A hatóságok világszerte továbbra is fokozott figyelemmel kísérik a versenykorlátozó megállapodásokat

A pandémia megjelenését követően a hatóságok engedékenyebb megközelítést alkalmaztak azon, versenytársak közötti megállapodások esetén, ahol az együttműködés a termelési és az ellátási hiányok mérséklését szolgálta. A járvány fokozatos enyhülése azonban új lendületet hozott a kartellellenes eljárásokban, a tendencia pedig a jövőben tovább erősödhet – többek között erre mutat rá a DLA Piper nemzetközi tanulmánya, amely betekintést nyújt a kartellekkel szembeni fellépés globális és hazai trendjeibe, valamint a szabályozások és a gyakorlatok átalakításának várható fejleményeibe.

Speciális keretrendszerek, majd rekordösszegű bírságok

A világjárvány gazdasági hatásait több ország ideiglenes és speciális szabályok bevezetésével igyekezett kezelni. Ezen – a hagyományosnál megengedőbb – szabályok arra a felismerésre épültek, hogy a versenytársak közötti szorosabb együttműködésre szükség lehet a termékhiány elkerülése érdekében, különösen az egészségügyben, a gyógyszeriparban és az élelmiszer-kiskereskedelemben.

A járvány enyhülésével ugyanakkor a versenytársak közötti együttműködések veszélyei újra előtérbe kerültek: ennek folytán a kartellekkel szembeni hatósági eljárások is új erőre kaptak. Ezt jól mutatja az Európai Bizottság által kiszabott kartellbírságok mértéke: míg a szervezet 2020-ban összesen 288 millió euró összegű bírságot szabott ki, addig ez az összeg 2021-ben már elérte a 1,7 milliárd eurót. Mindeközben a tagállami versenyhatóságok esetében is hasonló tendencia látható: az Európai Uniós országokban kiszabott bírságok mértéke meghaladta a 2,7 milliárd eurót.

A DLA Piper előrejelzése szerint a közeljövőben a technológiai, az építőipari és az energetikai piac versenykorlátozó megállapodásai esetén is szigorúbb fellépés várható. Ezen törekvést a hatóságok működésének digitalizációja is támogatja, amely a kartellek felderítése és a végrehajtások során is egyre hangsúlyosabban megjelenik. Lengyelországban például egy olyan eszköz fejlesztésén dolgoznak, amely a mesterséges intelligencia segítségével képes azonosítani az árverési csalásokat, a DLA Piper pedig 2021-ben indította el – szintén mesterséges intelligencia alapú – kockázatkezelési szolgáltatását, amely megkönnyíti a vállalatok számára a potenciális veszélyek észlelését és kezelését.

A jogi keretek fejlődése

Az elmúlt években a jogi környezet is sokat fejlődött annak érdekében, hogy hatékonyabb végrehajtási eszközöket biztosíthasson a hatóságok számára. Az Európai Unió szinte minden tagállamában elfogadták az ECN+ irányelvet, amely fokozza az együttműködést az Európai Bizottság és a tagállami hatóságok között kartellügyekben (és az erőfölénnyel való visszaélés kapcsán).

Magyarországi változások

Magyarországon a járvány idején nem volt hatályban külön szabályozás kartellügyek tekintetében. Megemlíthető azonban, hogy a Gazdasági Versenyhivatal („GVH”) speciális jogkört kapott ún. gyorsított ágazati vizsgálatok lefolytatására, amelyek keretében az építőipar több szegmensét (pl. kerámia falazóelemek, fa építőanyagok) is górcső alá vették.

„A pandémia után valóban elmondható, hogy a GVH jogérvényesítése felerősödött, maga a GVH is a „Kartellek feltárásának éveként” tekinti a 2021-es esztendőt Országgyűlési Beszámolójában. Ennek legjobb példája, hogy ekkor hozta meg a GVH az eddigi legnagyobb össz-bírsággal záruló határozatát a műtrágyapiaci kartell ügyben, amelyben a kiszabott bírság összege több, mint 14 milliárd forint volt” – mondta el Fejes Gábor, a DLA Piper Hungary versenyjogi csoportjának társvezetője.

2021-ben egyébként a GVH összesen még öt kartellel kapcsolatos marasztaló döntést hozott (ebből négy érintett közbeszerzési eljárásokat, pl. villanyórák cseréje, egészségügyi eszközök), továbbá 56 piaci szereplőnél tartott helyszíni vizsgálatot ebben a körben, mintegy 14 TB adat lefoglalásával.

„2022 a 2021-es „csúcsévhez” képest már némileg szerényebbnek volt mondható: a GVH három jelentősebb kartellügyet zárt le – az építőipar, az altató- és lélegeztetőgép beszerzések, valamint a hangszerkereskedelem területén –, amelyek következtében összesen több mint 800 millió forint bírságot szabott ki” – összegezte Marosi Zoltán, a DLA Piper Hungary versenyjogi csoportjának társvezetője.

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás: