A Fed vezére szerint elérkezett az ideje a kamatcsökkentésnek

Pénteken sor került a múlt hét legjobban várt eseményére. Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke a Fed Jackson Hole-ban tartott éves szimpóziumán tartott beszédében minden eddiginél egyértelműbben jelezte, hogy rövidesen jöhet a monetáris lazítás.

A Fed vezére szerint elérkezett az ideje a kamatcsökkentésnek

Kiemelte, hogy az infláció lényegesen mérséklődött, a munkaerőpiac pedig már nem túlfűtött. A jegybankelnök továbbra is az adatvezéreltséget hangsúlyozta, tehát a gazdaság aktuális helyzete határozhatja meg a következő hónapokban a kamatpályát. Éppen ezért arról nem is beszélt Powell, hogy az idei kamatdöntő üléseken pontosan milyen ütemben halad majd a lazítás.

Az amerikai jegybank legközelebb szeptember 17-18-án ülésezik, így a kamatcsökkentésre is ekkor lehet számítani. A piac 100 százalékos valószínűséggel árazza ezt, és Powell beszéde után felerősödtek a nagyobb, 50 bázispontos vágásra vonatkozó várakozások, jelenleg 40 százalékos valószínűséget tulajdonítanak ennek, a 25 bázispontos vágásnak pedig 60 százalékot.

A következő hetekben érkező adatok kiemelt fontosságúak lehetnek a jegybank döntése szempontjából: pénteken PCE inflációs számokat tesznek közzé Amerikában, egy héttel később, szeptember 6-án pedig a friss munkaerőpiaci adatokra figyel majd a piac.

Nvidia chipekhez juthat Szaúd-Arábia

Szaúd-Arábia arra számít, hogy hamarosan hozzáférést kap az Nvidia nagy teljesítményű chipjeihez, amelyek lehetővé tennék az ország számára a fejlett mesterséges intelligencia modellek kifejlesztését és működtetését.
2024. 09. 13. 18:00
Megosztás:

Innovatív együttműködés a nonprofit és a művészeti világ határán

Míg külföldön egyre inkább bevett gyakorlat, hogy vállalatok és szervezetek művészeti tanácsadókat alkalmaznak, Magyarországon ez a megközelítés még gyerekcipőben jár.
2024. 09. 13. 17:30
Megosztás:

A Nemzetközi Energiaügynökség szerint lassul az olajfogyasztás növekedése, a piac már 60 dolláros Brent árra számít

Az IEA (Nemzetközi Energiaügynökség) szokásos havi jelentése a héten jelent meg, ami iránymutatás lehet a világ kőolajpiaci befektetőinek.
2024. 09. 13. 17:00
Megosztás:

Halasztást kaphatnak az autógyártók

Az Európai Unió (EU) az elmúlt években egyre szigorúbb környezetvédelmi szabályozásokat vezetett be, hogy csökkentse a szén-dioxid (CO2) kibocsátást és támogassa a klímavédelmi célokat. A szigorú autóipari kibocsátási normák célja, hogy az új gépjárművek átlagos kibocsátása folyamatosan csökkenjen, és ezzel elősegítsék a fenntartható közlekedést.
2024. 09. 13. 16:30
Megosztás:

Vártnak megfelelő kamatdöntés, enyhén változó előrejelzés

Az EKB a vártnak megfelelően alakította a kamatokat a tegnapi kamatdöntő ülésén. A legfontosabb, betéti kamatot 25 bázisponttal 3,5 százalékra csökkentette.
2024. 09. 13. 16:00
Megosztás:

Rekordmélyen Kína

A 10 éves kínai államkötvény hozama jelenleg 2,075 százalék, ami a 2002 óta vezetett statisztika történetében még soha nem volt ilyen mélyen.
2024. 09. 13. 15:30
Megosztás:

Többet költöttek színvonalas nyaralásra a magyarok

A tavalyihoz hasonlóan alakult idén az utasszám, de az egy főre eső átlagos költés 40-50 ezer forinttal magasabb volt. A magyarok érdeklődése egyre inkább a minőségi ellátást kínáló utak felé fordult az IBUSZ szerint.
2024. 09. 13. 14:30
Megosztás:

Csökkent júliusban az ipari termelés

2024 júliusában az ipari termelés volumene 1,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól erősítette meg pénteken kiadott második becslésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 09. 13. 14:00
Megosztás:

Ennyi pénz jut a gyermekétkeztetésre

A kormány megnégyszerezte a gyermekétkeztetésre fordított összeget: idén már több mint 130 milliárd forintot fordít erre, míg 2010-ben 30 milliárd volt a keret - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2024. 09. 13. 13:30
Megosztás:

Hatékony nyelvi modell kialakításán dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem kutatói

A nagy mesterséges intelligencia (AI) cégek által alkalmazott megoldásoknál lényegesen kisebb szövegmennyiséget és számítási kapacitást igénylő hatékony nyelvi modell kialakításán dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói – közölte honlapján a felsőoktatási intézmény.
2024. 09. 13. 13:00
Megosztás:

Jelentős károkat okoztak nyáron az olaszsáskák

Jelentős károkat okoztak nyáron Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben az elszaporodó olaszsáskák; az elmúlt két év meleg időjárása nagyban kedvezett a sáskák szaporodásának és várhatóan a következő évben is növekedni fog a faj népessége - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 09. 13. 12:30
Megosztás:

Vészjósló jövőkép: A brit közfinanszírozás a fenntarthatóság határán áll

Az államháztartást terhelő jelenlegi folyamatok mellett hosszú távon fenntarthatatlanná válik a brit közfinanszírozási rendszer - áll a brit kormány számára hivatalos makrogazdasági és közfinanszírozási előrejelzéseket készítő független elemzőműhely (Office for Budget Responsibility, OBR) csütörtökön bemutatott átfogó tanulmányában.
2024. 09. 13. 12:00
Megosztás:

Negyedmillió embert figyeltetett a román titkosrendőrség

Negyedmillió embert figyeltetett a kommunizmus utolsó évtizedében, 1980 és 1989 között a román kommunista titkosrendőrség, a Securitate – közölte csütörtökön közzétett újabb jelentésében a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
2024. 09. 13. 11:30
Megosztás:

Dinamikusan emelkedik a duális képzésben részt vevők száma

A kormánynak az a célja, hogy Magyarországon minél több fiatal szerezzen szakmát, képesítést, amellyel versenyképes tudáshoz juthat - mondta a családokért felelős államtitkár csütörtökön a Mol Petrolkémia Zrt. középfokú duális képzésének tiszaújvárosi tanévnyitó ünnepségén.
2024. 09. 13. 11:00
Megosztás:

Minimálisan erősödött a forint az euróval szemben

Az EKB tegnap a vártnak megfelelően leszállította a második 25 bázispontos kamatcsökkentést, ezzel az irányadó betéti kamat 3,5%-ra mérséklődött, míg a hiteloldali kamatait 60 bázisponttal vágta, 3,65, illetve 3,9%-ra.
2024. 09. 13. 10:30
Megosztás:

Továbbra is tart az emelkedés a főbb amerikai tőzsdéken

A termelői árindex augusztusban 0,2%-kal emelkedett az USA-ban, szemben a 0,1%-os növekedésre vonatkozó becslésekkel.
2024. 09. 13. 10:00
Megosztás:

Egyhetes csúcson a nyugat-európai indexek, a régiós tőzsdéken is jó hangulatban telt a kereskedés

A páneurópai Stoxx600 index 0,8%-os növekedéssel, egyhetes csúcsra, 511,98 pontra kapaszkodott vissza csütörtökön. Emellett az összes nyugat-európai tőzsde szintén zöldben zárt. A DAX 1,0, a CAC40 0,5, az FTSE100 pedig 0,6%-kal emelkedett.
2024. 09. 13. 09:30
Megosztás:

Meghúzta a ravaszt az Európai Központi Bank

Június után ma ismét 25 bázisponttal 3,5 százalékra csökkentette az irányadó betéti kamatot az Európai Központi Bank, ami egybevág az elemzők várakozásával.
2024. 09. 13. 09:00
Megosztás:

Az EU elvetette az elektromos autókra kivetett vámok elkerülésére irányuló kínai javaslatokat

Az Európai Bizottság elutasította Kína minimumárakra vagy mennyiségi korlátokra tett javaslatait az elektromos járművek (EV) Európai Unióba történő behozatalánál - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság illetékes szóvivője.
2024. 09. 13. 08:30
Megosztás:

A magyarok többsége nyitottan áll a mesterséges intelligenciához

A többség nyitottan áll a mesterséges intelligenciához (MI) Magyarországon, ugyanakkor még kevesen használják azt; bár 79 százalék azok aránya, akik úgy vélik, hogy tudják, mi a mesterséges intelligencia, annak gyakorlati hasznosításában csak 3,9 pontot érnek el egy 10-es skálán - derült ki a Publicis Groupe Hungary és a GKID Research & Consulting reprezentatív kutatásából.
2024. 09. 13. 08:00
Megosztás: