A brit választók 6 százaléka elégedett a kormány tevékenységével

A pénteken ismertetett legfrissebb felmérés szerint a brit választók 6 százaléka elégedett a konzervatív párti kormány tevékenységével.

A brit választók 6 százaléka elégedett a kormány tevékenységével

Rishi Sunak miniszterelnök múlt szerdán jelentette be, hogy július 4-re tűzte ki a választások időpontját.

A döntés meglepetést keltett még a kormányzó Konzervatív Párton belül is, mivel az általános várakozás az volt, hogy a választásokat ősszel tartják. Az előrejelzések többsége októberi vagy novemberi időpontot valószínűsített.

Az egyik legnagyobb brit közvéleménykutatási hálózat, a Lord Ashcroft Polls, amelyet Lord Michael Ashcroft milliárdos üzletember alapított, 4828 felnőtt brit állampolgár bevonásával elvégzett, pénteken ismertetett országos felmérésében kimutatta, hogy a konzervatív párti kormány munkájával a választók alig 6 százaléka elégedett.

A cég kiemelte, hogy a kormány tevékenységéről azok közül is mindössze 8 százalék nyilatkozott kedvezően, akik a 2019-ben tartott előző választáson a konzervatívokra szavaztak.

A teljes mintán belül 57 százalék azt szeretné, ha a júliusi parlamenti választás után a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt alakítana kormányt.

A Lord Ashcroft Polls pénteki ismertetése szerint azok közül is 21 százaléknyian így nyilatkoztak, akik öt éve a Konzervatív Pártra adták voksukat.

A cég számítási módszere szerint a vizsgálatba bevont választók pártpreferenciái azt mutatják, hogy a július 4-i választáson a Munkáspárt a szavazatok 47 százalékára számíthat, a 2010 óta kormányzó konzervatívok 24 százalékot szerezhetnek.

Néhány napon belül ez a második olyan felmérés, amely hasonló eredményeket valószínűsít.

A legnagyobb brit közvéleménykutató csoport, a YouGov a Sky News kereskedelmi hírtelevízió számára 2128 brit állampolgár bevonásával készített, szerdán ismertetett országos felmérésében kimutatta, hogy ha most tartanák a választásokat, a Munkáspárt a szavazatok 47 százalékát szerezné meg, a konzervatívokra 20 százalék voksolna, vagyis a Labour e kutatás alapján 27 százalékpontos támogatottsági előnyben jár a toryk előtt.

A YouGov vizsgálata szerint a választások bejelentése után eltelt egy hétben a Munkáspárt előnye öt százalékponttal nőtt: a cég múlt heti hasonló vizsgálata 44 százalékos munkáspárti és 22 százalékos konzervatív szavazatarányt jelzett.

A YouGov-felmérés kimutatta azt is, hogy azok közül, akik a 2019-es parlamenti választáson a konzervatívokra voksoltak, mindössze 36 százalék tervezi, hogy ismét a Konzervatív Pártra adja szavazatát a júliusi választáson.

Csökkenéssel zárta a múlt hetet az európai piac, a vártnál jelentősen gyengébb lett az eurózóna ipari teljesítménye

Az európai részvények pénteken tovább estek, ismét veszteséges hetet elkönyvelve, mivel a Közel-Keleten fokozódó konfliktus és az inflációs félelmek csökkentették a kockázati étvágyat. A páneurópai benchmark STOXX 600 0,5%-kal csökkent, illetve minden regionális index is gyengült. Szektorok szintjén az alapanyag szektor vezette az esést 3,3%-os mínusszal, de jelentős veszteséget könyvelhetett el a gazdaságilag érzékeny bankszektor, mely 1,2%-kal csökkent, olyan vállalatok negatív teljesítményének okán, mint a HSBC (-1,4%), az Intesa Sanpaolo (-1,4%), vagy a Standard Chartered (-3,2%).
2026. 03. 16. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint hétfő reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 16. 08:30
Megosztás:

Az Eurowag a Biofuel Swap szolgáltatással bővíti a fuvarozás dekarbonizációját segítő megoldásait partnerségben a FincoEnergies vállalattal

Az Eurowag, az európai közúti áruszállítási szektor egyik meghatározó technológiai szereplője és stratégiai partnere újabb lépést tesz az ágazat alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövője felé vezető átmenet felgyorsításában. A fenntartható üzemanyagok és dekarbonizációs megoldások vezető szolgáltatójával, a FincoEnergies vállalattal kötött stratégiai partnerség keretében az Eurowag elindítja Biofuel Swap nevű új szolgáltatását, amely az Eurowag digitális mobilitási ökoszisztémájába integrálva válik elérhetővé. A Biofuel Swap lehetővé teszi, hogy Európa bármely pontján működő fuvarozó vállalatok azonnali, mérhető és hitelesített szén-dioxid-kibocsátás-csökkentést érjenek el működésük átalakítása nélkül.
2026. 03. 16. 08:00
Megosztás:

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen - közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap.
2026. 03. 16. 07:00
Megosztás:

Szentendre a legideálisabb Budapest környéki város a hibrid munkavégzéshez

Az International Workplace Group, a világ vezető munkaterület szolgáltatója, amely több mint 120 országban működik olyan márkákkal, mint a Regus és a Spaces, Szentendrét jelölte meg a Budapest környéki városok között a hibrid munkavégzés szempontjából a legideálisabbnak a 2026-os Ingázóváros Index alapján. A rangsorban Szentendre megelőzte Budapesthez közeli településeket, többek között Budaörsöt, Érdet, Gödöllőt és Dunakeszit. Az értékelés során olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a közlekedési kapcsolatok, az ingázás hatékonysága, a helyi szolgáltatások, az életminőség szempontjai, valamint a rugalmas munkaterületek elérhetősége.
2026. 03. 16. 06:00
Megosztás:

Az EP megszavazta a nyaralók védelmét szolgáló új szabályokat

Csütörtökön a képviselők zöld utat adtak az utazási csomagokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatának, és megerősítették a nyaralók védelmét.
2026. 03. 16. 04:00
Megosztás:

Felminősítette Horvátországot az S&P

Felminősítette Horvátországot az S&P Global Ratings.
2026. 03. 16. 03:00
Megosztás:

Emelkedik a Bitcoin, miután Trump a háború lehetséges végét jelezte Irán ellen

A Bitcoin árfolyama emelkedni kezdett, miután Donald Trump arra utalt, hogy az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktus hamarosan véget érhet. A világ legnagyobb kriptovalutája hétfőn akár 3,4%-kal is erősödött, és 69 523 dollárig emelkedett New Yorkban.
2026. 03. 16. 02:00
Megosztás:

Fogyasztóvédők a tudatos vásárlásra hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelem világnapján

Fontos a körültekintő, tudatos vásárlás mind a boltokban, mind az online térben, a döntés előtt mérlegelni kell pénzügyi lehetőségeinket és azt is, hogy a kiválasztott termékre valóban szükségük van-e - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a fogyasztóvédelem világnapja alkalmából, ami március 15-én lesz.
2026. 03. 16. 01:00
Megosztás:

Valaki ezekkel a számokkal elvitte a hatos lottó főnyereményét

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 15. 23:59
Megosztás:

A Dogecoin ára 2026-ra elérheti az 1 dollárt, ha ez a három dolog bekövetkezik

A Dogecoin jelenleg 0,10 dollár alatt forog. Bár egyes elemzők már most az 1 dollárhoz vezető utat vázolják fel 2026-ra. Ez ambiciózusnak hangzik. A számok azonban árnyaltabb képet mutatnak. Három konkrét feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy ez a cél reálissá váljon.
2026. 03. 15. 23:00
Megosztás:

A bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni

A közel-keleti térségben zajló események miatt az utazók sokszor nehéz helyzetbe kerülnek, a bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni - hangsúlyozta a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) a Facebook-oldalán.
2026. 03. 15. 22:00
Megosztás:

QR-kód segítheti az élelmiszerek útjának követését

Új digitális platform fejlesztése indult, amely a termelőtől a fogyasztóig követhetővé teheti az élelmiszerek útját.
2026. 03. 15. 21:00
Megosztás:

Az Ethereum ára átlépte a 2 100 dollárt, miközben a Remittix befektetői akár 50×-es hozamot is láthatnak idén

Az Ethereum árfolyamának alakulása ezen a héten a figyelem középpontjába került, miután az eszköz áttörte a 2 100 dolláros szintet. Az ETH árának emelkedése annak a jele, hogy több hónapnyi óvatos optimizmus után visszatér a bizalom. A korábban inaktív „whale” pénztárcák ismét aktívabbá válnak a kulcsfontosságú tőzsdéken, az on-chain mutatók pedig az Ethereum forgalmának növekedését jelzik.
2026. 03. 15. 20:00
Megosztás:

Mérséklődő forgalomban csökkent a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,11 százalékkal csökkenve, 121 754,84 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 15. 19:00
Megosztás:

A KuCoin erősödik a kriptoderivatívák piacán – nő a verseny a tőzsdék között

A kriptoderivatívák piaca februárban némileg visszafogottabb volt, azonban a vezető kriptotőzsdék közötti verseny tovább fokozódott. A legfrissebb piaci adatok szerint a KuCoin a hónap egyik legnagyobb piaci részesedés-növekedését produkáló platformja lett, miközben a teljes kereskedési volumen csökkent.
2026. 03. 15. 18:00
Megosztás:

Szicília csodái: pisztáciakrémek és olívabogyók

Olaszország híres a gasztronómiai élményeiről, különösen a szicíliai régió, ami különleges ízeket kínál az ínyenceknek. A szicíliai gasztronómia története és sokszínűsége egyszerre nyújt izgalmat és kielégítő ízélményt azoknak, akik közelebbről szeretnék megismerni.
2026. 03. 15. 17:00
Megosztás:

Bitcoin a geopolitikai feszültségek viharában – új árfolyamcélok körvonalazódnak

A Bitcoin ismét bizonyította ellenálló képességét a globális bizonytalanság idején. Az Egyesült Államok és Irán közötti feszültségek eszkalációja kezdetben erős volatilitást hozott a piacra, azonban a vezető kriptovaluta gyorsan talpra állt, és több hagyományos eszközt is felülteljesített. A piaci struktúra átalakulása, a nagybefektetők fokozódó aktivitása és az ETF-beáramlások együtt olyan fundamentumokat teremtenek, amelyek akár új árfolyamcélok felé is terelhetik a Bitcoint.
2026. 03. 15. 16:00
Megosztás:

Az orvosok mosolya: fogászati újítások a fővárosban

A fogorvosi beavatkozások jelentős átalakuláson mentek keresztül az elmúlt években, különösen a nagyvárosokban. A digitális technológia és a modern eszközök lehetővé tették, hogy a fogászati ellátás hatékonysága és tempója jelentősen javuljon.
2026. 03. 15. 15:00
Megosztás:

Rugalmas vállalatirányítás: az ideális megoldás

A mai üzleti környezetben rendkívül fontos, hogy a cégek olyan rendszereket válasszanak, melyek teljes mértékben kielégítik szükségleteiket. Eszébe jutott-e már valaha, hogyan érheti el, hogy az adminisztratív folyamatok a lehető legjobban szolgálják vállalkozása érdekeit?
2026. 03. 15. 14:00
Megosztás: