Zsugorodik a német középosztály

Alig tizenöt év alatt több mint 5 millióan szorultak ki a középosztályból Németországban, a jövedelmi egyenlőtlenség növekedése az esélyegyenlőség gyengülésével jár együtt - mutatta ki a berlini DIW gazdaságkutató intézet.

Az intézet tanulmánya szerint a háztartások elkölthető jövedelme és vagyona alapján a középosztály az ezredfordulótól kezdve drámaian zsugorodik, és csak a leggazdagabbak helyzete javult érdemben. A folyamat a társadalom szétszakadásával fenyeget. Erre utal, hogy miközben a társadalom közepe vékonyodik, egyre kevésbé mutatkozik felfelé tartó mobilitás, társadalmi felemelkedés. Az alsóbb rétegekből egyre nehezebb bejutni a középosztályba, és jelentősebb mozgás csak a közép és az elit között figyelhető meg.

 

A felmérés szerint a középosztályba tartozik az, akinek jövedelme 70 és 150 százalék közötti mértékben haladja meg az úgynevezett jövedelmi középértéket. Ez az összeg a legutóbbi vizsgált évben, 2010-ben 19 400 euró volt, vagyis egyszemélyes háztartás esetén a havi 1130 és 2420 euró (311-666 ezer forint) közötti, kétgyerekes család esetében pedig a 2370 és 5080 euró közötti jövedelem volt a középosztályba tartozás feltétele. A kritériumnak 2010-ben 47,3 millióan feleltek meg, ami a teljes lakosság 58,5 százaléka. Ez a legalacsonyabb érték 1997 óta, amikor még 5,5 millióval többen tartoztak a középosztályba, amely így a társadalom csaknem kétharmadát, 65 százalékát tette ki - ismertette a DIW vizsgálatát a Süddeutsche Zeitung csütörtökön.

 

A kutatás szerint a középosztály zsugorodásának okai közé tartozik az egyedülállók és a gyermekeiket egyedül nevelő szülők számának növekedése, a személyi jövedelemadó legfelső kulcsához tartozó jövedelemhatár lejjebb szállítása, és az is, hogy a szociális támogatásokat a vizsgált időszakban nem igazították hozzá az inflációhoz.

 

Kormányzati vizsgálatok is a vagyoni-jövedelmi különbségek növekedését mutatják. A szociális és munkaügyi minisztérium egy szeptemberben elkészült felmérése szerint a leggazdagabb tíz százaléknál 1998-ban a teljes magánvagyon 45 százaléka koncentrálódott, 2008-ban viszont már 53 százalék volt ez az arány, és jelenleg a társadalom "alsó" 50 százaléka csupán a teljes magánvagyon 1 százalékával rendelkezik.

 

A jövedelmek alakulása is a társadalmi rétegek közötti távolság növekedését jelzi, hiszen a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók 40 százalékának az infláció miatt csökkent a jövedelme az utóbbi négy évben, míg a leggazdagabbak jövedelme az inflációt meghaladó mértékben nőtt. A Süddeutsche Zeitung szeptemberi beszámolója szerint a kormányzati jelentésben az áll, hogy a vázolt folyamat "sérti a lakosság igazságérzetét", a magánvagyon megoszlása pedig "nagyon egyenlőtlen". A müncheni lap az utóbbi hetekben arról írt, hogy ezek a megjegyzések végül a kisebbik koalíciós párt, a gazdagok pártjaként számon tartott liberális FDP nyomására kimaradtak a nyilvánosságra hozott jelentésből.

 

A társdalom szétszakadásával fenyegető folyamatok mellett az elkölthető jövedelem növekszik. A Handelsblatt című üzleti lap a GfK piackutató intézet tanulmányát idézve a héten azt írta, hogy a jövedelmi középérték - az egy főre jutó elkölthető jövedelem középértéke - 2013-ban 20 621 euró lesz, ami 554 euróval meghaladja az idén regisztrált értéket. (MTI)


Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás: