A krőzusadóval okkal azonosul a társadalom, de a valóság józanabb kivitelezést követel
A Blochamps Capital – amely több mint két évtizede elemzi a hazai vagyonkoncentrációs folyamatokat – már a vagyonadó ötletének 2025 októberi első felvetésekor is jelezte: a nominális számokkal operáló politika könnyen félrecsúszhat.
„Az egymilliárd forintos küszöb első hallásra a lakosság 90%-nak valóban sokkoló vagyonösszeg. A társadalom szemében a „milliárdos” ma is krőzusnak számít. A gazdasági realitás azonban ennél jóval prózaibb” – hívja fel a figyelmet Karagich István, a piacvezető privátbanki elemzőcég ügyvezetője.
A 2014–2025 közötti infláció alapján a mai 1 milliárd forint vásárlóereje nagyjából 540–560 millió forintnak felel meg 2014-es árszinten. Vagyis az egymilliárdos vagyon ma nem a kivételes gazdagság, sokkal inkább az elmúlt évtized inflációjának mutatószáma.
Ehhez jön az ingatlanár-robbanás. Budapesten a belső, budai kerületekben egy évtizede 300-400 ezer forint körül alakult a négyzetméterár, ezek a lakások ma nem ritkán 2–2,2 millió forintos négyzetméteráron vannak meghirdetve. „Tényleg hasznos lehet a politikai cél, hogy a budai belső kerületek ingatlantulajdonosai és a kkv szektor vállalkozói legyenek az új vagyonadó célkeresztjében? Esetükben biztos ne nevezzük krőzusadónak azt, ami valójában inflációs mellékhatás” – fogalmazott Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezetője.
Nem az a kérdés, hogy vannak-e milliárdosok – hanem hogy mit jelent a milliárd
A probléma azonban mélyebb. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) háztartási vagyonstatisztikáiban a vállalkozói üzletrészek értéke a háztartások pénzügyi vagyonának több mint harmadát adja. Ezek értékelése viszont modellalapú, nem tranzakciós. A piaci gyakorlatban egy vállalat eladási ára nagymértékben függ a kereslettől, a finanszírozási környezettől és a versenytársak számától – tömeges kínálat esetén az érték akár drasztikusan csökkenhet. Egy nominálisan „milliárdos” cégérték tehát nem likvid, nem realizálható vagyon. Hasonló a helyzet az ingatlanokkal is. Egyes kerületekben a háztartások tagjai által birtokolt ingatlanok együttes értéke esetleg egy családi birtokban lévő balatoni nyaralóval kiegészítve könnyen adhat milliárdos vagyon együttest, miközben a családtagok alkalmazottként szerzik jövedelmüket, különösebb tőkejövedelem nélkül.
Vagyis ez alapján az adóalap jelentős része tízezreknél elméleti. Ez már tíz éve is kockázatos adómegközelítés lett volna, ám az elmúlt évek inflációs és ingatlanpiaci környezetében vizsgálva kifejezetten torzító.
Bevétel: százmilliárdok vagy jóval kevesebb?
Gyakran elhangzik, hogy az 1%-os vagyonadó több száz milliárd forint bevételt hozhatna. A számok mögé nézve azonban óvatosabb becslés indokolt. Ha a teljes háztartási pénzügyi eszközökre (vagyonra) vetítenénk 1%-ot, az nagyságrendileg 1145 milliárd forint lenne, ha a teljes társadalmi vagyonra, akkor 2800 milliárd forint volna – de ez a teljes társadalomra vonatkozik, nem csak az egymilliárd felettiekre – hangsúlyozza a Blochamps szakembere.
A Blochamps 2025 félévi vagyonréteg-becslése szerint a legfelső 1% – mintegy 40.400 háztartás – összesen körülbelül 50.000 milliárd forint nettó vagyonnal rendelkezik. A jelenlegi számítások alapján az 1 milliárd forintos küszöb kérdés nagyjából 25–30 ezer háztartást érinthet, amelyek együttes nettó, küszöb felettivagyona mintegy 16.500 milliárd forint. De azt is látni kell, hogy ennek a vállalkozói elitnek cégstruktúrákon, tőkealapokon keresztül működő cég- és befolyás hálója csak részben kerül fel a céges tulajdonrészeket számontartó lakossági vagyonösszesítő statisztikákba, azaz a valóságos méret az MNB adatokat biztosan meghaladja.
Ennek ellenére, ha ebből – elméleti maximumként – az 1 milliárd forint feletti részre vetítjük az 1%-os adót, akkor az éves bevétel nagyságrendileg 160–180 milliárd forint lehet. Ez azonban felső sávval számolt, nominális értéken vett, optimalizációval nem korrigált, és likviditási hatásokkal nem számoló becslés - vagyis ez nem garantált, hanem inkább optimista plafon.
„A számok nem ideológiai kérdések. A jelenlegi vagyonszerkezet mellett az 1%-os vagyonadó elméleti plafonja nagyjából 180 milliárd forint. Ez nem egy többszázmilliárdos stabil bevételi forrás, hanem egy nagy kapacitásigénnyel beszedhető optimista, nominális adómaximum. A gazdaságpolitika akkor jár el felelősen, ha a szlogenek helyett a számtani realitásból indul ki.” – figyelmeztet a Blochamps szakembere.
„Ráadásul – teszi hozzá Karagich István - a valóban dúsgazdag réteg nem csak számszerűen szűk, de ők a legprofesszionálisabb vagyonoptimalizálók: számos vagyonelemük, közvetlenül hozzájuk nem köthető vagyonstruktúrákban fekszik. A nemzetközi tapasztalat azt mutatja: a legfelső réteg gyorsan reagál, struktúrát-, országot-, adórezidenciát vált” – hangsúlyozza Karagich István. „Számos ország példája igazolja, a vagyonadó a hatékonytalanságánál és a költségigényénél fogva messze nem a legalkalmasabb – éppen ezért nemzetközileg is ritkán bevetett – eszköz az érintettek megadóztatására.
Nemzetközi tapasztalat: a vagyonadó ritkán működik
A fentiek miatt a tisztán vagyonalapú megközelítés nem működik. A Blochamps szakembere emlékeztet: Franciaország 2017-ben szűkítette le a vagyonadóját ingatlanvagyonra, miután a tőke- és személyi mobilitás miatt jelentős vagyonáthelyezési folyamat indult. Svédország, Németország és más országok az elmaradt eredmények és a vállalkozói klímát ért káros tapasztalatok miatt korábban szintén kivezették a klasszikus vagyonadót. Nagy Britanniában pusztán a vagyonadó felvetése a gazdagok elvándorlását eredményezte – pl. a Revolut első embere is adóilletőséget váltott.
A nemzetközi best practice megoldások ezért inkább a tőkejövedelmek adóztatására, az örökösödési adók, valamint a progresszív jövedelemadó kombinációjára építenek. Ezek célzottabban és stabilabban képesek bevételt generálni, miközben kevésbé torzítják az eszközszerkezetet.
Szlogen vagy strukturális megoldás?
„A valóban dúsgazdagok megadóztatása legitim össztársadalmi igény. De az 1 milliárd forintos küszöb ma már nem a szupergazdagokat jelöli, hanem a felső százezer fős középvagyonos réteget. Ezért jobb ha óvatosan operál az ilyen leegyszerűsítő címszavakkal és szlogenekkel a gazdaságpolitika – különösen nem olyan környezetben, ahol az infláció és az ingatlanárak önmagukban is felpumpálták a nominális vagyonszinteket. Az igazán gazdagok esetében pedig a tiszta vagyonadó aligha tudja elérni a célját” – fogalmazott Karagich István, aki szerint a körültekintő gazdaságpolitika nem hangzatos hullámokra, hanem reális, adatalapú vállalkozói feltételrendszer elemzésre és támogatásra épül.
A Blochamps Capital álláspontja szerint a valódi szupergazdag réteg adóztatása csak komplex, több elemű adópolitikai eszköztárral érhető el – pusztán egy nominális, ráadásul relatíve alacsony vagyonküszöb bevezetése inkább torzít, mint ér célt. A kívánt adóeredményt hatékonyabban lehetne elérni a tőke bizonyos összeg feletti gyarapodására kivetett adózással, mivel a tőke extra növekedését transzparensebben lehetne adóztatni, mint a vagyont.
