A felnőtt lakosság közel 70 százaléka tud havi szinten félretenni pénzt

A felnőtt lakosság több mint 70 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással – derült ki az MBH Befektetési Bank reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság befektetési, megtakarítási szokásait vizsgálta. A válaszadók 66%-a havi szinten rendszeresen tud félretenni, a havi megtakarítások átlagos értéke pedig 91 ezer forintra emelkedett a tavalyi évi 80 ezer forintról.

A felnőtt lakosság közel 70 százaléka tud havi szinten félretenni pénzt

A megtakarítások mögött elsősorban az a cél húzódik meg, hogy felkészüljünk a váratlan kiadásokra, azonban már a hosszú távú, értékmegőrző befektetések iránti érdeklődés is erősebb. A kutatás alapján az is látszik, hogy még 10 millió forint megtakarítás felett is a válaszadók közel 70 százaléka inkább megtakarítóként tekint magára és nem befektetőként.

Három megtakarítói szint, eltérő pénzügyi viselkedés

Az MBH Befektetési Bank idei reprezentatív kutatása alapján a magyar felnőtt lakosság megtakarítási helyzete vegyes képet mutat: a válaszadók 33%-ának közel annyi a megtakarított pénze, mint egy évvel ezelőtt, 33% nyilatkozott úgy, hogy nőtt a megtakarítása, míg 28%-ának kevesebb lett a félretett pénze.

A kutatás alapján jól kirajzolódik az a három csoport, akiknek eltérőek a megtakarításokkal kapcsolatos attitűdjei: a legnagyobb csoportot azok alkotják (45%), akik 2 millió forint alatti megtakarítással rendelkeznek. Az ő esetükben jellemzően kisebb összegekről van szó – átlagosan közel 55 ezer forintot tudnak félretenni havonta –, és megtakarításaikat jellemzően magas likviditású formákban, elsősorban készpénzben vagy folyószámlán tartják. Ennek hátterében leginkább az inflációs környezet és a növekvő mindennapi kiadások miatti fokozott pénzügyi óvatosság állhat.

A következő szegmenst a 2 és 10 millió forint közötti megtakarítással rendelkező felnőtt lakosság alkotja. E körben az átlagos havi félretett összeg meghaladja a 110 ezer forintot. Ez a csoport átmenetet képez a klasszikus megtakarítói és a befektetői attitűd között: pénzügyi mozgásterük már lehetőséget biztosítana a vagyon tudatos, befektetési szemléletű kezelésére, azonban sokan közülük továbbra is elsősorban megtakarítóként tekintenek magukra.

A kutatás alapján a megtakarítók felső szegmensét azok alkotják, akik 10 millió forintot meghaladó tartalékkal rendelkeznek. Ebben a kategóriában már átlagosan 363 ezer forintot tudnak havonta félretenni. Pénzügyi portfóliójuk jellemzően diverzifikáltabb: a válaszadók 59%-a állampapírokban, 35%-a befektetési alapokban, 28%-a ingatlanban, 27%-a részvényben is tartja a megtakarításait. Ugyanakkor még ebben a körben is sokan inkább megtakarítóként, semmint befektetőként azonosítják magukat.

„A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy az emberek inkább megtakarítóként gondolkodnak magukról, és nem befektetőként, ami minden bizonnyal hatással van a megtakarított pénzzel kapcsolatos döntéseikre is. Ez azt jelzi, hogy a befektetési szemlélet megerősítése továbbra is kiemelt feladat a pénzügyi szektor számára. A hosszú távú értéknöveléshez ugyanis nem elegendő a tőke megléte, hanem elengedhetetlen a megtakarított összeg tudatos kezelése, a befektetési termékek iránti nyitottság is. Azt is látjuk, hogy bár a vállalati kötvények és jelzáloglevelek alacsony kockázatú, stabil befektetési lehetőséget kínálnak, ismertségük és elterjedtségük a lakosság körében továbbra is visszafogott” – emelte ki Brezina Szabolcs, az MBH Befektetési Bank vezérigazgatója.

Felkészülés a váratlan kiadásokra vagy hosszú távú befektetések?

A kutatási eredmények alapján megoszlik, hogy mikor látják időszerűbbnek, hogy pénzt tegyenek félre: a válaszadók megközelítőleg fele a hónap elején, közvetlenül a jövedelem beérkezése után különíti el a megtakarításra szánt összeget, míg a másik fele a hónap végén, a kiadások után fennmaradó pénzből takarékoskodik. A válaszadók 40%-a nyilatkozott úgy, hogy nem havi rendszerességgel, hanem alkalmanként, jellemzően ritkábban tesz félre, viszont így is képes megtakarítást képezni.

„A megtakarítók nagyjából fele, több mint 2 és fél millió ember rendelkezik megtakarítási termékkel, és az is örömteli, hogy tavalyhoz képest csökkent a befektetési alapokkal szembeni fenntartás. Ráadásul a válaszadók egyharmada szerint már havi 20 ezer forinttól is érdemes befektetni. Ezzel együtt az látszik a felmérésből, hogy sokan még mindig inkább megtakarítóként tekintenek magukra és nem befektetőként. Ez azt jelzi nekünk vissza, hogy a bankszektornak komoly feladata ezt az attitűdöt átfordítani és rávilágítani, hogy már kisebb összegtől is érdemes befektetőként gondolkodni magunkról” – mondta Nyitrai Győző, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese.

2024-hez képest emelkedett azon válaszadók aránya (54%), akik a biztonsági tartalék képzését tartják legfontosabb megtakarítási célnak. De ezt követően továbbra is a váratlan kiadások fedezése és a családtagokról való gondoskodás a leglényegesebb szempont a lakosság számára. 2024-hez képest azonban pozitív elmozdulás figyelhető meg a befektetői tudatosságban, többen tekintik az értékmegőrzést és az értéknövelést is fontos mozgatórugónak, főként a magasabb megtakarítással rendelkezők körében. A válaszadók közel negyede tesz félre nyugdíj céllal, saját ingatlanra vagy nagyobb utazásra, de a tanulás és az esküvőszervezés is felkerült a listára.

A bizalom alapja a személyes jelenlét

A kutatás rámutatott arra is, hogy bár a pénzügyi információk elsődleges forrása az internet, a befektetési döntések meghozatalában továbbra is a személyes tanácsadásnak van meghatározó szerepe. A válaszadók jelentős része – különösen a magasabb megtakarítással rendelkezők – a banki tanácsadók véleményére támaszkodik, amikor konkrét pénzügyi lépéseket tervez. Az eredmények azt is tükrözik, hogy tovább nőtt a bankokkal szembeni bizalom az előző évhez képest, a lakosság több mint fele (53%) úgy véli, hogy a bankoknál van a legnagyobb biztonságban a pénze.

„Az MBH Bank országos lefedettségű fiókhálózata kiemelkedő előnyt biztosít e téren, hiszen ügyfeleink számára a tanácsadás nem csupán elérhető, hanem beágyazott része a szolgáltatásnak. Mindez jól szembetűnő azokkal a kizárólag online elérhető szolgáltatókkal szemben, ahol a fizikai jelenlét hiányából fakadóan a megtakarítási aktivitás is jóval alacsonyabb” – kommentálta a vezérigazgató-helyettes.

Az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. 08. 02. 08:00
Megosztás:

Stratégiai megállapodás: a Waberer’s és a Budapest Airport együttműködik a hazai légiáru-szállítás dinamikus fejlesztéséért

A mai napon Waberer’s International Nyrt. és a Budapest Airport Zrt. együttműködési szándéknyilatkozatot (MoU) írt alá, amelynek célja a hazai légiáru-szállítás és logisztika dinamikus fejlesztése, amely tovább erősíti azt a nemzeti törekvést, hogy Magyarország stabilan a legversenyképesebb légiáru-elosztó központ legyen Közép-Európában. A Waberer’s és a Budapest Airport megállapodásának legfőbb sarokpontja azon szinergiák kihasználása, amelyekkel a következő évtizedben is töretlen fejlődés valósulhat meg az egyik legfontosabb hazai stratégiai ágazat, a logisztika terén.
2025. 08. 02. 07:00
Megosztás:

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege – már több mint 500 vállalkozás jutott forráshoz

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz, összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott. A beruházások országszerte elindultak, a program érdemi lendületet ad a hazai KKV-k technológiai megújulásához és növekedéséhez.
2025. 08. 02. 06:00
Megosztás:

SEI kriptovaluta árfolyam elemzés és előrejelzés

SEI token robbanásszerű növekedés előtt állhat – technikai és fundamentális jelek is alátámasztják Egy új Layer 1 csillag emelkedik?
2025. 08. 02. 05:00
Megosztás:

Drasztikusan módosították a korábbi foglalkoztatottsági adatokat

A nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma 73 ezerrel nőtt júliusban az Egyesült Államokban, elmaradva a 104 ezer fős várakozástól.
2025. 08. 02. 04:00
Megosztás:

Váratlanul nagy volt a kereslet az iPhone-okra

Az Apple harmadik negyedéves eredménye jobb lett az elemzők által vártnál. Az árbevétel közel 5 milliárd dollárral múlta felül a várakozásokat, a 94,04 milliárd dollár 9,6%-os éves növekedést jelent.
2025. 08. 02. 03:00
Megosztás:

Nincs pénzed fogorvosra? Akkor itt van rá a visszapénzes megoldás

A magyarok fele már igénybe vett magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben, és egyre többen keresik az elérhető, mégis minőségi megoldásokat. A K&H visszapénz most már olyan lehetőséget is kínál, amelynek segítségével kedvezményesen finanszírozható a fogászati ellátás.
2025. 08. 02. 02:00
Megosztás:

Ha az Ön nyugdíja kevesebb, mint 244.557 Ft, akkor rossz hírünk van!

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2025 júniusában az öregségi nyugdíjak átlaga 244 557 forintot tett ki. Mit jelent mindez?
2025. 08. 02. 01:00
Megosztás:

Módosult a GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás

A hazai mikro- és kisvállalkozások fejlesztésének ösztönzése érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium módosította a GINOP Plusz-1.2.4-25 „Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban” című felhívást. A támogatási keretösszeg a korábbi 50 milliárd forintról 150 milliárd forintra emelkedik, így háromszoros forrás válik elérhetővé a vállalkozások számára.
2025. 08. 02. 00:28
Megosztás:

Nyugdíjas lenni 30 évesen Magyarországon?! Igen, lehetséges!

Visszatér a K&H influenszerkampánya, amely tavaly igen nagyot ment a közösségi médiában és sok fiatal felkapta rá a fejét. Ezúttal egy helyett négy fiatal tartalomgyártó próbál meg egy hónapon át az átlagnyugdíjból – vagyis 224 ezer forintból – megélni.
2025. 08. 02. 00:01
Megosztás:

Szűk két hónapot adott Trump a gyógyszergyártóknak

Donald Trump azt követelte levélben 17 nagy gyógyszeripari vállalattól, hogy csökkentsék az amerikai gyógyszerek árait a többi fejlett ország áraihoz hasonló szintre.
2025. 08. 01. 23:00
Megosztás:

Nem nyűgözte le a befektetőket az Amazon

Az Amazon 13%-os év/év alapú második negyedéves bevételnövekedésről számolt be, összesen 167,7 milliárd dollár lett az árbevétel, szemben a várt 162 milliárddal.
2025. 08. 01. 22:00
Megosztás:

Karrierváltás: a bruttó hazai átlagkeresetet is meghaladhatja a junior informatikusok kezdő fizetése

A 750 ezer forintot is elérheti a junior informatikusok bruttó kezdő fizetése, amely így több mint 6 százalékkal meghaladhatja a KSH által július közepén publikált, mintegy 703 ezer forintos bruttó hazai átlagkeresetet. A magyar gazdaság gyenge teljesítménye miatt a juniorok elhelyezkedése egy hat-nyolc hónapos képzés után akár négy-hat hónapig is eltarthat, ám a legtöbb iparágban zajló digitalizációs hullámnak köszönhetően a különböző szektorokban szerzett tapasztalatokkal – például a jogi, egészségügyi, pénzügyi, mérnöki vagy oktatási szakmai múlttal – rendelkezők manapság is gyorsan elhelyezkedhetnek, és a fizetésük 2-4 év után, medior szinten már a bruttó 1,1-1,5 millió forintot is elérheti - összegzi a partnercégeitől szerzett tapasztalatokat az egyik legnagyobb hazai IT képzési központ, a PROGmasters.
2025. 08. 01. 21:00
Megosztás:

Drágult az üzemanyag és emelkedett az áfa

Romániában két százalékponttal nőtt az általános forgalmi adó (áfa) és mintegy 6 százalékkal drágult az üzemanyag pénteken, miután hatályba lépett a kormány deficitcsökkentő intézkedéseinek első csomagja.
2025. 08. 01. 20:00
Megosztás:

Kartellezés miatt 1,4 milliárdos bírságot szabott ki a GVH egészségügyi cégekre

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 01. 19:00
Megosztás:

Kihagyott lehetőség: üzleti értéket teremt a kibervédelem, ha hagyják

Látványos megtakarítást hoz a kiberbiztonság a cégeknek világszerte, mégsem vonják be a terület vezetőit a kulcsfontosságú üzleti döntésekbe - mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi felmérése, amely 550 topmenedzser éskibervédelmi vezető (CISO) bevonásával készült. A tanulmány szerint az adatvédelem a megfelelő hozzáállással könnyen a vállalati növekedés motorjává válhat.
2025. 08. 01. 18:00
Megosztás:

Erste Csoport féléves eredmények: jó működési teljesítmény, erős tőkemegfelelési mutató

Az Erste Csoport jó működési teljesítménye folytatódott 2025 első felében. A nettó kamatbevétel 2,7 százalékkal nőtt az előző év első hat hónapjához képest, elérve a 3,79 milliárd eurót (2024 első féléve: 3,69 milliárd euró). Ezt a növekedést elsősorban az ügyféloldali erős növekedése okozta, és ellensúlyozta a csökkenő kamatkörnyezet hatását: a közép-kelet-európai régió erős teljesítményének köszönhetően a hitelállomány 2,7 százalékkal nőtt az év eleje óta, és elérte a 224,0 milliárd eurót. A betétállomány 2,8 százalékkal nőtt, elérve a 248,5 milliárd eurót, a legerősebb növekedést a cseh, magyar és ausztriai betétállomány érte el. A nettó díj- és jutalékbevétel 8,3 százalékkal nőtt éves szinten, elérve az 1,54 milliárd eurót (2024 első féléve: 1,42 milliárd euró), köszönhetően az összes elsődleges piacon tapasztalható növekedésnek. Összességében a működési bevétel 2,7 százalékkal, 5,67 milliárd euróra nőtt (2024 első féléve: 5,52 milliárd euró).
2025. 08. 01. 17:00
Megosztás:

Megkétszerezi transzformátorgyártó kapacitását a Ganz

Két éven belül megduplázza, ezzel 20 ezer MVA-re növeli tápiószelei transzformátorgyárának termelési kapacitását a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó vállalat nagyszabású beruházásának megvalósulását Magyarország Kormánya közel 15 millió euró értékű támogatással segíti a 150 Új Gyár Program keretében. A fejlesztés révén a Ganz tovább kívánja erősíteni nemzetközi piaci jelenlétét.
2025. 08. 01. 16:00
Megosztás:

A lakásbiztosítások 46 százalékához tartozik balesetbiztosítás

A lakásbiztosítások nemcsak elemi csapások, lopások ellen nyújtanak védelmet, hanem megfelelő kiegészítő biztosítás megléte esetén a balesetekre is. Történjenek azok akár nyári táborokban, fesztiválokon vagy egyéb eseményen. A K&H adatai szerint 2024-ben már a lakásbiztosítási szerződések 46%-ához kötöttek ilyen kiegészítő védelmet, amely bárhol is következzen be a baleset, fedezetet nyújt.
2025. 08. 01. 15:00
Megosztás:

Tokenizáció a blokkláncon – A valós eszközök digitális forradalma

A blokklánc technológia egyik legígéretesebb és legátfogóbb alkalmazása a tokenizáció, amely lehetővé teszi a fizikai és virtuális eszközök digitális reprezentációját egy elosztott főkönyvi rendszerben. A tokenizáció nemcsak új befektetési lehetőségeket nyit meg, de alapvetően alakíthatja át a pénzügyi piacokat, az ingatlanpiacot, a műkincspiacot és még sok más iparágat.
2025. 08. 01. 14:00
Megosztás: