Változás a megújuló energiás pályázaton

Az Orbán-kormány számos programot és jelentős pénzeket, összesen majd 30 milliárd forintot ígért arra, hogy az ország növelje a megújuló energia termelésének arányát a fosszilis energiaforrásokkal szemben. A meglebegtetett lakossági programokból eddig csak egy pályázat zárult le, de azt is felfüggesztették két nap után. A másodikat most írták ki. Az energiás pályázatok nehézkessége Brüsszelnek is feltűnt, átszervezik a pályázati alapokat.

A Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervben néhány hónapja ambiciózus vállalást tett Magyarország: 2020-ig az Európai Unió által előírt 13 százaléknál is magasabb lesz a megújuló energiaforrások részesedése a hazai energiafelhasználásban.

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban készített dokumentum szerint a lendületes programokkal a 14,6 százalékos szint reálisan elérhető. A kormányzat által elfogadott elképzelés fontosságát mutatta az is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján a Széchenyi-terves pályázatok emblémájának éppen egy napkollektorokat szerelő boldog család képét válaszották.

 

A minisztérium hosszú távú tervezetében kitűzött cél megvalósulásához egyébként százötven futballpályányi új napkollektor üzembehelyezésére lenne szükség 2020-ig. A cselekvési terv szerint nyolc év múlva 3,43 PJ hőenergiát kellene napenergiából nyerni az épületek fűtésére. Egy szakmai szervezet, a Magyar Szolár Szövetség becslése szerint ezt másfélmillió négyzetméter napkollektor tudná megtermelni, ami a jelenlegi árakon számolva 272 milliárd forintba kerülne.

 

A kormányváltás után szó volt Zöld Beruházási Rendszerről (ZBR), Új Kazáncsere Programról, Új Otthonteremtési Programról, KÉK Programról, és arról is, hogy mindehhez majd egy új Zöld Bank szolgáltatja a forrásokat. Az szintén szerepelt a célok között, hogy a fejlesztésekben fontos szegmensként kezelik a lakosságnak nyújtott támogatásokat.

Ehhez képest eddig - jelentős csúszással - egyetlen olyan lakossági pályázat jelent meg, amely az energiafelhasználás modernizálását segítette. A keret két nap alatt kimerült.

 

A kormány ígéreteinek fő szószólója Bencsik János államtitkár januárjában kijelentette, hogy idén március végéig 39 ezer panellakás és 2200 családi ház esetében történhet meg az energetikai korszerűsítést célzó támogatási szerződés megkötése. Bencsik azt is mondta, hogy az Új Széchenyi Tervben közel 30 milliárd forint áll a szektor rendelkezésére.

 

Bencsik János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára egy múlt heti sajtóreggelin kifejtette, a pályázat mindössze egy pilot projekt volt, amellyel többek közt azt próbálták meg felmérni, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban felhasználni az energiahatékonyság növelésére a közösségi forrásokat. A pályázat - nagyobb keretösszeggel - hamarosan folytatódik.

 

Az ígéretek ellenére a nyáron szerény, 1,6 milliárdos kerettel jelent meg az a támogatás, amelyet lakossági épületek energetikai felújítására lehetett felhasználni.

 

A pályázatok elkészítése hatalmas terhet rótt a pályázóra. A hivatalos adatlap kitöltését energetikai számításokat is mellékelni kellett a beadványhoz, ám ennek elkészítéséhez szakember segítségét is igénybe kellett venni. Ők pedig esetenként 50-100 ezer forintot is elkértek a tervezési, számítási munkákért. A gyakorlati tapasztalatok alapján egy pályázat elkészítése több mint egy hónapot vett igénybe. Miután a pályázó belefáradt a tervezésbe, árajánlatok utáni rohangálásba, akkor érte igazán a hidegzuhany: a pályázatot két nap alatt felfüggesztették.

 

Pályázatíró szakemberek elmondása szerint egy egyszerű pályázat formai megvizsgálása minimum egy hónapot vesz igénybe. Ehhez képest az augusztus 15-én postára adott, augusztus 16-án beérkezett 550 darab pályázatot szokatlanul rövid idő alatt kibontották és átvizsgálták, majd a nap végén arra a következtetésre jutottak, hogy a hatalmas keret kimerült. A pályázati rendszer működését ismerők szerint magyarázatul szolgálhatna a jelenségre az, hogy a pályázat értékelői nagyszámú külsős segítséget - például egyetemi hallgatókat – vettek igénybe, vagy az, ha előre várt pályázatok érkeztek be az Energia Központ Nonprofit Kft-hez.

 

A NFM honlapján augusztusban azt is ígérték, hogy októberre újabb pályázat várható, amelynek keretében közel 3 milliárd forintra pályázhat a lakosság napkollektorok telepítésére. Ez a ZBR keretében a szerdán jelent meg.

 

A tárca szerint a pályázat alapvető problémája, hogy az előző kormány idjén megfelelő források nélkül túl sok pályázatot írtak ki. Az ebből adódó problémák kezelése mostanáig tartott, de még az idén 4000 lakásra szóló pályázat megkötésére kerülhet sor.

 

Az energiás pályázatok nehézkessége Brüsszelnek is feltűnt. Jean-Marie Seyler, az Európai Bizottság régiós fejlesztésekért felelős igazgatója is szóba hozta a témát gödöllői sajtótájékoztatóján. Seyler általában elégedetten beszélt a magyarországi programokról, de diplomatikusan jelezte, hogy bizonyos terveket frissíteni kellene, lesznek változások. És éppen az energiahatékonysági beruházások fontosságát nevezte meg itt példaként.

 

Magyarország már meg is kezdte egy ezzel kapcsolatos változtatás előkészítését. Már a kormány előtt van az a javaslat, hogy a KÖZOP-ból 160 milliárd forintot átcsoportosítsanak a KEOP-hoz. Vagyis a közlekedés fejlesztésére szánt támogatások egy komoly szeletét környezetvédelmi és energetikai célokra lehessen inkább elkölteni. Várhatóan még novemberben Brüsszelbe megy a kérés, ahol fél éven belül döntenek engedélyezéséről.

 

Az átcsoportosított 160 milliárdból 40 menne megújuló energiaforrások támogatására. Az NFÜ vezetése szerint ugyanis az erre a célra szánt, 2013-ig esedékes keret máris kifogyott. A nagyobb falat, 120 milliárd forint energiahatékonysági projektekre menne. Erről már a múlt héten informálisan egyeztettek a bizottság Magyarországon tárgyaló képviselői és az NFÜ vezetése, tudtuk meg Petykó Zoltán NFÜ-elnöktől.

 

At NFM adatai szerint egyébként  a KEOP keretében eddig összesen mintegy  50 milliárd forint értékben született döntés energetikai pályázatokról. A ZBR-n belül pedig mintegy 20 milliárd értékben utaltak, de további pályázatok várhatók, mint például az egycsatornás gyűjtőkémények felújítására szánt 530 millió forint. Az uniós források lakossági célra nem használhatók, ez utóbbi célokra kvótaértékesítésből származó bevételeket fordít a tárca. (MTI)

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 07:00
Megosztás:

Különleges ásványok és családi programok a 33. Lelkes Ásványbörzén

Háromezer négyzetméteren kétszáz hazai és külföldi kiállítóval, ritka ásványokkal és családi programokkal várják az érdeklődőket a 33. Lelkes Ásványbörzén április második hétvégéjén, április 11-én és 12-én a Lurdy Házban.
2026. 04. 06. 06:00
Megosztás:

A szerb katonai hírszerzés hónapok óta gyanította, hogy szabotázsra készülnek a Török Áramlat gázvezetéknél

Hónapok óta jelezte a szerb katonai hírszerzés, hogy szabotázsakció készülhet a gázinfrastruktúra ellen, ám a figyelmeztetéseket eddig fenntartásokkal fogadta az államvezetés - jelentette ki Djuro Jovanic, a szerb katonai biztonsági ügynökség (VBA) igazgatója vasárnap Belgrádban.
2026. 04. 06. 05:00
Megosztás:

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 04:00
Megosztás:

Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket

Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
2026. 04. 06. 03:00
Megosztás:

Most se nyertél a lottón? Lerántjuk a magyar lottó titok leplét

Újra mindenki ugyanarról beszél: az ötöslottó főnyereménye már 6,5 milliárd forint, és ezzel ismét az ország egyik legnagyobb „mi lenne, ha…” álmodozását indította be. Egyetlen szelvény, öt helyes szám, és az ember élete egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozhat.
2026. 04. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj-sokk Magyarországon: így forgatta fel az életünket az 1997-es nyugdíjreform

Sok magyar ma is csak annyit tud a nyugdíjrendszerről, hogy „egyszer majd kapok valamit az államtól”. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb – és őszintén szólva sokkal nyugtalanítóbb is. Az 1997-es nyugdíjreform ugyanis nem pusztán néhány jogszabály átírását jelentette, hanem gyökeresen átalakította azt, ahogyan a magyarok időskori megélhetéséről gondolkodni kellett.
2026. 04. 06. 01:00
Megosztás:

Levélszavazatok - soha nem történt még ilyen a magyar választásokon

Miközben az RMDSZ-hez köthető hálózatok intenzíven gyűjtik a levélszavazatokat Erdélyben, egyre több – jellemzően Tisza Pártra szavazó – külhoni magyar dönt úgy, hogy inkább saját maga juttatja el a voksát Magyarországra. Többen is azt mondták: nem sajnálják sem az időt, sem az utazást, ha így biztosak lehetnek abban, hogy a szavazatuk valóban oda kerül, ahová szánták - értesült a Telex.hu.
2026. 04. 06. 00:10
Megosztás:

Vihar előtti csend az Ethereum piacán? Az ETH árfolyama nagy elmozdulás előtt állhat

Az Ethereum árfolyama jelenleg látszólag nyugodt, de a felszín alatt egyre erősebb feszültség épül. Miután az ETH a korábbi, 3000 dollár körüli szintekről jelentősen visszahúzódott, most egy kulcsfontosságú ársávban stabilizálódik. A kereskedők és elemzők szerint ez az időszak könnyen egy nagyobb kitörés – vagy akár újabb gyengülés – előszobája lehet. A következő hetekben eldőlhet, hogy a vevők valóban átveszik-e az irányítást, vagy az Ethereum ismét elakad az ellenállási zónák alatt.
2026. 04. 05. 23:00
Megosztás:

Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban

Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. 04. 05. 21:00
Megosztás:

Húsvéthétfőn lecsap a hidegfront Magyarországra

Húsvéthétfőn erős széllel hidegfront érkezik és lehűlés kezdődik, a hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén már csak 10 és 15 Celsius-fok között alakul, és visszatérnek a hajnali fagyok. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz, a hét végén pedig megnő a csapadék esélye is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 05. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 05. 19:00
Megosztás:

A vasárnapi az év eddigi legmelegebb napja

Ebben az évben vasárnap melegedett első alkalommal nagy területen 20 Celsius-fok fölé a levegő hőmérséklete - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 05. 18:00
Megosztás:

Már minden huszadik azonnali fizetés a qvik rendszerén keresztül fut

Száz forintból négy már valamilyen qvik fizetésen keresztül kerül a számlánkra az azonnali fizetési rendszeren belül – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az elmúlt év elején – teszi hozzá – a fizetési kérelem, a negyedik negyedévben a QR-kódos fizetés robbant, ami azt bizonyítja, hogy a qvik végérvényesen kilépett a kísérleti fázisból, és a hazai fizetési rendszer érdemi részévé vált.
2026. 04. 05. 17:00
Megosztás:

Orbán Viktor rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze

Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze vasárnap délutánra, miután telefonon beszélt Aleksandar Vucic szerb elnökkel.
2026. 04. 05. 16:00
Megosztás:

Ittas vezetés esetén a biztosítás is elvész

Ha egy ittas sofőr balesetet okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási fedezetet is - hívta fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő portál vasárnap az MTI-nek küldött közleményében, utalva arra, hogy tavaly a húsvéti ünnepek alatt a rendőrség által ellenőrzött járművezetők közül 450 vezetett ittasan, 258 sofőr ellen büntetőeljárás is indult az alkoholszint mértéke miatt.
2026. 04. 05. 15:00
Megosztás:

DeFi DAO-k átalakulásban: válságkezelés, tokenomika és a decentralizáció valódi próbája Bevezető

A decentralizált pénzügyek (DeFi) világa újabb fordulóponthoz érkezett: a legnagyobb DAO-k egyszerre próbálják kezelni a biztonsági kockázatokat, finomhangolni irányítási modelljeiket, és alkalmazkodni a gyorsan változó piaci környezethez. Az elmúlt hét eseményei azt mutatják, hogy a decentralizáció eszméje mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a hatékonyság, a fenntarthatóság és a valós piaci működőképesség is.
2026. 04. 05. 14:00
Megosztás:

Érzékelhető az AI-használat üzleti haszna, viszont a cégek fele még mindig lemaradásban van

A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé a piacon elérhető, számára releváns AI-megoldásokat - derül ki a Profession.hu friss, céges tapasztalatokat vizsgáló kutatásából.
2026. 04. 05. 13:00
Megosztás:

A Goldman Sachs szerint közel van a Bitcoin árfolyam mélypontja

Az elmúlt hónapok korrekciója alaposan megtépázta a kriptopiac hangulatát, és a Bitcoin árfolyama is komoly nyomás alá került. A befektetők egy része továbbra is kivár, mások viszont már azt figyelik, hogy vajon közel lehet-e a mostani lejtmenet vége.
2026. 04. 05. 12:00
Megosztás:

Stabilcoin-átrendeződés 2026-ban: 315 milliárd dolláron a piac, miközben az USDC egyre közelebb ér az USDT-hez

A stablecoin-piac 2026 első negyedévében új történelmi csúcsra emelkedett, miközben a teljes kriptoszektor összességében inkább visszahúzódó képet mutatott. A felszínen ez egyszerű növekedési sztorinak tűnhet, a számok mögött azonban jóval izgalmasabb folyamat rajzolódik ki: az USDC látványosan zárkózik fel, míg az USDT dominanciája már nem tűnik megkérdőjelezhetetlennek.
2026. 04. 05. 10:00
Megosztás: