A legfontosabb jogi tudnivalók a munkáshitellel kapcsolatban

Újabb hitelkonstrukció lesz elérhető 2025 januárjától a magyar dolgozók számára. A munkáshitel 4 millió forint kamatmentes kölcsön felvételére biztosít lehetőséget 10 éves futamidő mellett, ami megkönnyítheti a fiatal munkavállalók pályakezdését.

A legfontosabb jogi tudnivalók a munkáshitellel kapcsolatban

Hogy ki jogosult erre, egyáltalán milyen jellemzői és feltételei vannak a munkáshitelnek? Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat és még egy ügyvédet is felkerestünk a legfontosabb jogi tudnivalók érdekében.

A munkáshitel jellemzői

A munkáshitel egy kamatmentes kölcsönszerződés, amelynek összege legfeljebb 4 millió forintig terjedhet.

Forintalapú hitelkonstrukcióról beszélünk, amit kizárólag forintban lehet törleszteni. Bár maga a munkáshitel kamatmentes, azonban az ügyfeleknek kezességvállalási díjat kell fizetniük a felvételekor, pontosan úgy, mint például a babaváró hitel esetén.

Ennek az összege az aktuális tartozás 0,5 százaléka. A munkáshitel egy tételben kerül folyósításra, törlesztését a kiutalás napját követő hónaptól kell elkezdeni, futamideje pedig minden esetben fix 10 év.

Ki jogosult a munkáshitelre?

A munkáshitelt azok a magyar állampolgárok, itt tartózkodási joggal rendelkezők, illetve hontalan jogállásúak igényelhetik, akik már betöltötték a 17. életévüket, de még nem léptek a 26. életévükbe.

Ezen felül büntetlen előéletűek, magyarországi lakcímmel rendelkeznek, nincs adóhatóságnál nyilvántartott, 5 000 forintot meghaladó köztartozásuk és nem szerepelnek a Központi Hitelinformációs Rendszer negatív listáján.

A munkáshitel igénylésének egyéb feltételei

A hitelkonstrukció igénylésének szigorú feltételei vannak a munkaviszonyhoz kapcsolódóan.

Az igénylőnek egy 30 napnál nem régebbi munkáltatói igazolásra van szüksége ahhoz, hogy a kölcsön kérelmének benyújtásakor már legalább 3 hónapos folyamatos tb-jogviszonnyal rendelkezik.

Ezen felül számít a hiteligénylő jövedelme, aminek lehetővé kell tennie a rendszeres törlesztést, fennálló tb-biztosítás esetén pedig a heti munkaidőnek el kell érnie a 20 órát.

Vállalkozók esetén a könyvelő közbenjárásával kell igazolni, hogy rendszeres jövedelme meghaladja a heti 20 órás munkaviszonyban foglalkoztatottak átlagbérét.

A munkáshitel egyik feltétele, hogy az igénylő vállalja: legalább öt évig megtartja magyarországi lakcímét és itthon vállal munkát.

Igazolni kell továbbá, hogy az igénylő nem rendelkezik érvényes hallgatói vagy tanulói jogviszonnyal, de a felsőoktatási intézményben szerzett oklevél is kizáró ok a hitelfelvétel kapcsán.

Mi történik, ha nem teljesülnek a feltételek?

Amennyiben valamilyen okból kifolyólag a munkáshitel igénylője nem tartja be a kölcsönkonstrukció feltételeit, azaz magyar lakcíme és tb-jogviszonya megszűnik, a kölcsöntartozás kamattámogatása is felmondásra kerül.

Ezen felül az addig igénybe vett kamattámogatást egy összegben, 120 napon belül vissza kell fizetni a pénzintézeten keresztül a kincstár számára.

A támogatás megszűnésével a kamatok megnövekednek az ügyleti kamathoz mérten, ami a babaváró hitelhez hasonlóan 2024-ben maximum 11,7 százalék lehet.

A kamattámogatás visszafizetésére a kormányhivataltól 24 havi részletfizetési lehetőség kérhető abban az esetben, ha az igénylő igazolni tudja, hogy ez a kiadás családi-, jövedelmi- vagy éppen szociális okból kifolyólag aránytalanul nagy terhet jelent.

Jogi konklúzió

Mivel a munkáshitelhez rengeteg olyan feltétel kapcsolódik, amelyek például egy személyi kölcsönre nem jellemzőek, ezért felkértük Dr. Barazutti Bálint ügyvédet, hogy a fentiekhez kapcsolódva adjon néhány hasznos tanácsot azok számára, akik ilyen típusú kölcsön felvétele előtt állnak:

Habár a maximális 4.000.000,-Ft kamatmentes, illetve szabad felhasználású hitel kedvező konstrukciónak tűnhet a 17 és 25 év között álló fiatalok részére, azonban a feltételeknek való megfelelések kockázatot is jelenthetnek a hitelt igénylő személyek számára.

A hitelt felvevő fiatalok számára kockázatot jelenthet a hitel felvétele esetén, hogy kötelezettséget kell vállalni arra, hogy öt éven keresztül folyamatosan Magyarországon vállalnak munkát, mely csupán 90 nap időre szakítható meg. Abban az esetben, amennyiben a hitelt igénylő elveszti a munkahelyét és 90 napon belül nem talál új munkahelyet elveszti a kamatmentességet, illetve az addig az időpontig igénybe vett kamattámogatást is meg kell fizetnie. Szintén ezen kritérium miatt nem javasolt a munkáshitel felvétele olyan fiatalok számára, akik külföldi munkavállaláson gondolkoznak.

A munkáshitel előnyös konstrukciót kínál gyermekvállalás esetén, harmadik gyermeknél a teljes tartozás elengedésre kerül, azonban 25 év alatti fiatalok esetén az előreláthatóság, az élethelyzetek helyes felmérése, a munkahely stabilitása, a külföldi munkavállalás lehetősége, a gyermekvállalás, illetve a gyermekek száma olyan kockázati tényezőket jelentenek, melyekkel számolni kell a munkáshitel felvételekor.

Szintén kockázat az is, amelyre először úgy tekint az ember, hogy hatalmas előny, nevezetesen a szabad felhasználásra. A jelenlegi ingatlanárak mellett a 4.000.000,-Ft önerőként kevésnek bizonyul városi ingatlanok vásárlására, azonban egyéb önerő bevonása mellett, ingatlan hitel, CSOK, vagy egyéb kölcsönszerződés alapján megfelelő kezdő tőkét jelenthet a fiatalok részére első ingatlantulajdonuk megszerzéséhez.

Büntetőjogi felelősség megállapítására kizárólag extrém esetben kerülhet sor munkáshitel felvétele körében. Ilyen eset lehet például, ha hamis munkaszerződés kerül benyújtásra a hiteligénylés során, mely alkalmas lehet hamis magánokirat felhasználása, illetve csalás halmazatának megállapítására. Büntetőjogi felelősség megállapítható továbbá, ha a hitelt igénylőnek nem is volt szándéka a kölcsön összegének visszafizetésére, mely csalás bűntettének megállapítására alkalmas cselekmény, amely 4.000.000,-Ft hitel felvétele esetén 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűntett.”

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás: