Vegyesen alakultak az ázsiai piacok, nem lesz ez másképp Európában sem

Nem sokat mozdultak el a fontosabb ázsiai tőzsdemutatók szerdán az előző naphoz képest, annak ellenére, hogy a kínai export jelentős emelkedést mutatott februárban. Igaz, ez újra előtérbe helyezheti a szigorításokkal kapcsolatos várakozásokat. Európa is minimális változással, vegyesen nyithat, a piac várja az újabb görögországi fejleményeket.

A kínai export 45,7 százalékkal bővült februárban az egy évvel korábbihoz. A kínai külkereskedelmi mérleg idén februárban 7,6 milliárd dolláros többletet ért el, bár közgazdászok nyolcmilliárdos többletre számítottak. Elemzők az export 35-40 százalékos növekedését vártak februárra, de a 45,7 százalékos emelkedés is a kivitel növekedésének jelentős lassulását jelzi a januárban - éves szintre vetítve - mért, rekordszintű 85,5 százalék után.A mág így is jelentős bővülés után felmerülhet, hogy a kínai kormány tovább fogja taposni a féket, hogy megóvja a gazdaságot a túlmelegedéstől.


Tokióban a 225 válogatott részvényt tartalmazó Nikkei 0,04 százalékkal 10.563,92 pontra esett. A Topix index 0,2 százalékkal 922,44 pontra csökkent. Japánban a gépipari megrendelések januárban 3,7 százalékkal csökkentek az előző havi jelentős, 2000 óta nem látott mértékű 20,1 százalékos emelkedése után. A deflációs hatások továbbra is megmaradtak a gazdaságban, erre utal, hogy a termelői árak februárban éves szinten 1,5 százalékkal csökkentek, mely már 14. havi csökkenés egyhuzamban.

 

A hongkongi Hang Seng index a tokiói záráskor 0,04 százalékos emelkedésben volt, a sanghaji összetett mutató 0,94 százalékos csökkenést jelzett, a szöuli Kospi 0,08 százalékos erősödéssel zárt.

 

Európában vegyesen indulhat a kereskedés: elemzők szerint a nagy nyugat-európai részvénypiacok közül az FTSE 100 7 pont csökkenéssel, a DAX-30 3 pont, a CAC-40 2 pont emelkedéssel kezdhet. Az amerikai határidős mutatók vegyesen alakultak szerda reggel: a DJIA 0,03 százalékkal, az S and P ugyancsak 0,03 százalékkal gyengült, a Nasdaq 0,05 százalékkal erősödött. 

 

A kőolaj árára is a kínai export nekilódulása volt hatással: a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta 10 centtel 81,59 dollárra, az északi-tengeri Brent könnyűolaj 16 centtel 80,07 dollárra drágult. A devizapiacokon is gyenge volt a mozgás: szerda reggel az euró minimálisan erősödött a dollárhoz és a jenhez képest: 1,3600 dollár volt a nemzetközi bankközi devizapiacon, kedden későn 1,3599 dollár. Egy euró 122,47 jent ért, szemben a kedden késői 122,34 jennel.


Az egészségügyi miniszternek augusztus közepéig kell kidolgoznia a várólista-csökkentő programot

A közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg-szakellátásban a várakozási idők jelentős mértékű csökkentése érdekében az egészségügyi miniszternek augusztus 15-ig célzott egészségügyi várólista-csökkentő és kapacitásbővítő programot kell kidolgoznia az érintett szakmai szervezetek és háttérintézmények bevonásával - a kormány erről szóló döntése a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.
2026. 07. 03. 06:30
Megosztás:

ASemcorp tevékenysége "nemkívánatos" Debrecenben

A Semcorp minden korábbi ígéretét megszegte, ezért a társaság tevékenysége "nemkívánatos" Debrecenben - közölte a város önkormányzata az MTI-vel csütörtök délután, miután a lítiumionakkumulátor-elválasztófilmet gyártó kínai vállalat közleményben jelezte: tényfeltáró vizsgálatot indít a helyi üzemével kapcsolatos környezetvédelmi problémák feltárására.
2026. 07. 03. 06:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 03. 05:30
Megosztás:

Otthont és új lehetőséget kapnak a nehéz helyzetben lévő családok Drávagárdonyban

Új funkcióval, felújított otthonként kapcsolódik vissza a gyermekvédelmi ellátórendszerbe a korábban Sorsfordító Házként működő drávagárdonyi ingatlan az MBH Bank és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnerségének köszönhetően. A mintegy két éve üresen álló, leromlott állapotú épület teljes körű megújítása az MBH Tudatos Segítség Program újabb mérföldköve: a felújított ház a családok átmeneti otthonához kapcsolódó külső férőhelyként működik tovább, biztonságos lakhatást és komplex szakmai támogatást nyújtva azoknak a családoknak, akik már elindultak az önálló élet felé, de ehhez még megerősítésre van szükségük.
2026. 07. 03. 05:00
Megosztás:

A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral

Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében, júniusban Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok. A nyár első hónapja igencsak forró volt, ami az utazási kedvet is meghozta: a tavalyi évhez képest jelentősen megugrott a Bank360 oldalán megkötött utasbiztosítás szerződések száma.
2026. 07. 03. 04:30
Megosztás:

Európában elsőként, a világon harmadikként alkalmaztak új szívbillentyűt tartalmazó érprotézist az SZTE szívsebészei

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szívsebészeti Osztálya: Európában elsőként, a világon pedig harmadikként alkalmaztak egy innovatív műtéti eljárást, amelynek során egy különleges biológiai eredetű szívbillentyűt tartalmazó érprotézist ültettek be két fiatal, veleszületett szívbetegségben szenvedő páciensnek.
2026. 07. 03. 04:00
Megosztás:

Ne féljünk attól, hogy unatkozik a gyermekünk

Hároméves kor alatt egyáltalán nem javasolt a digitális eszközök használata, mivel azok kedvezőtlenül befolyásolhatják a gyermekek mozgás- és beszédfejlődését – egyebek mellett erre mutat rá a Bethesda Gyermekkórház és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb kiadványa. A „Kis kezekben nagy képernyők” című tájékoztató elsődleges célja, hogy szakmai tanácsokkal segítse a szülőket a kisgyermekek képernyőidejének csökkentésében. A két intézmény szakértői arra is rámutatnak, hogy a következetes szülői példamutatás a legfiatalabbak digitális védelmében is elengedhetetlen.
2026. 07. 03. 03:00
Megosztás:

A flamingó-forradalom geo- és biztonságpolitikai olvasata

Tiranában, Vlorëban és több albán városban hetek óta ezrek tüntetnek a Jared Kushner – Donald Trump amerikai elnök veje – nevéhez köthető luxusüdülő-projekt ellen, amely az ország délnyugati részén található Pishë Poro-Nartë környezetvédelmi területen és az egykori katonai bázisként szolgáló Sazan-szigeten valósulna meg.
2026. 07. 03. 02:30
Megosztás:

A mesterséges intelligencia kettéosztja a globális munkaerőpiacot

A mesterséges intelligencia rendkívüli sebességgel formálja azokat a készségeket, amelyeket a munkáltatók leginkább keresnek a munkavállalókban. Egyre nagyobb hangsúly kerül az olyan emberi erősségekre, mint a jó ítélőképesség, a kreativitás és a vezetői kompetenciák. Ráadásul azok a vállalatok, amelyek hatékonyabban tudják alkalmazni az AI-t, lényegesen gyorsabban bővítik a munkaerő-felvételt versenytársaiknál – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer 2026 című jelentéséből.
2026. 07. 03. 02:00
Megosztás:

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt az iskolakezdési támogatás miatt

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt, amiért 400 ezer rászoruló gyermeknek adunk 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást - fogalmazott a miniszterelnök csütörtökön a Facebook oldalán.
2026. 07. 03. 01:30
Megosztás:

Jönnek a hőkupolák Magyarországra? A hőség most már állandó lesz?

Bár 2026 júniusában már számos meleg rekord dőlt meg, egyes előrejelzések szerint a mostani lehet hátralévő életünk leghűvösebb nyara.
2026. 07. 03. 01:00
Megosztás:

Vezetői kinevezések a MET Csoportnál

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport Szabó Gergelyt nevezte ki a MET Értékesítési és Kereskedelmi Üzletág (Sales and Trading) vezérigazgatójává, Tom Van de Cruyst pedig a MET Kiskereskedelmi Üzletág (Retail) vezérigazgatójává.
2026. 07. 03. 00:30
Megosztás:

Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. 07. 02. 23:30
Megosztás:

Tervezett feletti eredményt és 1550 forintos osztalékot hagyott jóvá a Zwack éves közgyűlés

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére a tervezettnél magasabb, és az előző évit 6,3%-kal meghaladó, 3,18 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a 2025–2026-os üzleti évet a Zwack Unicum Nyrt. A közgyűlés részvényenként 1550 forintos osztalék kifizetéséről döntött. A visszafogott hazai fogyasztói bizalom miatt a vállalat a jövőben célzottan az exportpiacok és a nemzetközi terjeszkedés felé fordítja stratégiai fókuszát.
2026. 07. 02. 23:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 02. 22:30
Megosztás:

A vízgazdálkodás és a mezőgazdaság kapcsolatáról rendeztek konferenciát Győrben

A Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara "Víz, amit akarunk" címmel rendezett konferenciát Győrben, az eseményen együttműködési megállapodást kötött az egyetem és a Magyar Talajtani Társaság.
2026. 07. 02. 21:30
Megosztás:

Gajdos László mintegy 200 civil állatvédő szervezet

Az élő környezetért felelős miniszter felülvizsgálta a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott támogatási kérelmeket és intézkedett a még ki nem fizetett támogatások kifizetéséről, ezek mintegy 200 civil állatvédő szervezet munkáját segítik.
2026. 07. 02. 21:00
Megosztás:

Értékesítési rekordot ért el a Geely Auto az első fél évben

Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek portfóliójába tartozik egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co autómárka.
2026. 07. 02. 20:30
Megosztás:

Mérsékelten csökkent a Magyarország felett átrepülő légi forgalom az első fél évben

A magyar léginavigációs szolgáltató adatai szerint 2026 első hat hónapjában összesen 452 414 átrepülő járat haladt át a magyar légtérben, 1,8 százalékkal kevesebb mint egy éve - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. az MTI-vel.
2026. 07. 02. 19:30
Megosztás:

A V4 visszatért!

Korábban arról írtam, hogy a magyar külpolitikai szempontjából a Visegrádi Együttműködés hosszú ideig meghatározó szereplője volt a közép-európai politikai koordinációnak, ám az elmúlt évek geopolitikai és ideológiai törésvonalai meggyengítették ezt a szerepet. A 2026. június 23-ai gödöllői találkozón egyértelművé vált, hogy az együttműködés mind a négy ország számára továbbra is kiemelt jelentőséggel bír. (Szerző: Nyilas Laura kutató, Európa Stratégia Kutatóintézet, EJKK)
2026. 07. 02. 19:00
Megosztás: