A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret
Jens Bühler a Mercedes-Benz 140 éves jubileuma alkalmából rendezett nemzetközi programsorozat kecskeméti állomásán arról beszélt: a felvételi kampány jelenleg is zajlik, a következő időszakban pedig több ezer új munkahely létrehozását tervezik Kecskeméten.
Az elmúlt 14 évben a munkavállalók "szívvel-lélekkel, kimagasló precizitással és kreativitással" több mint kétmillió járművet gyártottak - idézte fel, hangsúlyozva, hogy a kecskeméti gyárban készülő járművek a vállalat alapértékeit - a kimagasló minőséget és megbízhatóságot - képviselik.
Kiemelte, hogy a kecskeméti üzem fennállása óta nemzetközi kompetenciaközponttá fejlődött, "a csapat tanulóból szakértővé vált", szaktudásukat világszerte keresik és elismerik. A kecskeméti szakemberek más Mercedes-gyárak sorozatgyártásának felfuttatásában is részt vesznek - tette hozzá.
Michael Schiebe, a Mercedes-Benz Group AG termelésért, minőségért és ellátási láncért felelős igazgatótanácsi tagja emlékeztetett: egyik alapítójuk, Carl Benz 1886-ban jelentette be szabadalomra a világ első automobilját. Elmondása szerint a Mercedes-Benz azóta is a folyamatos innovációt képviseli, és "a világ leginkább áhított járműveit építette és építi".
Hozzátette: a jubileumi évben a vállalat történetének legszélesebb körű modelloffenzíváját hajtják végre, a következő két évben több mint 40 új modellel jelennek meg a piacon. A modelloffenzíva célja, hogy a hagyományokat a jövő technológiáival ötvözve új mércét állítsanak a prémium járművek piacán.
Kiemelte, hogy a kecskeméti gyár a vállalat nemzetközi termelési struktúrájának meghatározó része, amely a modern hajtásrendszerek teljes skáláját lefedi a csúcstechnológiás belső égésű motoroktól a hibrid megoldásokig. Az üzem 2012-es megnyitása óta folyamatosan fejlődik, és csak 2022-ben mintegy egymilliárd eurós beruházás valósult meg a telephelyen.
Michael Schiebe megköszönte Orbán Viktor támogatását, hangsúlyozva: Magyarország nem csupán egy ország a sok közül, hanem a vállalat globális termelési hálózatának központi pillére.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2024-ben több mint 146 ezer járművet gyártott. Árbevétele 2024-ben 4,171 milliárd euró volt, ami több mint 904 millió euróval maradt el a 2023-as értéktől. Adózott eredménye 57,596 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 95,661 millió euróról.