Wall Street-i bankok is szerepet játszanak a görög válságban

A The New York Times on-line kiadása szerint a Wall Street bankárai az amerikai jelzáloghitel-válságra vezető módszerekhez hasonló technikákkal támogatták Görögországot a túlköltekezésben és más európai országokat is segítettek abban, hogy el tudják titkolni növekvő hiányukat európai partnereik elől - ezzel lényegében hozzájárultak az euró aláaknázásához. (MTI)

Az amerikai liberális napilap különböző adatokra és saját interjúira hivatkozva azt írta vasárnap, hogy Görögország a Wall Street segítségével egy évtizede folytatott különböző akciókat az európai adósságkorlátok megkerülésére. A lap szerint egy ízben a Goldman Sachs segített Athénnak abban, hogy több milliárd dollár felvételét elködösíthesse.

 

A bankház tavaly novemberben is olyan, végül sikertelen javaslatot terjesztett Athén elé, amelynek segítségével az egészségügyi rendszerében felhalmozódott adósságának megfizetését olyasfajta módon halaszthatta volna későbbre, mint azok az amerikai ingatlantulajdonosok, akik második jelzáloghitelt is felvettek, hogy törleszthessék az elsőt.

 

2001-ben a Goldman Sachs - a tranzakciót állítólag ismerő meg nem nevezett források szerint - csendben segített a görög kormánynak egy több milliárd dolláros, deviza swapműveletnek álcázott kölcsön felvételében, a művelet feltételeit a kölcsönökhöz tették hasonlóvá. Így Athén túlléphette az európai deficitszabályokat, miközben folytatta az erején felüli költekezést.

 

Akárcsak a jelzáloghitel-válságban, a Wall Street pénzügyi derivatív termékeinek, a Goldman Sachs, a JPMorgan Chase és számos más bank által kifejlesztett eszközeinek köszönhető, hogy Görögország, Olaszország és feltehetően más országok politikusai eltitkolhatták a limiten felüli kölcsönfelvételeket - vélekedik a lap. Görögország például az elkövetkező években esedékes repülőtéri illetékeiből és lottóbevételeiből kínált fel törlesztésként részesedést korábbi pénzfelvételekhez kapcsolódva.

 

Nem a Wall Street teremtette Európa adósságproblémáját, de a bankárok lehetővé tették, hogy Görögország és mások erejükön felül kölcsönözzenek formailag teljesen legális módon. Arra, hogy a kormányok milyen módon kölcsönözhetnek katonai vagy egészségügyi kiadásaik fedezésére, kevés szabály van. Az úgynevezett szuverén adósság - a kormányoknak nyújtott kölcsönök - piaca amilyen nagy, annyira szabad is - hangsúlyozta a NYT.

 

A bankok számára rendkívül jövedelmező volt a költekező kormányokkal való szimbiózis. Athén ugyan nem fogadta el a Goldman Sachs 2009 novemberi ajánlatát, de az úgynevezett Aeolos-ügyletet ismerő több bankár szerint is mintegy 300 millió dollárnyi díjat fizetett a 2001 évi műveletért. Az ilyen derivatívák, amelyeket nem tárnak fel teljességükben, bizonytalanná teszik, milyen mély az a zavar, amelybe Görögország és más, hasonló adósságkönyvelést alkalmazó országok kerültek.

 

Az aggodalom hulláma most átcsap az Európa perifériáján lévő más országokra és költségesebbé teszi Olaszország, Spanyolország és Portugália számára is a kölcsönök felvételét. Az euró születésének eredendő bűne volt - írta a NYT -, hogy olyan országok, mint Olaszország vagy Görögország, eleve nagyobb adóssággal léptek be az euróövezetbe, mint amit a szerződés megengedett.

 

Ám ahelyett, hogy felemelték volna az adókat vagy csökkentették volna a kiadásokat, ezek a kormányok a derivatívák segítségével mesterségesen csökkentették hiányukat. Ezek a derivatívák nem önmagukban rosszak, a kamat-swap vagy a valuta-swap a kölcsönök kamatköltságeinek illetve a valutaárfolyamok kockázatainak csökkentésére szolgálhat. Baj akkor van, ha a költségvetések meghamisítására használják fel ezeket az eszközöket. Az Európai Unióban és az egyes országokban ez a kérdés több alkalommal napirendre került, de -, bár sokan vitatták - ez a gyakorlat folytatódott.


Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.
2026. 09. 23. 20:00
Megosztás:

Nagyot gyengült szerdán a forint

Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2026. 09. 23. 19:30
Megosztás:

Történelmi mélypontra gyengült a román lej

Újabb történelmi mélypontra gyengült a lej: a román jegybank (BNR) szerdán 5,2788 lejes hivatalos euróárfolyamot állapított meg az előző 24 óra kereskedelmi banki jegyzéseinek átlaga alapján.
2026. 09. 23. 19:00
Megosztás:

Lassuló ütemű élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Az élénkülés ütemének jelentős lassulását és az inflációs nyomás erősödését jelzik a brit gazdaság szeptemberi aktivitásának szerdán ismertetett előzetes mérőszámai.
2026. 09. 23. 18:00
Megosztás:

Újabb válság jön? Kétéves csúcson az amerikai lakáshitel kamata: 7,12%-ra ugrott a 30 éves hitel

Újabb akadályba ütköztek az amerikai lakásvásárlók. A legelterjedtebb, 30 évre rögzített kamatozású jelzáloghitel átlagos kamata egyetlen hét alatt 7,12 százalékra emelkedett. A dráguló hitel már a kérelmek számában is érezteti hatását.
2026. 09. 23. 17:30
Megosztás:

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít

A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
2026. 09. 23. 17:00
Megosztás:

Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni

Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
2026. 09. 23. 16:30
Megosztás:

Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában

A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
2026. 09. 23. 16:00
Megosztás:

Emelkedő költségek miatt újragondolják felhőstratégiájukat a magyar cégek

Az emelkedő felhőköltségek és a kiberbiztonsági kockázatok miatt a magyar vállalatok egyre alaposabban mérlegelik, milyen informatikai környezetben futtatják üzleti alkalmazásaikat.
2026. 09. 23. 15:30
Megosztás:

Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól

A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
2026. 09. 23. 15:00
Megosztás:

Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben

Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. A jelenség nemcsak a lakosság, de a biztosítók számára is új kihívásokat jelent - az Insura szakértője elárulta, mire kell figyelnünk.
2026. 09. 23. 14:30
Megosztás:

Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni - ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

A globális kötvénypiacokon jelenleg egyértelmű hozamemelkedési folyamat zajlik, amelynek hátterében egyszerre állnak inflációs, fiskális és monetáris tényezők.
2026. 09. 23. 14:00
Megosztás:

Sokan titkolóznak a családjuk előtt - a pénzt rejtegetik: Ön is?

A magyarok bő harmada tud rendszeresen megtakarítani, ami viszont gyakran súlyos lemondásokkal jár – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 09. 23. 13:30
Megosztás:

Orbán Anita 11 egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel

Az ENSZ-hét első két napján Orbán Anita 11 kétoldalú egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel Ázsiától Észak-Afrikán át Latin-Amerikáig, emellett pedig több multilaterális találkozón és az ENSZ-közgyűlés általános vitájának megnyitóján is részt vett - erről a külügyminiszter számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 23. 13:00
Megosztás:

Több milliárd dolláros károkozással gyanúsított hekkert ad ki Montenegró az Egyesült Államoknak

Montenegró kiadja az Egyesült Államoknak azt az iráni-török kettős állampolgárságú számítógépes bűnözőt, akit az amerikai hatóságok több mint 3,4 milliárd dolláros károkozással gyanúsítanak - közölte Bojan Bozovic montenegrói igazságügyi miniszter.
2026. 09. 23. 12:30
Megosztás:

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az MNB korábbi elnökét az Erste-ügyben

Gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Erste-üggyel kapcsolatban hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét.
2026. 09. 23. 12:00
Megosztás:

Csökken az olaj ára szerdán

Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből.
2026. 09. 23. 11:32
Megosztás:

Ismét az AI-hoz kapcsolódó csiprészvények húzták felfelé az amerikai piacokat

A Nasdaq 0,5%-os emelkedéssel kedden történelmi csúcson zárt, amit a Micron Technology (+5%), a Sandisk (+7%) és más, mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvények emelkedése támogatott. Az S&P 500 közel stagnált, míg a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 09. 23. 11:00
Megosztás:

Nagy nap jön a Micron részvényeseknek - Most érdemes beszállni?

Egyetlen évszám mozgathatja meg a Micron részvényét: nagy nap közeleg. Szeptember 30-án fontos próba vár az AI-boom egyik leglátványosabb nyertesére.
2026. 09. 23. 10:30
Megosztás:

6 százalékot zuhant a Cisco: miért büntette a piac a technológiai óriást?

Miközben a technológiai részvények teljesítményét követő fontos tőzsdei alapok emelkedtek, a Cisco papírjai szeptember 22-én nap közben mintegy 6 százalékot estek. A hálózati berendezéseket gyártó vállalat versenytársainál nem látszott hasonló eladási hullám, ezért a mozgás inkább a Cisco megítéléséről árulkodhatott. A háttérben profitrealizálás és óvatosabb befektetői várakozások is állhattak, egyértelmű kiváltó okot azonban a korabeli beszámoló nem azonosított.
2026. 09. 23. 10:00
Megosztás: