A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium csapatai taroltak a Zsebpénzügyes vetélkedőn

A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium AKG33 csapata nyerte a 2021-es Zsebpénzügyes vetélkedőt, amelynek a tavalyi évben a járvány miatt elhalasztott döntőjét március 29-én rendezték meg. Az országos pénzügyi tudatossági vetélkedőre idén 219 középiskolából rekorszámú, 1531 csapat nevezett be, akik négy fordulón keresztül mérték össze pénzügyi tudásukat, a való életben is használható gyakorlati feladatok megoldásával.

A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium csapatai taroltak a Zsebpénzügyes vetélkedőn

Az Intrum Európa vezető követeléskezelőjeként hisz a fenntartható gazdaságban és kiemelten fontosnak tartja, hogy edukálja a jövő generációját a pénzügyi tudatosság terén. Ezért hozták létre öt évvel ezelőtt a Zsebpénzügyes vetélkedőt, melynek célja, hogy bővítse a 16 évnél idősebb középiskolás diákok pénzügyi-gazdasági ismereteit, terjessze a tudatos pénzügyi gondolkodást, és a feladatokat sikeresen teljesítő győztes résztvevőket tárgynyereményekkel jutalmazza, ezzel is segítve tanulmányaikat. Idén ezt a célt az életügyek koncepció is kiegészítette, amely egy gyűjtő kifejezés. Magában foglalja mindazt a tudást, amire szüksége van egy diáknak ahhoz, hogy sikeressé és tudatossá váljon az életben, legyen szó arról, miképp kell kitölteni egy készpénzátutalási megbízást, vagy akár arról, hogy milyen feltételek mellett vállalhat diákmunkát.

A fiatalok pénzügyek iránti egyre növekvő érdeklődését mutatja, hogy a 2021-es Zsebpénzügyes vetélkedőre közel 70%-kal több csapat regisztrált, mint az előző évben. A járványügyi korlátozások enyhülésének köszönhetően a döntőt, és az azt megelőző workshopot idén személyes formában tarthatták meg a szervezők. A versenyen résztvevő diákok próbára tehették meglévő pénzügyi tudásukat, emellett pedig a mentorok segítségével olyan készségeket is elsajátíthattak, amelyet az iskolákban jellemzően nem tanítanak, viszont hosszú távon – akár később a munka világában- is tudnak majd hasznosítani.

Öt város csapatai a legjobbak között

A Zsebpénzügyes vetélkedő első három fordulója során online feladatok megoldásában kellett a csapatoknak helyt állniuk. A 8 legjobban teljesítő csapat pedig a március 29-én tartott döntőn élőben, egy esettanulmány megoldásával bizonyíthatta rátermettségét a szakértői zsűrinek. Az idei évben a zsűriben helyet kapott Szeles Nóra, a Tőkeportál Zrt. üzletfejlesztési vezetője, Paulovits Márton, az EY Magyarország felvásárlásokkal és akvizíciókkal foglalkozó csapatának igazgatója, Fábián Gergely, az MNB ügyvezető igazgatója, Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója és Felfalusi Péter az Intrum vezérigazgatója.

A döntőben résztvevő legjobb 8 csapat között két miskolci, két kaposvári, két budapesti, egy pápai és egy érdi volt. Az első két helyen az Alternatív Közgazdasági Gimnázium csapatai végezetek, a dobogó legfelső fokára az AKG33 csapata álhatott fel (Madlena Benedek és Szalai Márton), őket pedig az AKG no. 1 csapata követte (Dévai Martin és Tóth Efraim, a felkészítő tanár mindkét csapatnál Horn Ágnes volt), míg a dobogó harmadik fokára a Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Szakgimnáziuma (Szakács Ádám és Zsíros Adrián István, felkészítő tanár: Sidlovicsné Papp Ildikó) csapata álhatott fel.

A különdíjakat – a legtöbb csapatot indító iskolának járó 15 db számítógépet a Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégiuma, a legtöbb csapatot a 3. fordulóba juttató iskolának járó 3D nyomtatót a Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnáziuma nyerte.

„Nagyon örülünk, hogy elindultunk a versenyen, annak pedig még jobban, hogy az első helyen végeztünk. Sokat készültünk minden fordulóra és rengeteg hasznos információval és élménnyel gazdagodtunk a vetélkedő során. Olyan pénzügyi tudást és készségeket sajátítottunk el, amit a mindennapi élet során is tudunk majd kamatoztatni” – mondták az első helyezett csapat tagjai.

A döntő alkalmával értékes tárgyi nyereményeket is kiosztottak. A dobogós diákok, az őket indító iskolák, felkészítő tanáraik, illetve a verseny résztvevői összesen mintegy 6 millió forintnyi nyereményt vihettek haza. A diákok többek között laptopokat, okostelefonokat és fényképezőgépeket kaptak, a dobogós csapatokat indító iskolák pedig egy-egy 100.000 forintos vásárlási utalvánnyal lettek gazdagabbak. Ezenfelül az összes döntőbe jutott csapat egy-egy projektort és nyomtatót is elvihetett az iskolája számára.

„Az Intrumnál kiemelt prioritásként kezeljük a jövő generáció pénzügyi edukációját, ezért indítottuk el a Zsebpénzügyes vetélkedőt öt évvel ezelőtt. Célunk, hogy minél több diáknak legyen lehetősége olyan készségeket elsajátítani az iskolában tanultakon kívül, melyek hozzájárulnak pénzügyi-gazdasági ismereteikhez és segít a fiataloknak pénzügyileg tudatos felnőtté válni. Nagy örömmel tölt el, hogy idén rekordszámú nevezést kaptunk az iskolákból, ez is bizonyítja, hogy a fiatal generáció nyitott arra, hogy nagyobb figyelmet fordítson pénzügyei megfelelő menedzselésére.” – mondta Felfalusi Péter, az Intrum vezérigazgatója.

NATO-főtitkár: több mint húsz ország csatlakozott a Hormuzi-szoros biztonságáról szóló tervhez

Már több mint húsz ország, többségében NATO-tagországok csatlakoztak a Hormuzi-szoros hajózási biztonságának érdekében szükséges lépések kidolgozásához Donald Trump amerikai elnök sürgetésének hatására - közölte Mark Rutte, a NATO-főtitkára vasárnap amerikai médiumoknak adott interjúkban.
2026. 03. 22. 23:00
Megosztás:

NATO-főtitkár: több mint húsz ország csatlakozott a Hormuzi-szoros biztonságáról szóló tervhez

Már több mint húsz ország, többségében NATO-tagországok csatlakoztak a Hormuzi-szoros hajózási biztonságának érdekében szükséges lépések kidolgozásához Donald Trump amerikai elnök sürgetésének hatására - közölte Mark Rutte, a NATO-főtitkára vasárnap amerikai médiumoknak adott interjúkban.
2026. 03. 22. 23:00
Megosztás:

3 kriptovaluta valódi felhasználással – ezek lehetnek a következő nyertesek?

Több ezer kriptovaluta létezik, de csak néhány rendelkezik valódi, kézzelfogható felhasználással. A spekuláció helyett egyre inkább azok a projektek kerülnek fókuszba, amelyek tényleges szolgáltatásokat nyújtanak. Mutatjuk azt a három kulcsszereplőt, amelyek hosszú távon is értéket teremthetnek.
2026. 03. 22. 22:00
Megosztás:

Kisfilmekkel, közérthető tájékoztatókkal, nyílt napokkal segít a NAV az szja-bevallásban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden eddiginél szélesebb körű támogatást kínál a személyi jövedelemadó bevalláshoz; közérthető útmutatókkal, adókedvezmény érvényesítését bemutató kisfilmmel, valamint speciális nyílt napokkal segítenek a siket, nagyothalló és siketvak ügyfelek számára - tájékoztatta az adóhatóság vasárnap az MTI-t sajtóközleményben.
2026. 03. 22. 21:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a kormány új intézkedésekkel mérsékli az energiaárak emelkedését

A horvát kormány új intézkedéscsomaggal mérsékli a Közel-Keleten zajló háború miatt emelkedő energiaárak hatását - közölte Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök vasárnap.
2026. 03. 22. 19:30
Megosztás:

Brazília kivár: elhalasztották a kriptoadó-szabályozást a választások utánra

Bizonytalanság és megkönnyebbülés egyszerre jellemzi a brazil kriptopiacot, miután a kormány úgy döntött, elhalasztja a kriptovaluták adózására vonatkozó döntést. A halasztás hátterében a közelgő 2026-os elnökválasztás áll, amely kulcsszerepet játszhat a jövőbeli szabályozás alakulásában.
2026. 03. 22. 18:00
Megosztás:

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a csalók

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a bűnözők, az ESET szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a weben elérhető információk, szervezeti struktúrák, aktuális projektek, üzleti kapcsolatok és az álláskeresés is támogathatja a célzott adathalász és üzleti csalási kampányok előkészítését.
2026. 03. 22. 17:00
Megosztás:

Hűvösebb, csapadékosabb, szelesebb idő várható a jövő héten

A jövő hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső, a Dunántúlon akár havas eső, hó is hullhat. A hétvégén már csak 6 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 03. 22. 16:00
Megosztás:

Szlovénia vasárnaptól korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét

A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be a kabinet.
2026. 03. 22. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás: