A fiatalok harmada mielőbb távozna a szülői házból: tízből négyen élnek a mamahotelben

Tízből négy fiatal még a szüleivel együtt él, és a többségük halogatja az önálló lakóingatlanba történő költözést – erre jutott a K&H ifjúsági index, amely a 19-29 évesek költözési szándékait is vizsgálta. Ugyanakkor a mamahoteles fiatalok 33 százaléka mielőbb tovább lépne. Az is kiderült, hogy a lakásvásárlási szándék ebben a korosztályban a mélypontra süllyedt.

A fiatalok harmada mielőbb távozna a szülői házból: tízből négyen élnek a mamahotelben

Nagyon megosztottak a fiatalok, ha az önálló lakóingatlanba történő költözésről, a saját élet kialakításáról van szó a K&H ifjúsági index szerint, amely a múlt év utolsó negyedévében is felmérte, hogy mik a 19-29 évesek tervei a jövőben. 

Az otthon lakók többsége egyelőre marad is 

A megkérdezett fiatalok közül tízből négyen – 42 százalékuk – a szülőkkel él együtt jelenleg. Az érintett csoportnak az 59 százaléka tervezi az elköltözést valamikor a jövőben, de ez jelenleg nem prioritás. Emellett 8 százalékuk egyáltalán nem is számol ezzel az opcióval. 

Ugyanakkor 33 százalékuk mondta azt, hogy mielőbb távozna a mamahotelből. Az arányuk emelkedett a múlt év harmadik negyedévében mért 27 százalékról és emelkedést jelent a 2023 végén feljegyzett 26 százalékhoz képest is. A felmérés 2012 vége óta íródó történetében a 33 százalék viszonylag magas értéknek számít.

Ennél magasabb arány az elmúlt öt évet nézve 2021 elején és végén, valamint a 2022-es esztendő utolsó negyedévében született, ezekben az időszakokban 38-44 százalék nyilatkozott úgy, hogy a lehető leghamarabb elköltözne a szülőktől.

A felmérés szerint a múlt év utolsó negyedében a távozást sürgető fiatalok 30 százaléka saját lakásba menne, 51 százalékuk pedig albérletben képzeli el a közeljövőt. Emellett 10 százalékuk a partneréhez költözne, 6 százalékuk pedig valamelyik családtag ingatlanját venné célba.

Mélyponton a lakásvásárlási kedv

A felmérés megvizsgálta azt is, hogy miként állnak a lakásvásárláshoz általánosságban a 19-29 évesek. Mindössze 18 százalékuk tervezi lakóingatlan vásárlását az elkövetkezendő három évben, ez csökkenés az előző két, 2024 második és harmadik negyedévében mért 26-26 százalékhoz képest, és 2020-ig kell visszamenni a felmérés adataiban hasonlóan alacsony eredményhez. 

A lakásvásárlást tervező fiataloknak csak 24 százaléka tudná kizárólag saját erőből megoldani a lakásszerzést, a fennmaradó 76 százalék kisebb-nagyobb hitelfelvételre kényszerül majd. Azok aránya, akik legalább felerészben hitelből vásárolnának, 49 százalékos volt a múlt év utolsó negyedében.

Visszatért az optimizmus az AI-jal kapcsolatban, meredeken emelkedett a NASDAQ

A Wall Street szerdán emelkedéssel zárt, folytatva a technológiai részvények vezette ralit, és kéthetes csúcsokat ért el, köszönhetően annak, hogy az AI-jal kapcsolatos aggodalmak háttérbe szorultak az új technológia lehetséges előnyeivel kapcsolatos, újjáéledő optimizmus miatt.
2026. 02. 26. 09:30
Megosztás:

Rekordon zártak a főbb európai indexek

Rekordmagasságba került a legtöbb vezető európai index, köztük a DAX (+0,8%), a CAC 40 (+0,5%), az FTSE 100 (+1,2%) és így a pán-európai Stoxx 600 is (+0,7%).
2026. 02. 26. 09:00
Megosztás:

Szolgálati lakások épülnek Balatonfüreden

Két épülettömbben 16 szolgálati lakás épül összesen mintegy másfél milliárd forintértékben. A lakóházak a tervek szerint jövő nyárra készülnek el - közölte szerdán, Balatonfüreden az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára.
2026. 02. 26. 08:30
Megosztás:

Ebben a városban megduplázzák a turisztikai adót!

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 08:00
Megosztás:

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrád-Csanád vármegyében

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, a EuroVelo 11 útvonal mentén - tájékoztatta a beruházásra létrejött konzorciumot vezető csongrádi önkormányzat az MTI-t.
2026. 02. 26. 07:30
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 07:00
Megosztás:

Kettészakadhat a fővárosi panelpiac

Országos szinten 24 százalékkal visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődés, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt, mivel ezek iránt a kereslet jóval kisebb mértékben csökkent, mint a téglaépítésű lakásoké az ingatlan.com friss elemzése szerint. Az Otthon Start Program és az első lakásvásárlókat célzó budapesti beruházások viszont kettészakíthatják a fővárosi panellakások piacát.
2026. 02. 26. 06:30
Megosztás:

Spanyolország betiltaná az energiaitalokat a 16 év alattiak számára

Spanyolország betiltaná az energiaitalok értékesítését a 16 év alattiak számára - jelentette be Pablo Bustinduy, a szociális jogokért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 06:00
Megosztás:

Elfogadták Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját

Elfogadta Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját szerdán a Fővárosi Közgyűlés, a dokumentum a többi mellett intézkedéseket határoz meg a csapadékvíz helyben tartására, hasznosítására és a káros hatások mérséklésére.
2026. 02. 26. 05:30
Megosztás:

Zöld utat kapott a teljes digitális jegyrendszer Budapesten

2028-ban elindulhat az e-jegyrendszer a teljes budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési hálózaton, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindíthatja az ehhez szükséges közbeszerzési eljárást, miután a koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatta - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 05:00
Megosztás:

A turisztikai adó duplázásáról határozott a katalán regionális parlament

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 04:30
Megosztás:

Hol a legjobb és hol a legrosszabb a lakáskínálat? Megmutatjuk a különbségeket

A magyar lakásállomány állapota vegyes képet mutat: miközben az elmúlt években egyre több korszerű, energiahatékony új építésű lakás jelent meg a piacon, az ingatlanok jelentős része továbbra is elöregedett. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol vannak a legjobb és legrosszabb állapotú lakóingatlanok Magyarországon.
2026. 02. 26. 04:00
Megosztás:

Montenegró az év végéig le akarja zárni az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét

A montenegrói kormány bejelentette szerdán, hogy az év végéig lezárja az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét, valamint hogy a leendő tagságra készülve a nemzeti légitársaság erre utaló felirattal látta el az egyik repülőgépét.
2026. 02. 26. 03:30
Megosztás:

Izland népszavazást készít elő az uniós csatlakozási tárgyalások folytatásáról

A következő hónapokban Izland elő fogja készíteni a népszavazást arról, hogy az ország újból megnyissa-e a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval - közölte Kristrún Frostadóttir izlandi miniszterelnök szerdán Varsóban, a Donald Tusk lengyel kormányfővel közös sajtóértekezleten.
2026. 02. 26. 03:00
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 02:30
Megosztás:

Putyin aláírta: jöhet a vagyon lefoglalása Oroszországban

Radikális fordulat az orosz kriptovaluta-politikában: az állam mostantól hivatalosan is lefoglalhatja a digitális eszközöket büntetőeljárások során. A döntés egyszerre jelent szigorítást, piacátrendezést és stratégiai kontrollt a szektor felett - számolt be a Coinmarketcap News.
2026. 02. 26. 02:00
Megosztás:

Súlyos árat fizet, aki bedől a „váratlan infarktus” mítoszának

A súlyos szív-érrendszeri katasztrófák több mint 99%-a előtt már évekkel korábban jelen van legalább egy mérhető kockázati tényező. A szakértők szerint a legnagyobb veszélyt a „jó lelet csapdája” és a folyamatos, 24/7 életmód-terhelés jelenti.
2026. 02. 26. 01:30
Megosztás:

Rezsistop 2026 - sok pénzed bánhatja, ha lemaradsz a határidőkről

Rezsistop 2026: ezekről a dátumokról lemaradsz, ha nem figyelsz – sok pénzbe kerülhet! A rezsistop körüli szabályok és határidők 2026 elején kulcsfontosságúak minden háztartás számára. Egyetlen elmulasztott nyilatkozat, egy figyelmen kívül hagyott dátum, és máris csúszhat a kedvezmény vagy a jóváírás. Hogy ez ne fordulhasson elő, összegyűjtöttük egy helyre a rezsistop legfontosabb mérföldköveit, közérthetően, időrendben.
2026. 02. 26. 01:00
Megosztás:

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft.

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) mintegy 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 00:30
Megosztás:

Megállapodott a kapacitástesztek feltételeiről a Mol és a Janaf

A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független megfigyelők részvételével megkezdik az Adria kőolajvezeték hosszú távú kapacitástesztjeit - közölte a Mol szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 25. 23:30
Megosztás: