Villányi borvidék - Az extrém hideg nem tett komoly kárt a szőlőben

Komolyabb károkat nem okozott, növényvédelmi szempontból pedig kifejezetten hasznos volt a Villányi borvidék szőlőültetvényeinek az elmúlt hetek extrém hideg időjárása.

Nagy Gergely, a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára az MTI érdeklődésére elmondta: az eddigi vizsgálatok során fagykárt még nem tapasztaltak, de biztosra vehető, hogy a fagyzugos területeken és az idősebb ültetvényeket érintően vannak károk.

 

A hegyközségi titkár kedvezőnek nevezte, hogy a villányi szőlő jelentős része jó kondíciójú és kevésbé fagyveszélyes, magasabban fekvő területeken fekszik, s mivel a gazdák a metszési munkáknak csak kis részét végezték el az extrém hideg érkezése előtt, az esetleges fagykárok következményei a folytatásban kiküszöbölhetők. Nagy Gergely szólt arról, hogy ugyan a szőlőtőkék jelenlegi állapotából ma még nem lehet következtetéseket levonni az idei termésre vonatkozóan, de az előjelek jók, hiszen a rendkívüli hideg növényvédelmi szempontból kedvezően hatott, akadályozta a kórokozók, kártevőt áttelelését.

 

A hegyközségi titkár a csapadékkal kapcsolatban megjegyezte, hogy a tavalyi száraz ősz hatására jobban "beértek" a vesszők, a szőlő a fagyra kevésbé volt érzékeny. A napokban lehullott nagy mennyiségű hó pedig tavaszra elegendő vízhez juttatja az ültetvényeket. Nagy Gergely utalt rá: a 2650 hektár területű borvidéken mintegy másfélezren foglalkoznak szőlőtermesztéssel, pincéikből 80 százalékban vörös-, 20 százalékban fehérborok kerülnek a fogyasztók asztalára. A tavalyi termés az átlagosnál kevesebb, de nagyon jó minőségű volt, a termelők számos kiemelkedő borral örvendeztethetik meg a vásárlókat.

 

Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára kedden az MTI-nek azt mondta, hogy az erős lehűlés több helyen is károsíthatta a szőlőültetvényeket. Hozzátette: az ültetvények főként azokon a területeken károsodtak, ahol a hőmérséklet -20 fok alá süllyedt az elmúlt napokban, hetekben. Mindez főként az ország déli részén található területeken következhetett be. Így a Hajós-Bajai, továbbá a Csongrádi, valamint a Kunsági Borvidék déli részén tehetett nagyobb kárt a fagy. De érinthette a nagy hideg a Mohács környéki szőlőket, valamint a Szekszárdi Borvidék egyes részeit is.

 

Ezeken a helyeken ugyanis előfordulhat, hogy a nagy hideg miatt nemcsak a rügyek károsodtak, hanem a szőlőtőkék fás részei is. Ez utóbbi pedig azt jelentheti, hogy nemcsak az idén lehet terméskiesésre számítani, hanem - a fás részek újranevelése miatt - több éven keresztül is gyengébb lehet a termés. Szólt arról is, hogy Tokajban csak rügykárokat észleltek, az Egri Borvidéken sincs jelentősebb fagykár, és úgy tűnik, hogy a Balaton-felvidék is "megúszta" a nagyobb károkat.

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota - emelte ki Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős államtitkára az Ócsai Tájházban tartott jubileumi ünnepségen csütörtökön, a szaktárca közleménye szerint.
2025. 10. 02. 22:30
Megosztás:

Az Európai Mezőgazdasági Bizottság a hatékonyabb, fenntarthatóbb termelésről tanácskozik Budapesten

Ma kezdte meg ülését az Európai Mezőgazdasági Bizottság Budapesten – egy kétévente megrendezett kulcsfontosságú fórum Európa és Közép-Ázsia országai számára az élelmezéssel és mezőgazdasággal kapcsolatos témákban. A negyvennegyedik ülésszak középpontjában az a kihívás áll, hogy hogyan termeljünk kevesebből többet, további főbb témák az inkluzív élelmezési- és mezőgazdasági politikák, a digitális megoldások és a fenntartható beruházások.
2025. 10. 02. 22:00
Megosztás:

17 járásban telepíthetnek még könnyebben szélerőműveket

Tizenhét járásban telepíthetnek még könnyebben szélerőműveket az Energiaügyi Minisztérium (EM) javaslatára - közölte a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2025. 10. 02. 21:30
Megosztás:

Lezárult az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlása is

A Green Factory véglegesítette az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlását, így a korábban bejelentett magyarországi és romániai tranzakciókat követően mostantól az Eisberg lengyelországi üzeme is hivatalosan a Green Holding csoport tagjaként működik tovább. A felvásárlásnak köszönhetően a Green Factory árbevétele meghaladja az 1,3 milliárd zlotyt (kb. 120 milliárd forintot), és a vállalat nyolc gyárból szolgálja ki vásárlóit napi szinten, 12 országban, több mint 1500 munkavállalóval. A mostani lépés tovább erősíti a cég jelenlétét a közép- és kelet-európai régióban, a friss zöldségek, salátakeverékek és kész saláták piacán.
2025. 10. 02. 21:00
Megosztás:

Még mindig menekülnek a belvárosból a budapestiek – Mit hoz az Otthon Start?

Hosszú évek csökkenő tendenciája után 2024-ben élénkült a Budapesten belüli költözés. A legkevésbé népszerűek továbbra is a belvárosi kerületek voltak, melyeknek csökkent a lélekszáma. Ősszel az Otthon Start program még jobban felértékelheti a külső, eddig elfelejtett részeit a fővárosnak, mivel a belső részeken már alig találni olyan lakást, ami belefér a 1,5 millió forintos négyzetméterár-korlátba – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2025. 10. 02. 20:30
Megosztás:

EM: több mint 8000 pályázó a vállalati e-autó programban

A gazdasági társaságok december elsejéig igényelhetnek járművenként akár 4 millió forint támogatást tisztán elektromos gépkocsik beszerzéséhez; a beérkezett kérelmek száma túllépte a nyolcezret, kisteherautókból már több mint kétezret vásárolnak a jelentkező cégek - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 10. 02. 20:00
Megosztás:

Düsseldorfban is irodát nyitott a MET Csoport

A svájci központú integrált európai energiavállalat, a MET Csoport hivatalosan is megnyitotta új düsseldorfi irodáját. A rendezvényen a cégcsoport üzleti partnerei, ügyfelei és a gazdasági élet képviselői vettek részt.
2025. 10. 02. 19:30
Megosztás:

Hatalmas lökést ad a magyar építőiparnak a vezető hazai lakásfejlesztő

A magyar újlakáspiac élénkülése nemcsak a vásárlói oldalon hoz rekordokat, hanem az építőiparra, ezen keresztül pedig a gazdaságra is jelentős hatással van. Magyarország piacvezető lakóingatlan-fejlesztője, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia a tervezett 1000 helyett közel 1500 új lakás értékesítését indítja el az idén, ami mintegy 130 milliárd forintnyi megrendelést jelent az építőiparnak.
2025. 10. 02. 19:00
Megosztás:

A teljes nyomdai szektort veszélyezteti a brutális adóemelés

Egyik napról a másikra több mint duplájára, 114%-kal, kilogrammonként 94 Ft-ról 204 Ft-ra emelte a reklámhordozó papírok EPR-díját egy, a Magyar Közlöny 2025/106. számában szeptember 22-én kihirdetett minisztériumi rendelet.
2025. 10. 02. 18:30
Megosztás:

Ingatlanpiaci kutatás: 10-ből 9-en nehézségekre számítanak

Az ingatlan- és hitelpiaci döntéseket Magyarországon bizonytalanság, félelem és szorongás övezi. Szinte alig vannak olyanok, akik nem számítanak nehézségekre ingatlanvásárlás vagy -eladás során, különösen az első lakást vásárlók között. Reprezentatív ingatlan- és hitelpiaci kutatása alapján a Duna House ÉPP JÓKOR! néven új márkakommunikációs platformot és országos kampányt is indít, amelyek középpontjában az ingatlanvásárlók és -eladók támogatása, edukációja és felhatalmazása áll az Otthon Start Program által is fűtött piaci környezetben.
2025. 10. 02. 18:00
Megosztás:

Együttműködővé vált a GVH-val népszerű influenszer

Újabb influenszer ügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH megállapította, hogy Halmi Bence közösségi média tartalomgyártó reklámmegjelölés nélkül népszerűsítette a saját vállalkozásának szolgáltatásait. A TikTok-on mintegy 422 ezer, az Instagramon pedig több mint 37 ezer követővel rendelkező influenszer és cége az eljárás során együttműködővé vált a GVH-val, és végül elismerték a jogsértést, valamint lemondtak a jogorvoslati jogukról. A GVH Versenytanácsa így 1,3 millió forintra mérsékelte a kiszabott bírságot.
2025. 10. 02. 17:30
Megosztás:

A BÉT a BUMIX index tagja lett

A Budapesti Értéktőzsde részvénye is helyet kapott a BUMIX indexkosárban 2025. október 1-től. A határozat a Budapesti Értéktőzsde Nyrt. mint vállalat számára újabb mérföldkövet jelent, amely tovább erősítheti pozícióját a magyar tőkepiacon.
2025. 10. 02. 17:00
Megosztás:

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.
2025. 10. 02. 16:30
Megosztás:

Tovább növekszik a Pensum Group, közel 5 milliárd forint árbevétel az első félévben

Közel 30 százalékkal, 4,9 milliárd forintra bővült az árbevétele a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group-nak. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az év első félévében tovább romló gazdasági környezettel szembesült, ami mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a működési eredményt. A Pensum Group mindezek mellett 133 millió forint adózott eredménnyel és 67 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
2025. 10. 02. 16:00
Megosztás:

Kvantum-erődemonstráció a kötvény-kereskedelemben

Új időszámítást ígér az algoritmikus kötvény-kereskedelemben az IBM és a HSBC közös projektje, melynek során a kvantumszámítással támogatott modellek a klasszikus módszereknél 34 százalékkal jobb eredményt értek el az európai vállalati kötvénypiaci árak előrejelzésében: vagyis az IBM és a HSBC kvantum-modeljével ennyivel pontosabban lehetett megjósolni, hogy egy kötvény adott áron értékesítésre kerül-e.
2025. 10. 02. 15:30
Megosztás:

Túri Anikó: a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése kulcsfontosságú

A Kormány számára kiemelt prioritás a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése és az öngondoskodás támogatása! Ennek fontosságára hívta fel a figyelmet az idei Pénztárkonferencia is, amelynek nyitóelőadását Dr. Túri Anikó közigazgatási államtitkár tartotta.
2025. 10. 02. 15:00
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Avalanche - mi mozgatja az AVAX árfolyamát?

Alább egy részletes elemzői összefoglaló arról, hogy mi mozgatja jelenleg az AVAX (Avalanche) árfolyamát, milyen fundamentumok, események és piaci erők működnek a háttérben. Friss kripto hírek és árfolyam elemzések a ProfitLine.hu oldalán.
2025. 10. 02. 14:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött az UNIQA Biztosító Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt

Történelmi jelenőségű stratégiai együttműködést kötött az UNIQA Biztosító Zrt., kisebbségi tulajdonrészt vásárolva a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. leányvállalatában, a HUNBenefit Többes Ügynök Kft.-ben. Az UNIQA Biztosító a nemzetközi trendek alapján az elsők között ismerte fel a változó ügyféligényeket, és stratégiai célként határozta meg értékesítési hálózatának átalakítását, amit a magyar biztosításközvetítői piac legnagyobb szereplőjének együttműködésével valósít meg. A partnerségre alapozva a biztosítótársaság – digitális transzformációs programja keretében – átszervezi függőügynöki hálózatát és a jövőben a Hungarikum Alkusz leányvállalatának kötelékében többes ügynökként szolgálja ki ügyfeleit, és gondozza a mintegy 200 000 biztosítási szerződést.
2025. 10. 02. 14:00
Megosztás:

Többet ér a nyugdíjas utalvány a PENNY-ben

Különleges akcióval indítja az októbert a PENNY, amelynek részeként most azonnali extra kedvezményekhez juthat az, aki nyugdíjas élelmiszerutalvánnyal fizet. A megjelölt termékek esetében ez további több száz, vagy akár 1000 forint spórolást is jelenthet, amely a kasszáknál automatikusan levonásra kerül a vásárlás összegéből.
2025. 10. 02. 13:30
Megosztás:

Automatizálás, robotok és a többiek: raktározás újragondolva

A raktárban és a raktár körül zajló, túlzottan monoton és fizikailag megterhelő feladatok kiváltására az automatizálás a megoldás. Napjaink logisztikájában a robotok, az autonóm járművek és az automatizált raktárak segítenek hatékonyabbá és biztonságosabbá tenni az ismétlődő folyamatokat. A Dachser karlsruhei logisztikai központjában például az AutoStore rendszer forradalmasítja a komissiózást, és érezhetően megkönnyíti az emberek munkáját.
2025. 10. 02. 13:00
Megosztás: