Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden, a befektetőket aggasztja a koronavírus-járvány erősödése és a Brexit-tárgyalások körüli bizonytalanság, amit nem tudott ellensúlyozni több erős gyorsjelentés sem.

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek

A londoni FTSE 100 index 0,08 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,56 százalékos, a madridi IBEX pedig 0,98 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-index 0,92 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,27 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést.
   
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,35 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,24 százalékkal esett, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,45 százalékkal csökkent. Európában rekordmagasságot ért el az új koronavírussal fertőzöttek száma, a hatóságok pedig egyre szigorúbb intézkedésekkel próbálják akadályozni a járvány terjedését. Az Olaszországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában bevezetett intézkedések kisiklathatják a gazdaság fellendülését.
   
Az Európai Unió és Nagy-Britannia továbbra sem ért el áttörést a szabadkereskedelmi megállapodásról folyó tárgyalásokon, amivel megakadályozhatnák, hogy szakítással záruljon a brit EU-tagság megszűnésének ötéves drámája. A brit kormány szerint az unió konstruktív nyilatkozatokat tett a hétfői kétoldalú kapcsolatfelvételek után a jövőbeni kapcsolatrendszer ügyében, de a jelenlegi helyzet alapján még nem vehető biztosra a megállapodás.
   
Eközben az Egyesült Államokban Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke jelezte, hogy kedd a határidő a megállapodásra az újabb gazdaságösztönző intézkedésekről. Ha a demokratáknak és a republikánusoknak kedden sem sikerül dűlőre jutniuk a vitás kérdésekben, akkor a november 3-i elnökválasztás előtt már nem lesz szavazás a kongresszusban.
   
A nap nyertesei a vártnál jobb beszámolókkal előrukkoló vállalatok voltak. A világ legnagyobb vagyonkezelője, a svájci UBS bankház 2,7 százalékos pluszban zárt a zürichi tőzsdén, miután nyeresége éves összevetésben 99 százalékkal, 2,1 milliárd dollárra nőtt a harmadik negyedévben. Elemzők 1,5 milliárd dollárra számítottak.
   
A számítógépes perifériákat és szoftvert gyártó Logitech svájci technológiai vállalat árfolyama 15,8 százalékkal ugrott meg, miután gyorsjelentésében bevételeinek 75 százalékos emelkedéséről számolt be.
   
A robusztus amerikai és kínai kereslet hozzájárult ahhoz, hogy a Remy Cointreau szeszesitalgyártó értékesítési árbevétele emelkedett, de árfolyama így is 2,4 százalékkal esett, miután egyes elemzők szerint ezt már korábban beárazták.
   
A Tele2 svéd távközlési szolgáltató árfolyama 3,7 százalékkal csökkent, miután a piaci várakozásoknak megfelelő alapnyereségről adott számot, és változatlanul hagyta a működési nyereségére vonatkozó előrejelzést.
   
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,47 százalékos, az S&P 500-as index 0,46 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,21 százalékos pluszban állt.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
   
A legközelebbi, decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,31 százalékos mínuszban, 42,49 dolláron, a WTI pedig 0,39 százalékos veszteségben, 40,90 dolláron forgott kora este.
   
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,30 százalékkal 1909,96 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,02 százalékkal 1912,20 dollárra nőtt a New York-i árupiacon. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1823 dollárt adtak, 0,48 százalékkal erősödött az euró.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás: