Vitákkal teli időszak jön az európai politikában

Vitákkal teli időszakra számít a kormány az európai politikában, mert még mindig fennállnak az identitásválság okai, amelyeket az újra erősödő migráció hoz felszínre - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Vitákkal teli időszak jön az európai politikában

Az államtitkár elmondta, azt szeretnék elérni, hogy Európa képes legyen megvédeni magát a migrációs válságban és megerősíteni a gazdaságát.
   
Jó lenne, ha az európai jobboldal is magáénak vallaná ezeket a célokat, és megújulna. Az Európai Néppártnak magának kell eldöntenie, hogy mit választ, és ettől függ, hogy a Fidesz merre megy tovább - tette hozzá.
   
Az európai gazdaság a lassulás jeleit mutatja, ami önmagában is vitákat vetít előre. "Bármit is hozzon a mostani év, állunk a viták elébe, de a magyar gazdaság ma már stabilabban áll a lábán: nagyobb a növekedés, alacsonyabb az adósság és nagyobb a magyar tulajdon aránya. Ez sokat számíthat majd a rázósabb időszakokban" - fogalmazott az államtitkár.
   
Dömötör Csaba szólt arról is, hogy a környezetvédelem közös ügy, amely a napi pártpolitikai csaták felett áll, s nem is lenne jó, ha azok "foglya" lenne. Hozzáfűzte, az utóbbi időszakban mintha az ellenzék megpróbálta volna kisajátítani a környezetvédelem ügyét. "Az a helyzet, hogy a kormány már évek óta a cselekvés útját járja: évtizedek óta nem látott fásítási program indult, a kormány több százezer lakás energia-korszerűsítéséhez nyújtott segítséget, és támogatást biztosított többek között elektromos autók beszerzéséhez is" - hangsúlyozta.
   
Hozzátette, rövidesen elkészül egy újabb kormányzati akcióterv is, amely tartalmazza, hogy 2022-től csak elektromos járműveket lehet beszerezni a városi tömegközlekedés területén, és felszámolnák az illegális hulladéklerakókat is.
   
Kiemelte, hogy Magyarország azon 21 ország közé tartozik, amely úgy növelte gazdaságát, hogy közben csökkent a szén-dioxid-kibocsátása. "Ezen az úton szeretnénk továbbmenni, többek között ez is szerepel a stratégiában" - fűzte hozzá, azzal együtt, a cél, hogy 2030-ra az áramtermelés 90 százaléka szén-dioxid-mentes legyen, később pedig szeretnék elérni a klímasemlegességet is, de ehhez még meg kell vívni egy nagy vitát.
   
A vita lényege, hogy ki állja végső soron a számlát: a magyar kormány szerint a legnagyobb szennyezőknek kellene, a baloldali vélekedés alapján viszont szétterítenék a terheket. Dömötör Csaba szerint ennek különböző megnyilvánulási formái vannak - mint például a dugódíj, vagy a szén-dioxid-adó -, de az biztos, hogy a családokkal fizettetnék meg a számlát.  
   
"Mi más utat javaslunk, fizessenek inkább a szennyezők, Brüsszelnek pedig több forrást kellene előteremtenie" - hangsúlyozta a politikus, azzal együtt, nem szeretnék, ha a kohéziós források csökkennének, és azt sem, hogy a klímapolitikai döntések például az élelmiszerárak növekedésével járjanak.
   
Hozzátette, a kormány számításai szerint a teljes klímasemlegesség elérése 50 ezer milliárd forintba kerülne 2050-ig.
   
Az államtitkár kitért arra is, Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján az egészségügyi fejlesztések kapcsán elhangzott kijelentések azt jelzik, hogy stratégiai ágazatról van szó, amit a kormány több irányból is megerősít. Lépéseket tesznek a kórházi adósságállomány felszámolására, folytatódik az egészségügyben a béremelési program és felújítják a kórházi váró- és kórtermeket.
   
Kiemelte azt is, 2010-hez képest 720 milliárddal költenek többet az egészségügyre, s szeretnék, ha ez érezhető lenne ott is, ahol az állampolgárok megfordulnak.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: