Vártnál kevesebb lesz az idei államháztartási hiány Németországban
2009. 09. 30. 19:55
Németországban kisebb lesz a vártnál az idei GDP-arányos államháztartási hiány - közölte a német pénzügyminisztérium, amely már megküldte az ezzel kapcsolatos feljegyzést az Európai Bizottságnak.
A minisztérium most úgy számol, hogy a deficit a hazai össztermék 3,7 százaléka lesz. Júliusban még 3,9 százalékos hiánnyal számolt. A változtatást az tette lehetővé, hogy mérsékelten javult a német gazdaság állapota - közölte a minisztérium.
Annak ellenére, hogy a második negyedévben már minimálisan nőtt a német gazdaság - az előző negyedhez képest -, továbbra is 5 százalék körüli GDP csökkenés várható az idén Németországban. A módosított adat ellenére Németország megszegi az EU-nak azt az eurózóna országaival kapcsolatos előírását, hogy államháztartási hiányuk nem haladhatja meg a 3 százalékot. A deficit várhatóan 2010-ben is nő, majd 2013-ig fokozatosan 3 százalékra csökken.
Intő jelet kapott a forint a kötvénypiacról
Bizonytalanságra utaló jelek jelentek meg a magyar állampapírpiacon. A legutóbbi államkötvény-aukción az Államadósság Kezelő Központ csak magasabb hozam mellett tudta értékesíteni a három- és tízéves papírok egy részét, az ötéves kötvényekre érkezett ajánlatokat pedig egyáltalán nem fogadta el. Az AKCENTA CZ szerint egyetlen aukció még nem jelent trendfordulót, ugyanakkor a mostani eredmények arra utalnak, hogy a befektetők ismét magasabb kockázati prémiumot várnak el a magyar eszközökért. Ha ez a következő hetekben is fennmarad, annak a forint árfolyamára és a vállalatok devizakockázataira is érezhető hatása lehet.
Pellet, faapríték vagy tűzifa: melyik tüzelőanyag a legjobb?
Ha biomassza alapú fűtésről beszélünk, egyik fontos előny, hogy ebbe a kategóriába többféle tüzelőanyag is tartozik: pellet, faapríték és a tűzifa. Mind megújuló energiaforrás, viszont meg kell jegyeznünk, hogy ezek egység ára, felhasználási módjuk azért jelentős különbségeket mutathat.
Tovább növelte árbevételét a Waberer’s Csoport
Több mint 9 százalékkal 435 millió euróra növelte árbevételét a Waberer’s Csoport az idei első félévben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett komplex logisztikai és biztosítási szolgáltató EBIT eredménye pedig 26,6 millió eurót tett ki. A cégvezetés szerint az idén a logisztikai és biztosítási alaptevékenységekből származó eredmény a bázisévnek megfelelően alakulhat. Emellett a vállalat a nemzetközi környezet és a régiós beruházások csúszása miatt az év hátralévő részében felülvizsgálja az üzletfejlesztési lehetőségek időzítését.
Vízhiány miatt leállt a csehországi kis vízerőművek több mint 90 százaléka
Vízhiány miatt több mint 1400 kis vízerőmű állt le Csehországban, ami az ilyen létesítmények több mint 90 százaléka. A nagy vízerőművek mind üzemelnek, bár egy részük csökkentette termelését - jelentette csütörtökön a CTK hírügynökség a szakmai szervezetek és a Cseh Energetikai Művek (CEZ) felmérésére hivatkozva.
Mérséklődik a Tesla dominanciája: rohamtempóban zárkóznak fel a kihívók az elektromosautó-piacon
Bővülő kínálat és dinamikusan növekvő vásárlói kereslet jellemzi a hazai használt elektromos autók piacát a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 első 8 hónapjára vonatkozó statisztikái szerint. Január és augusztus között közel 42%-kal nőtt az érdeklődések* száma a villanyautókra, miközben az elérhető kínálat is több mint egynegyedével bővült. Bár a legnépszerűbb modell címét továbbra is a Tesla Model 3 birtokolja, az amerikai úttörő márka korábbi egyeduralma folyamatosan mérséklődik az ázsiai és európai gyártók látványos előretörése miatt.
A MARA 1,5 milliárd dollárnyi Bitcoint adott el – az AI felé fordul a bányászóriás
A világ egyik legismertebb tőzsdei Bitcoin-bányászcége, a MARA Holdings látványosan új irányt vett. A vállalat 2026 első negyedévében mintegy 1,5 milliárd dollár értékű Bitcoint adott el, miközben egyre több tőkét csoportosít át mesterséges intelligenciához, adatközpontokhoz és energetikai infrastruktúrához.
A kormányzati gazdaságpolitika a nagyvállalati szektor kulcstényezője
A kormány gazdaságpolitikája, a devizaárfolyamok ingadozása és a belföldi kereslet alakulása – ez a három tényező határozza meg leginkább a magyar cégek következő egy évét a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint. Bár a vállalati prioritások között az energia- és beszállítói árak, az infláció és a jogszabályi változások is előkelő helyen szerepelnek, a külső piacok és a finanszírozási környezet alakulása jelenleg háttérbe szorul a vezetők szemében.
Újabb történelmi mérföldkő: 150.000 pont fölött zárt a BUX
Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000 pont felett. Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, miközben továbbra is a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények teljesítményét követi nyomon, és a magyar tőkepiac legfontosabb mutatószámának számít.
A Polygonra épül a Bank of England digitális font- és stabilcoin-kísérlete
A Bank of England új szakaszba léptette a digitális fonttal kapcsolatos kísérleti programját, és ehhez a Polygon blokkláncát is bevonta. A tesztek azt vizsgálják, hogyan működhetne együtt egy jövőbeli brit jegybanki digitális pénz a stabilcoinokkal, valamint miként használható a blokklánc a vállalati finanszírozás és a nemzetközi kereskedelem egyszerűsítésére. A projekt ugyan még messze van egy valódi digitális font bevezetésétől, de jól mutatja, milyen irányba fejlődhet a brit fizetési infrastruktúra.
Olcsó kattintás, drága ügyfél: mitől térül meg valójában egy PPC-kampány?
A kattintási költség könnyen elviszi a figyelmet arról, hogy a hirdetés termelt-e bevételt és nyereséget. Móni Istvánt, az idén 15 éves STEMO Marketing ügyvezetőjét kérdeztük arról, milyen számok alapján érdemes megítélni egy PPC-kampányt, és mikor lehet kifejezetten félrevezető az olcsó kattintás.
Az AI-szektor ereje és a vártnak megfelelő infláció támogatta a befektetői hangulatot
A közel-keleti helyzet továbbra is bizonytalansági tényezőt jelent a piacok számára, miután nem történt előrelépés az iráni konfliktus rendezését célzó tárgyalásokban, miközben a Hormuzi-szorosban és a Vörös-tenger térségében folytatódtak a kereskedelmi hajózást érintő incidensek. Az olajárak a nap folyamán volatilis mozgást mutattak: a geopolitikai kockázatok kezdetben felfelé hajtották a jegyzéseket, azonban az OPEC és a Nemzetközi Energiaügynökség által lefelé módosított keresleti előrejelzések, valamint az emelkedő amerikai nyersolajkészletek végül nyomást helyeztek a piacra. A Brent 89 dollár közelében, a WTI pedig 83 dollár felett zárt hordónként.