Van miért sopánkodnia a Gazpromnak

Hétfőn elindult a földgáz szállítás a Türkmenisztán és Kína között épült Közép-Ázsia-Kína gázvezetéken, mely Oroszországot elkerüli, ezzel teljesen átalakítja a gázbiznisz megszokott sémáit a volt Szovjetunió területén, mindez pedig csapást jelent a kínai piacra törekvő Gazpromnak - vélekedett hétfői kommentárjában a Komszomolszkaja Pravda című orosz lap.

Az esemény jelentősége, hogy Türkmenisztán gázára új stratégiai vásárlót szerzett, amely érdekelt az új importcsatornák kiépítésében. Az új vezetéken szállítandó gáz mennyisége jelentős mértékben meghaladja azokat a tételeket, amelyeket eddig Türkmenisztán Irán északi vidékeire exportált. Az új helyzet sérti a Gazprom érdekeit- írta a lap. "El kell ismerni, hogy a türkmenisztáni gáz a következő években jelentős űrt tölt majd be a kínai piacon, ahová a Gazprom is törekszik, s ez kétségtelenül hatással lesz majd az orosz szállításokra"

 

A Gazprom az Altaj vezetéken szándékozott Kínának gázt eladni, s ha a vezeték megépült volna, az orosz monopólium elsőként lépett volna a kínai piacra, és a Gazprom számára lehetővé tette volna, hogy tovább vásárolja a türkmenisztáni gázt, s akár Kínába küldje, amely esetben esetleg fel sem merült volna a Közép-Ázsiából Kínába vezető, Oroszországot elkerülő vezeték építésének szükségessége.

 

Az Altaj azonban máig csak projekt, számos szakértő szerint azért, mert a vezeték kérdésében nem volt egyetértés a Gazpromon belül, s ez talán még a kínai féllel folytatott tárgyalások hatékonyságát is befolyásolta. Még az orosz kormány is latba vetette súlyát, s ennek nyomán a Gazprom kínai partnerével az idén novemberben keretmegállapodást írt alá a gázszállításokról.

 

A vezeték beindítása várhatóan negatív hatással lesz a felújított orosz-kínai tárgyalásokra, de a Gazprom Türkmenisztánnal folyó tárgyalásaira is. Oroszország ugyanis korábban szerződést kötött Türkmenisztánnal a teljes gázkitermelés átvételére - amelynek jelentős részét Ukrajnába szállította volna a Gazprom -, legutóbb azonban már európai árakon volt kénytelen vásárolni a gázt, mivel a Nabucco vezeték tervezetének ismeretében Türkmenisztán megemelte árait. Így tekintettel az ukrajnai szállításokért kapott kedvezményes árakra az üzlet erősen ráfizetésessé vált.

 

Tavasszal előbb egy kisebb robbanás miatt leállt a szállítás, de a károkat napok alatt helyrehozták, addigra azonban kiderült, hogy a Gazprom csökkentette az átvételt több mint 90 százalékkal az európai kereslet csökkenésére hivatkozva, majd a türkmén fél teljesen leállította a szállítást. A Gazprom azzal érvelt, hogy újra kell tárgyalni a szerződéseket, s vagy kevesebb gázt vesz át, vagy az árak csökkennek. Jelenleg egy ideje tárgyalások folynak a szállítások felújításáról, Dmitrij Medvegyev orosz elnök egy látogatása alkalmából be is jelentették, hogy az elvi megállapodás megszületett, időpontról azonban még nem esett szó.

 

A lap sajnálatosnak minősítette, hogy miközben a kőolaj kínai szállítását sikerült megoldani, elmulasztották a nyugat-szibériai gáznak az európai piaccal szemben alternatívát nyújtó Kínába szállításának megoldását. Pedig az Altaj projektnek az orosz vezetés már 2006-ban prioritást biztosított, és idén az év elején, amikor az európai kereslet közel 50 százalékkal csökkent, nyilvánvalóvá vált, hogy az egyoldalú európai orientáció sérülékennyé teszi a Gazpromot. A monopólium ezt fel is ismerte, és felújította a tárgyalásokat kínai partnereivel, de elkésett - írta a Komszomolszkaja Pravda.


Több tízezer régi gazdasági épület vár felújításra Magyarországon

A KSH adatai szerint csak a 2000-es években mintegy 45 ezer ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi célú épület készült el Magyarországon, melyek jelentős része ma is csarnokként, tárolóként, raktárként funkcionál. Ha ehhez hozzávesszük a ’90-es években létesült, még mindig használatban lévő épületeket is, akkor kijelenthető, hogy idehaza több tízezer épület érte el azt az életciklust, amikor az állapotfelmérés és a felújítás biztonsági szempontból is időszerűvé vált.
2026. 06. 10. 14:00
Megosztás:

Több mint 17 millió forint bírságot szabtak ki a mozgó vendéglátó egységek országos ellenőrzésénél

Országos élelmiszer-biztonsági ellenőrzést tartott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalok bevonásával, az akcióban 413 mozgó vendéglátó egységet, büfékocsit és food truckot vizsgáltak meg. Az ellenőrzések több esetben tártak fel higiéniai és dokumentációs hiányosságokat, a kiszabott bírságok összege pedig meghaladta a 17 millió forintot - közölte az NKFH szerdán az MTI-vel.
2026. 06. 10. 13:30
Megosztás:

A rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a szabályozás - derül ki az Allianz Hungária biztosító szerdán közzétett elemzéséből.
2026. 06. 10. 13:00
Megosztás:

Coinbase Payments: teljes infrastruktúra a stabilcoin-gazdaság kiszolgálására

A Coinbase Payments egyre inkább a stabilcoin-alapú fizetések egyik legfontosabb intézményi infrastruktúrájává válik. A platform célja, hogy egyetlen szabályozott rendszerben egyesítse a fizetési megoldásokat, a blokkláncos elszámolást, a letétkezelést, a fiat átjárókat és a stabilcoin API-kat.
2026. 06. 10. 12:30
Megosztás:

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni

Az Otthon Start hitel kezdetben jelentős lendületet adott a XVIII. kerületi ingatlanpiacnak, azonban az év elejére véget ért a korábbi eufória. A piac mára kettészakad, a vevők ráadásul jóval megfontoltabbá váltak. A kínálat bővülése és az alkupozíciók erősödése egyre nagyobb nyomást helyez a túlárazott ingatlanok tulajdonosaira.
2026. 06. 10. 12:00
Megosztás:

Gázdíj nélküli stabilcoin tárcák 2026-ban: így küldhetsz USDT-t és USDC-t natív token nélkül

A stabilcoinok használata sok kriptós számára még mindig ugyanott akad el: USDT-t vagy USDC-t küldenének, de a tranzakcióhoz külön TRX-re, ETH-ra vagy más natív gas tokenre van szükség. 2026-ra azonban egyre érettebbé váltak azok a nem letétkezelő kriptotárcák, amelyek ezt a problémát eltüntetik.
2026. 06. 10. 11:30
Megosztás:

Csökkentek a hozamok, 356 alatt maradt a forint

A keddi napon még a de-eszkalációt árazták a nyersanyagkereskedők, így az olajárak 2,5%-os eséssel 90 dollár közelébe estek, reggelre viszont ismét emelkedésnek indultak.
2026. 06. 10. 11:00
Megosztás:

Lelőtt helikopter veszélyezteti a tűzszünetet, tovább csökkent a techszektor

A befektetők továbbra is a közel-keleti konfliktus alakulását követték figyelemmel. Bár hétfőn úgy tűnt enyhült a feszültség Izrael és Irán között Trump közbeavatkozását követően, kedd este az amerikai elnök bejelentette, hogy Irán lelőtt egy amerikai Apache helikoptert a Hormuzi-szorosban, és megfogadta, hogy válaszlépéseket tesz, ami tovább mélyíti a két ország közötti békével kapcsolatos kételyeket. Mindeközben délután Izrael dél-libanoni csapása nyolc ember halálával járt, tovább komplikálva a helyzetet.
2026. 06. 10. 10:30
Megosztás:

Százmilliárdokat kaszáltak a magyarok a tőzsdén a választás után

Az áprilisi parlamenti választás a magyarok vagyonában is látványos változást eredményezett. Egy hónap alatt több mint 8 százalékkal nőtt a lakosság kezében lévő részvények értéke – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az árfolyamok emelkedéséből 271 milliárd forintot kaszáltak a részvényeiken a kisbefektetők. A befektetési jegyeket továbbra is szépen vették, amire a bankok befektetési programjai is ösztönzik őket.
2026. 06. 10. 09:30
Megosztás:

Kedden is csökkentek az európai részvények, jelentősen növekedett a német kivitel, 1,8% volt a hazai infláció májusban

Az európai részvények a keddi nap második felében lefordultak, lemondva a nap eleji nyereségükről, így zsinórban harmadik napja csökkentek, köszönhetően elsősorban a nyersanyaghoz kapcsolódó részvények gyengülésének, miközben a befektetők az Irán és Izrael közötti törékeny tűzszünetet mérlegelték.
2026. 06. 10. 09:00
Megosztás:

Wallis Csoport: Nemzetközi növekedés hozott újabb rekordárbevételt 2025-ben

Főként a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhetően újabb árbevételi rekordot döntött a Wallis Csoport. A magyar tulajdonú befektetési csoport portfólióvállalatainak összesített árbevétele közel 30 százalékkal 912 milliárd forintra emelkedett 2025-ben. A 18 európai országban jelen lévő, több meghatározó vállalatot tulajdonló és működtető társaság bevételének már több mint 60 százaléka külföldről származik. A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére a csoportszintű EBITDA-eredmény közel 97 milliárd forintot ért el, a tagvállalatok pedig már több mint 5200 embernek adnak munkát.
2026. 06. 10. 08:30
Megosztás:

Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot

Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.
2026. 06. 10. 08:00
Megosztás:

Csaknem hétszázmillió forintot osztanak szét az önkéntes tűzoltó egyesületek között

Idén 690 millió forint támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között - írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.
2026. 06. 10. 07:30
Megosztás:

A kényelem hajtja a BNPL-piacot: 6 perc sem kell a hitelbírálathoz

Bár a „Vásárolj most, fizess később” (Buy Now, Pay Later – BNPL) modelleket kezdetben sokan a klasszikus áruhitelek digitális utódjaként, a pénzszűkében lévő rétegek mentőöveként azonosították, a legfrissebb piaci adatok teljesen más képet mutatnak. Az Instacash fintech szolgáltató és az ország egyik vezető számítástechnikai webáruháza, az iPon.hu áprilisi adatai szerint a BNPL ma már a magasabb jövedelmű, technológiailag érett vásárlók kényelmi szolgáltatása.
2026. 06. 10. 07:00
Megosztás:

Nagy meglepetést hozott a májusi magyar inflációs adat

A KSH ma reggel a májusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, melyek szerint a fogyasztói árak – a várt enyhe növekedéssel szemben - havi szinten stagnáltak az év ötödik hónapjában. Az éves szintű infláció így 1,8 százalékra lassult az áprilisi 2,1 százalékról. Az adat nagy meglepetés, hiszen az előrejelzések inkább az infláció kisebb gyorsulását várták, 2,2 százalékra. Alacsony maradt a maginfláció is, éves szinten 2 százalékon állt májusban. Az adat gyakorlatilag zöld lámpát jelenthet az MNB-nek a kamatcsökkentéshez a következő ülésén.
2026. 06. 10. 06:30
Megosztás:

Az izraeli pénzügyminisztert is kitiltották Franciaországból

Az izraeli pénzügyminisztert, Becalel Szmotricst is kitiltották Franciaországból, amiért "aktívan népszerűsíti Ciszjordánia annektálását" és "nyíltan követeli Gáza újbóli elfoglalását" - jelentette be kedden Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter.
2026. 06. 10. 06:00
Megosztás:

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

A 2025 őszi-téli lakásár-robbanás 2026 tavaszára kifulladt: a Duna House havi tranzakciós követése szerint az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében oldalaznak, miközben a vevők egyre nagyobb alkura képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandóak csökkenteni a hirdetési árakat. A piac ezzel a tavalyi felfokozott időszak után kiegyensúlyozottabb szakaszba lépett, és egyes részpiacokon már a vevők kerültek kedvezőbb helyzetbe.
2026. 06. 10. 05:30
Megosztás:

Megdöbbentő adat: a magyarok kétharmada szed táplálékkiegészítőt

A magyar lakosság közel 70 %-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második fogyasztó betegségmegelőzés céljából. A legtöbben ugyanakkor tartanak a termékek nem valós hatóanyag-tartalmától és nem megfelelő minőségétől. A legaktívabb fogyasztók a 40-49 éves korosztály és a városi lakosság tagjai – derült ki egy friss, az Inspira Research által, a BioTechUSA-cégcsoport megbízásából készített, 1000 fős, online reprezentatív kutatásból.
2026. 06. 10. 05:00
Megosztás:

Duna House: megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon

Idén tavaszra megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon: az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében "oldalaznak", a vevők egyre nagyobb alkukra képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandók csökkenteni a hirdetési árakat - közölte havi tranzakciós adatai alapján a Duna House kedden az MTI-vel.
2026. 06. 10. 04:30
Megosztás:

Óvatos optimizmust tükröznek a hazai cégek toborzási tervei

Noha a formálódó új gazdaságpolitika körül még sok a bizonytalanság, a foglalkoztatási tervek alapján a hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő hónapokra. 2026 harmadik negyedévében a magyar munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 18 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2026. 06. 10. 04:00
Megosztás: