A főváros néhány kerületében már csökkentek a lakásárak

Minden szegmensben megállt a fővárosi használtlakás-árak emelkedése az idén, jelentősen visszaesett az érdeklődés a használt házak, illetve az exkluzív, drága lakások iránt, több városrészben és lakástípusnál pedig csökkentek is az árak - ismertette az Otthon Centrum az ingatlanpiac legfrissebb fejleményeit elemzésében, amelyet kedden juttatott el az MTI-hez.

A főváros néhány kerületében már csökkentek a lakásárak

Az ingatlanközvetítő cég elemzési vezetője, Soóki-Tóth Gábor kifejtette, hogy a korábbi évekhez képest alacsonyabb az adás-vételek száma, emiatt egy-egy negyedév átlagos négyzetméterárát erősen befolyásolják az adott időszakban értékesített ingatlanok egyedi jellemzői - például az állapotuk, vagy hogy az egyes kerületek melyik részén történt több eladás.

Az OC értékesítési adatai szerint a budapesti téglalakások átlagos négyzetméterára a legutóbbi három hónapban 1,01 millió forint volt, ami ugyan 9 százalékkal magasabb a tavalyi második negyedéves értékénél, azonban az idei első negyedévhez képest már 0,5 százalékkal alacsonyabb. Az április és június közötti időszakban a legmagasabb átlagos négyzetméterárat a II. kerületben mérte az OC, ahol átlagosan 1,44 millió forintot fizettek egy lakás négyzetméteréért. A budai kerületet az V. kerület követi 1,23 millió forinttal, majd a XIII. kerület következik 1,2 millió forint átlagos négyzetméterárral.

Soóki-Tóth Gábor jelezte:  mivel az exkluzív - és emiatt drága - lakások kevésbé fogytak a második negyedévben, a visszafogott számú értékesítés során az összetételhatás jobban érvényesül.

A panellakások négyzetméterára 741 ezer forint volt a második negyedévben, ami 1,1 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest, de 0,8 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél. A legdrágább a XI. kerület 890 ezer forinttal, ennél a IX. kerület 869 ezer és a XIII. kerület 808 ezer forintos átlagárával valamivel olcsóbb.

A használt házak négyzetméterára 647 ezer forint volt a második negyedévében. Noha ez 7 százalékkal magasabb az első negyedévben mértnél, de az előző év azonos időszakánál épp ennyivel alacsonyabb. Ez is az összetételhatásnak tudható be: mivel jóval kevesebb az adás-vétel, ezért az átlagot jobban befolyásolja az adott ingatlanok elhelyezkedése vagy műszaki állapota - tette hozzá.

Ebben a szegmensben Budán 926 ezer forint az átlag, míg Pesten 570 ezer forint. A budai oldalon a III. kerület volt a megfizethetőbb, átlagosan 839 ezer forinttal, szemben a hegyvidéki II. és XII. kerülettel, ahol az átlagos négyzetméterár megközelítette az egymillió forintot.

A pesti oldalon a déli városrészek olcsóbbak, például a XX. kerületben 490 ezer forint a fajlagos ár, míg a XVI. kerületben 668 ezer forint a négyzetméter átlaga - ismertette az Otthon Centrum.

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába

Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
2026. 04. 25. 22:00
Megosztás:

Metaplanet nagy dobása: 50 millió dolláros kötvénykibocsátás a Bitcoin-felhalmozás felgyorsítására

A vállalati Bitcoin-stratégiák újabb szintre léptek: a japán Metaplanet jelentős tőkebevonással erősíti kriptós pozícióját. A lépés nemcsak a cég ambícióit mutatja, hanem azt is, hogy a vállalatok egyre agresszívebben építik digitális eszközalapú tartalékaikat.
2026. 04. 25. 21:00
Megosztás:

Ripple Miami-ban: látványos XRP kampány indította be a kriptoközösséget

A kriptovilág figyelme ismét az Egyesült Államokra szegeződött, miután egy látványos Ripple-kampány jelent meg Miami partjainál. A fizikai reklám és az online spekulációk találkozása új lendületet adott az XRP körüli diskurzusnak – de vajon valódi piaci hatásról van szó, vagy csak ügyes marketingről?
2026. 04. 25. 20:00
Megosztás:

Bitcoin ár hullámvasúton: merre tovább az árfolyam bizonytalanságában?

A Bitcoin ismét reflektorfénybe került, miután jelentős emelkedést produkált, mégis továbbra is komoly kérdések övezik a jövőjét. Vajon egy újabb zuhanás küszöbén állunk, vagy a piac már stabilizálódott? A legfrissebb elemzések szerint a válasz nem egyértelmű – de vannak erős jelek.
2026. 04. 25. 19:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ek tarolnak: több mint 823 millió dollár friss tőke egy hét alatt

A kriptopiac egyik legfontosabb indikátora ismét erőteljes jelzést adott: a Bitcoin ETF-ek iránti kereslet nemhogy nem csökken, hanem egyre stabilabb alapokra épül. Az elmúlt héten minden egyes kereskedési napon pozitív tőkebeáramlást láthattunk, ami nemcsak rövid távú spekulációra, hanem tudatos, intézményi stratégiákra utal. De mit jelent ez a Bitcoin árfolyama, a DeFi piac és a teljes kriptoökoszisztéma szempontjából?
2026. 04. 25. 18:00
Megosztás:

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen: mintegy három és fél milliárd forintot fordítottak a digitális oktatás módszertanának kidolgozására, a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra fejlesztésére, valamint az információtechnológia használatához kapcsolódó hallgatói és oktatói készségek megalapozására - közölte az intézmény az MTI-vel.
2026. 04. 25. 17:00
Megosztás:

Találkozott az orosz és a kínai védelmi miniszter Moszkvában

Hivatalában fogadta Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter kínai hivatali partnerét, Tung Csün admirálist pénteken, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Moszkvában.
2026. 04. 25. 16:00
Megosztás:

Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz

Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. 04. 25. 15:00
Megosztás:

Agrárközgazdasági Intézet: a nyerstej és a vágósertés ára csökkent, a tojás drágult márciusban

A nyerstej átlagára és a vágósertés termelői ára csökkent, a tojás csomagolóhelyi ára kissé nőtt 2025 azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb összesítéseiben.
2026. 04. 25. 14:00
Megosztás:

Leminősítette Szlovákiát az S&P

Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint a közelgő parlamenti választások az általa korábban vártnál nehezebbé teszik a költségvetési konszolidációt.
2026. 04. 25. 13:00
Megosztás:

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az EBRD

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2026. 04. 25. 12:00
Megosztás: