Van még erő az aranyban
Bő két éve már annak, amikor az amerikai jegybanki rendszer elnöke, Ben Bernanke egy interjúban azt találta mondani, hogy nem igazán érti az arany árának emelkedését. Vele ellentétben viszont sokan gondolják úgy, hogy nincs ezen mit nem érteni. Ha valaki zéró szintre viszi le a kamatokat, és ezen felül még három műszakban pénzt is nyomtat, akkor az emberek egyszerűen elvesztik bizalmukat a pénz értékállóságában, és a papír helyett inkább az aranyat választják. Hiszen az a pénz, amelynek a mennyisége korlátlanul és a végtelenségig bővíthető, egy a természet által limitált vagyonelemmel szemben csak veszíthet az értékkonzerválásért folytatott versenyben.
Azok közé, akik így gondolkodnak, tartozik például a világ legnagyobb kötvényalapját (PIMCO) kezelő két sztárbefektető, Bill Gross és Mohamed El-Erian. Az 1,8 ezer milliárd dolláros vagyont kezelő alap vezetői az elmúlt években rendre kritikával illették a Fed pénzpolitikáját. Magáért beszél az is, ahogy Bill Gross tavaly márciusban 240 milliárd dollár értékben adott el amerikai kincstárjegyeket, amivel különösen nagy feltűnést keltett akkoriban. Az amerikai állampapírokból való menekülésének oka az Egyesült Államok hajmeresztő költségvetési hiánya, amelyet már-már a Fed finanszíroz egymaga azáltal, hogy felvásárolja a washingtoni kincstárjegyek javát.
Nos, a napokban ismét markáns véleményének adott hangot a PIMCO. Egy a vállalat honlapján megjelent elemzésben az alap stratégái befektetésre ajánlják az aranyat, és a nemesfém előnyeit taglalják. Szó szerint úgy fogalmaznak: „Meggyőződésünk, hogy a befektetőknek meg kéne fontolniuk a befektetési portfóliójuk arannyal és egyéb nemesfémekkel történő diverzifikálását. Az arany kínálata korlátos, és a világgazdaság egy főre jutó növekedésével összhangban a keresletet bővülése figyelhető meg. Különösen ami az inflációt illeti, érezzük úgy, hogy a Federal Reserve döntése, mely szerint megkezdi a mennyiségi lazítás harmadik fordulóját, az aranyat még vonzóbbá teszi.”
Hasonlóan gondolkodnak olyan befektetési gurunak kikiáltott fedezeti alapkezelők, mint Soros György vagy John Paulson is. A spekulánsok észjárása pofonegyszerű. Ők tudják, hogy valójában nem az arany drágul – ezer gramm mindig egy kiló marad –, hanem az értékmérőként használt papírpénzek veszítenek az értékükből folyamatosan. Ez az a szemlélet, amely az aranyba befektetőket motiválja a nemesfém vásárlására. E szerint az arany nem más, mint évezredek óta egy viszonylag stabil mérce, így értékmérésre sokkal alkalmasabb, mint maguk az állandó leértékelésnek kitett devizák. Arról nem is beszélve, hogy az arany egy konstans, amely túlélt már megannyi válságot, csődöt és háborút, míg a legkülönfélébb pénzrendszerek csak jöttek és mentek.
A mennyiségi bővítést bejelentő jegybanki vezetők azzal érvelnek intézkedéseik mellett, hogy az inflációs nyomás fokozódása nem érzékelhető jelenleg. Ez igaznak is tűnik a pénzromlás hivatalosan számított mértékét tekintve. Mégis fennáll a veszélye annak, hogy a dollár és az euró vásárlóértéke egy türelmi idő után rohamos csökkenésnek indul. A baj akkor fog kicsúcsosodni igazán, amikor a pénzrendszerben feltorlódott likviditás egyszer csak forgásba lendül, az árak emelkedni kezdenek, és a fogyasztói magatartásokba szilárdan beépülnek a lakosság inflációs várakozásai. Ekkor a pénz forgási sebessége megnövekszik, azért is, mert az emberek tartalékolás helyett inkább kiadják, csak hogy szabaduljanak tőle. Mindez az arany iránti kereslet ugrásszerű növekedésével járhat majd együtt.
Az arany minden egyéb tulajdonsága mellett persze ugyanolyan befektetési és spekulációs eszköz, mint a részvények, kötvények vagy nyersanyagok. És mint minden tőzsdei terméknél, úgy az ideális beszállási pont kérdése utólag az aranynál is gyorsan megválaszolható: valamikor évekkel ezelőtt. Az aranyár hosszú menetelése 2001-ben kezdődött dollárban mérve. Akkor 300 dollár alatt volt egy uncia ára a londoni nemesfémpiacon. Forintban kifejezve csak 2005 elején lendült ki a jegyzés a holtpontról, nem sokkal azelőtt, hogy az Aranypiac.hu, mint szakmai portál a működését megkezdte. A honlapon azóta számtalanszor kinyilvánított ajánlás a megtakarítások 10%-ának aranyba történő konvertálására nem volt tehát elhibázott. A kérdés csak, hogy az egy évtizedes trendszerű emelkedés mikor érhet a végére.
A tőzsdén az árfolyamok és a forgalom együttes emelkedését hossznak hívják. Egy hossz tipikusan három fázisból áll, és ez az aranynál sem várható másként. Az első szakaszban, amely az arany piacán az ezredforduló táján indult, csak a meggyőződéses vásárlók vették az aranyat. A nagyjából 2005-től számítható második fázisban jelentek meg aztán az aranypiacon a távolba látó vérprofi nagybefektetők. Jelenleg pedig már egy ideje a bikapiac harmadik fázisában tartunk, amikor is a spekulánsok egyre népesebb serege lovagolja meg és mozgatja ezáltal az árfolyamokat. Ez a harmadik periódus az 1.000-1.200 dollár feletti magasságban kezdődhetett valamikor 2010-ben.
Mindazonáltal a végső spekulációs hullám valószínűleg még előttünk van. 1980 januárjában, amikor egy uncia arany jegyzése 850 dollárig szaladt fel, a nemesfém aránya a világ pénzvagyonában 2,77%-ot tett ki. A New York-i székhelyű neves nyersanyagpiaci elemző cég, a CPM Group becslése szerint jelenleg ez az arány bőven 1% alatt van, azaz még csak meg sem közelíti az akkori szintet. A 80-as évek bikapiaca egyébiránt egy infernális árrobbanással végződött. Akkoriban hat hét alatt csaknem megduplázódott az árfolyam, a csúcs előtti utolsó tíz napban is még 35%-ot emelkedett. Ettől úgy néz ki, hogy ma még nagyon messze vagyunk, az aranypiaci bika egyelőre dübörög tovább.
