Virtuális mobilszolgáltatók - kinek éri meg és miért?

A virtuális mobilszolgáltatás elterjedésének első hulláma lezajlott Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Ázsiában, így más térségekben, köztük Közép-Kelet-Európában az új piaci szereplők már jelentős tapasztalatok alapján léphetnek színre.

Régiónkban ezen a téren közel egy éve komoly készülődés és felfutás zajlik, és egyre világosabban körvonalazódik a három fő modell, amelyek mentén a virtuális mobilszolgáltatók (MVNO-k) meglévő ügyfélbázisaikra alapozva felépíthetik piaci jelenlétüket és sikerrel működhetnek. Az alternatív távközlési cégek, a kiskereskedelmi láncok, illetve a pénzügyi szolgáltatók köréből érkező MVNO-k révén még egy érett távközlési piac is képes további növekedést elérni, megjelenésükből pedig a partnerségek révén a már piacon lévő távközlési cégek is profitálnak – állítja Takács Krisztián, a Business Telecom Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

 

A virtuális mobilszolgáltató (Mobile Virtual Network Operator, röviden MVNO) az a cég, amely nem rendelkezik saját tulajdonú mobilhálózattal, mégis saját márkanév alatt kínál mobilszolgáltatást; mobilhálózati hátterét egy, az adott piacon saját hálózattal rendelkező partner biztosítja. A virtuális mobilszolgáltatói piacok világszerte jelentős változáson mentek keresztül az elmúlt években. Bár kezdetben a piacnyitás komoly ellenállásba ütközött a saját hálózatot működtető mobilcégek részéről, már az első tapasztalatok világossá tették a kölcsönös előnyöket. Ettől kezdve, a saját hálózattal rendelkező szolgáltatók nemcsak megtűrték az MVNO-kat, hanem kialakították nagykereskedelmi stratégiáikat és aktívan keresték az új piaci potenciált kínáló partnerségeket.

 

„Bármely szektorból is érkezik, a sikeres MVNO lényege, hogy nem mobilcég, így számára a mobilpiaci eredményesség kényszere minimális” – mondja Takács Krisztián, a BTel elnök-vezérigazgatója. – „A mobilhang kiegészítő szolgáltatás, bármilyen profilú vállalkozás indítja is be. Ezzel bővíthető a kínálat, ami a termékkapcsolások vagy csomagajánlatok révén válik egyedi versenyelőnnyé a szolgáltató számára. Ezt kihasználva mérsékelhetők az egy ügyfélre jutó költségek, és ez országos ügyfélbázis esetén már komoly eredményességi különbséget jelent.” Ugyanakkor, a nagy mobilszolgáltatók oldalán a nagykereskedelmi modell révén szintén javul az eredményesség azáltal, hogy az ügyfélszerzés költségei mérséklődnek, miközben stabil bevétel érkezik korábban kihasználatlan piaci résekből.

 

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a sikeres virtuális mobilszolgáltatók jellemzően három szektor képviselői közül kerülnek ki. Az alternatív távközlési piac szereplői számára a mobilpiacra lépés előnyei egyértelműek, különösen akkor, ha üzleti modellje országos jelenlétre és széles kínálatra épít, amit a mobil hangszolgáltatással tovább bővíthet. A nagykereskedelmi partnernek a távközlési MVNO-megállapodás jelentős erőforrás-befektetés nélkül hoz bevételt, amennyiben a virtuális távközlési szolgáltató saját folyamatai keretében képes kezelni a műszaki, ügyfélszolgálati, számlázási teendőket.

 

A szakértő szerint, bár nincs szabály arra, hogy milyen profilú kiskereskedelmi üzletlánc léphet jó eséllyel a mobilpiacra, elengedhetetlen az ismert név és a tömeges vásárlói bázis. Nem véletlen, hogy általában a legnagyobb nemzetközi szupermarketláncok vágnak bele a virtuális mobilszolgáltatásba, ahogyan azt a hazai példák is mutatják. Számukra a fő cél a vásárlói lojalitás erősítése, míg bevételüket és eredményességüket a tömeges eladások biztosítják. Mivel távközlési és közmű-szolgáltatói háttérrel nem rendelkeznek, a kiskereskedelmi láncok ebben a modellben mobiltermék-forgalmazói szerepet látnak el.

 

A pénzügyi MVNO-k hagyományosan nemzetközi telefonhívásokhoz és pénzátutalásokhoz kínáltak kedvezményes csomagokat, ezért – tömeges igények híján – a világ jelentős részén egyelőre nem terjedtek el. Ez a helyzet azonban a mobilfizetés, mobilbankolás és mobilkereskedelem térnyerésével várhatóan meg fog változni.

 

„Rengeteg új pénzügyi szolgáltatás indul el, ezeket pedig egyre inkább mobilkészülékeken vesszük majd igénybe, így reális lehetőség, hogy mindezt mobilszolgáltatással együtt kínálják nekünk” – mutat rá a szakértő. – „Ennek jövőbeli sikeréhez Magyarországon három alapvető feltételnek kell megvalósulnia: az okostelefonok tömeges elterjedése, a mobilfizetés szoftveres és partnerszerződéses háttérrendszerének kialakulása, illetve az eddig főként online bankoláshoz szokott ügyfelek hajlandósága, igénye erre a váltásra.”


Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás: