
2026. 04. 25. 17:00
Megosztás:

Találkozott az orosz és a kínai védelmi miniszter Moszkvában

Hivatalában fogadta Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter kínai hivatali partnerét, Tung Csün admirálist pénteken, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Moszkvában.
2026. 04. 25. 16:00
Megosztás:

Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz

Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. 04. 25. 15:00
Megosztás:

Agrárközgazdasági Intézet: a nyerstej és a vágósertés ára csökkent, a tojás drágult márciusban

A nyerstej átlagára és a vágósertés termelői ára csökkent, a tojás csomagolóhelyi ára kissé nőtt 2025 azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb összesítéseiben.
2026. 04. 25. 14:00
Megosztás:

Leminősítette Szlovákiát az S&P

Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint a közelgő parlamenti választások az általa korábban vártnál nehezebbé teszik a költségvetési konszolidációt.
2026. 04. 25. 13:00
Megosztás:

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az EBRD

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2026. 04. 25. 12:00
Megosztás: