A kgfb-díjak növekedésének konszolidációja várható

Éves összehasonlításban 11 százalékkal, 56 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos éves díja, ami a 2023-as éves átlagos infláció utóhatása, de az alatt alakult. Az infláció csökkenésével, a biztosítói kárráfordítások mérsékelt, 8 százalékos emelkedésével a díjak konszolidációja várható - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Kgfb-indexében.

A kgfb-díjak növekedésének konszolidációja várható

Az első negyedév végén 56 ezer forint volt a személygépkocsik kgfb átlagos éves díja. Ez 7 százalékos növekedést jelez az előző negyedéves értékhez képest, amelynek egy része szezonális hatásból ered - írták. A vidéki autósok átlagos éves díja (52,4 ezer forint) bő 27 ezer forinttal marad el budapesti társaikétól (79,8 ezer forint).

Megjegyezték: az infláció mérséklődése látszik, 2024. márciusában az év/év alapú infláció 3,6 százalék volt, ennek hatására a díjmelkedés ütemének csökkenése várható.

A kárráfordítások egy év alatt 8 százalékkal emelkedtek, ami azt jelenti, hogy a kárráfordítás növekedési üteme már négy negyedéve alacsonyabb, mint a díjaké. Ez jelezheti, hogy a díjak növekedését nem indokolja teljes egészében a károk emelkedése - jegyezte meg az MNB.

A jegybank személygépkocsikra számított korrigált kgfb-indexe (ami az árváltozások indokoltságának mérésére szolgál és a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva mutatja be a nettó díjváltozást) 130 százalékon áll, kisebb emelkedést mutat  az első negyedévben. Az index 2021. első negyedévében volt a csúcson, jelenleg a járvány előtti szinten áll.

Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél - a flottás segédmotoros kerékpárokat kivéve - jelentős mértékben emelkedtek a díjak. A flottás járművek esetén a taxik és kisebb buszok díjai növekedtek 20 százalék felett, míg a nehéz pótkocsik csak minimálisan 3 százalékkal emelkedtek.

A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb-díjak és károk alakulását bemutató indexét.

Az MNB közölte, hogy ha egy ügyfél az egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb-díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.

Gyengült a forint csütörtök reggelre

Csütörtök reggelre gyengült a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 04. 09:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulások a nyugat-európai tőzsdéken

A keddi kereskedést követően a szerdai is vegyesen alakult a nyugat-európai tőzsdéken: a Stoxx600 kevesebb, mint 1 pontot erősödött, a FTSE100 és a DAX 0,1%-ot süllyedt, míg a CAC40 alig 0,2%-os pluszban zárt.
2025. 12. 04. 08:30
Megosztás:

Agrometeorológia: folytatódik a talaj töltődése nedvességgel

Nagyobb hideg nélkül, a talajban kellő nedvességtartalom mellett erősödhetnek az Alföldön a gyengébben kelt őszi kalászos állományok, a következő napokban jelentősebb esőre a Dunántúlon van kilátás, keleten kisebb mennyiség valószínű - írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
2025. 12. 04. 08:00
Megosztás:

Ez a vírus okozta a tömeges megbetegedést a XIII. kerületi óvodákban

A laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok alapján a calicivírus okozta csaknem 600 ember megbetegedését, a konyhák üzemeltetőjével szemben eljárást indítottak - közölte honlapján szerdán a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
2025. 12. 04. 07:30
Megosztás:

Hatalmas rekord: csúcsra ért a lakáshitel októberben

„Októberben 257,57 milliárd forint összegben kötöttek a magyarok lakáshitel szerződést. Ekkora még sosem volt a volumen egyetlen hónapban sem, az előző hónaphoz képest 128,66% a növekedés. Természetesen hatalmas szerepe van ebben az Otthon Start hitelnek, a támogatott kölcsön szeptemberi indulását követő igénylésekből ugyanis az ősz második hónapjára lettek szerződések.”
2025. 12. 04. 07:00
Megosztás:

Műfenyő vagy vágott fenyő? – Környezetvédelmi szempontú összefoglaló

Karácsony közeledtével a karácsonyfa kiválasztása minden évben visszatérő kérdés, és egyre több család számára válik fontossá, hogy döntésük környezeti szempontból is felelős legyen. A műfenyő és a vágott fenyő közötti választás látszólag egyszerű, ám az életciklusuk, gyártásuk, lebomlásuk és társadalmi hatásaik alapján jelentős különbségek mutatkoznak. Az alábbi rövid összefoglaló áttekinti mindkét opció környezeti terhelését, valamint a földlabdás fenyők és a karácsonyfa-újrahasznosítás lehetőségeit is.
2025. 12. 04. 06:30
Megosztás:

A vállalati felszámolások trendje 2026-ban

Globálisan a vállalati fizetésképtelenségek száma 2025-ben 6 százalékkal, 2026-ban pedig további 5 százalékkal nőhet az Allianz Trade elemzőinek előrejelzése szerint. A szakértők majd csak 2027-től várnak trendfordulót, amikor 1 százalékos enyhe csökkenést prognosztizálnak a fizetésképtelenségi esetek számában.
2025. 12. 04. 06:00
Megosztás:

Juttatások: sok pénzt hagynak veszni a magyarok

Hamarosan sok magyarországi munkavállalónak kell döntenie arról, milyen béren kívüli juttatásokat szeretne igénybe venni jövőre. Az Erste felmérése szerint sokan nincsenek teljesen tisztában azzal, milyen béren kívüli juttatások érhetők el, illetve ezek hogyan is működnek pontosan, és ezért havonta akár több ezer forintot is elbukhatnak. A bank szerint fontos a kollégák pénzügyi tudatosságának fejlesztése, és ennek részeként segíteni kell a munkatársaknak eligazodni a béren kívüli juttatási csomagok között.
2025. 12. 04. 05:30
Megosztás:

Fordulat a lakáspiacon: a vevőknek áll a zászló az év végén

Novemberben a lakáspiaci aktivitás az év végi lecsendülés jeleit mutatja, de a kereslet és a kínálat dinamikája teljesen eltérő dinamikát tükröz, ami a lakásvásárlók számára jelent előnyt. A kereslet csökkenése éves összevetésben annak is köszönhető, hogy tavaly november kiugróan erős volt az állampapírból kiszálló befektetők fokozódó jelenléte miatt. A kínálati oldalon pedig két számjegyű bővülés következett be a frissen meghirdetett lakóingatlanoknál – derül ki az ingatlan.com novemberi kereslet-kínálati összesítőjéből.
2025. 12. 04. 05:00
Megosztás:

Így pihennek a magyarok: a termál- és élményfürdőzés a legkeresettebb wellnessprogram

A magyarok döntő többsége félévente jár wellnessezni, elsősorban a szállodai wellnessrészlegeket választja, és ezért akár hosszabb utat is megtesz –– derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A szolgáltatások közül a termál-, illetve az élményfürdő a legkedveltebb, ezt követi a szauna és a gőzfürdő, majd a masszázs, amelyeket főként stresszoldás és relaxáció céljából vesznek igénybe.
2025. 12. 04. 04:30
Megosztás:

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb - írja közleményében a Bank360.
2025. 12. 04. 04:00
Megosztás:

Több száz romániai dolgozóját bocsátja el a német autóipari vállalat, az Aumovio

Hatszáznál több romániai dolgozóját bocsátja el a német autóipari vállalat, az Aumovio - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 12. 04. 03:30
Megosztás:

Nem kell, hogy a nyugdíjas feladja Önmagát!

A nyugdíjas évek nem kell, hogy az önfeladásról szóljanak, sokkal inkább egy új életszakaszról, amikor több idő jut önmagunkra, a szeretteinkre és a társas kapcsolatainkra.
2025. 12. 04. 03:00
Megosztás:

Lesz-e nyugdíjad 10-20 év múlva? Itt a válasz!

Ahogy közeledik az év vége, egyre többen gondolják újra pénzügyi terveiket, és tesznek kisebb-nagyobb lépéseket a hosszú távú biztonság érdekében. Az OTP Nyugdíjpénztár szerint a fiatalok körében látványosan erősödik a tudatosság: az új belépők 40 százaléka 16-34 év közötti, és egyre többen választanak kockázatosabb, hosszabb távon nagyobb hozamot kínáló portfóliókat.
2025. 12. 04. 02:00
Megosztás:

Itt a menetrend az orosz gázról való gyors ütemű leválásról

Az EU megegyezett az orosz gázról való leválás menetrendjéről, ami a korábban tervezettnél picit gyorsabb lesz.
2025. 12. 04. 01:30
Megosztás:

Miért fáj jobban a derekunk karácsony előtt?

Az év végi stressz és érzelmi terhelés felerősítheti a mozgásszervi panaszokat – figyelmeztet Joó Enikő gyógymasszőr, holisztikus manuálterapeuta. Tapasztalatai szerint a derékfájás, a beállt nyak vagy a becsípődések sokszor nem csupán fizikai eredetűek, hanem lelki problémák testi megnyilvánulásai.
2025. 12. 04. 00:30
Megosztás:

Az olasz védelmi miniszter önkéntes katonai szolgálat bevezetését javasolja

Önkéntes katonai szolgálat bevezetését kezdeményezte Guido Crosetto olasz védelmi miniszter, aki szerint a hibrid háború fenyegetése miatt több ezer magasan képzett biztonsági szakértőre van szükség Olaszországban.
2025. 12. 04. 00:05
Megosztás:

SOL erős ellenállásba ütközik 150 dollár alatt, miközben a Digitap új lendületet vesz a 2 millió dolláros hétvégi roham után

A Solana megrekedt 150 dollár alatt, mivel gyenge mutatók gyengítik a lendületét, miközben a Digitap 2,2 millió dolláros presale-je és élő omni-bank alkalmazása a $TAP tokent az egyik legígéretesebb kriptoeszközzé emeli jelenleg.
2025. 12. 03. 23:00
Megosztás:

Berobbanhat az Ethereum árfolyam? A Fusaka frissítés újraindíthatja a Pectrához hasonló 56%-os ralit

Az Ethereum árfolyama újra emelkedő pályára állt: december eleje óta több mint 13%-ot nőtt, részben a kriptopiac általános fellendülése, részben a Fusaka nevű hálózati frissítés körüli növekvő optimizmus hatására. Bár az ETH még mindig 17%-os mínuszban van havi szinten, a grafikonokon megjelenő technikai jelek kísértetiesen hasonlítanak a 2025 májusi Pectra-upgrade előtti szituációhoz – amikor az Ethereum egyetlen hét alatt 56%-ot ugrott. Vajon most ismét hasonló robbanás következik?
2025. 12. 03. 22:00
Megosztás:

A HungaroControl első uniós léginavigációs szolgáltatóként csatlakozott a SOCEA-hoz

A török, azeri, üzbég, kirgiz, tádzsik és kazah légiforgalmi irányító vállalatokat tömörítő szakmai szervezethez csatlakozott a HungaroControl, a csatlakozás lehetőséget teremt a térség szakszolgálataival való szorosabb stratégiai együttműködésre és koordinációra, ami az európai légiforgalom hatékonyabb áramoltatását eredményezheti - közölte a magyar légiforgalmi szolgálat szerdán az MTI-vel.
2025. 12. 03. 21:30
Megosztás: