A SEMCORP Megkezdi Első Lítium-Ion Akkumulátor Elválasztófilm gyártó üzemének építését Európában

Szijjártó Péter Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere ma részt vett a SEMCORP Csoport debreceni lítium-ion akkumulátor-elválasztófilm (LiBSF) gyártó üzem építésének alapkőletételi ünnepségen. A SEMCORP tájékoztatása szerint a fejlesztés a tervezett ütemben halad, és a gyár 2023. első negyedévében megkezdi az üzemszerű termelést. A beruházás több mint 440 munkahelyet teremt Debrecenben és környékén. Dr. Papp László, Debrecen polgármestere és dr. Pósán László, a térség országgyűlési képviselője is részt vettek a rendezvényen.

A SEMCORP Csoport 10 hónappal ezelőtt, 2020 novemberében jelentette be a Debreceni Déli Ipari Parkban lévő 19 hektáros fejlesztési területen 183 millió eurós költségből megvalósítandó 97,000 m2 alapterületű gyár építését. A beruházás első ütemét képező 50,000 négyzetméteres üzemben négy alapfilm gyártósor, valamint bevonó- és hasító kap helyet. Ezzel a beruházással a SEMCORP Hungary Kft. nemrégiben elnyerte a Külügyminisztérium és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) Év Befektetője díját a „2020. év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházása” kategóriában.

A debreceni gyár lesz a SEMCORP első gyára Kínán kívül, ahol már hat gyártóüzemmel rendelkezik a vállalat és a jelenlegi teljes éves alapfilmgyártási kapacitása 3,5 milliárd m2. A debreceni üzem várhatóan évi 400 millió m2 -rel bővíti ezt. A SEMCORP, hivatalos nevén Yunnan Energy New Material Co. Ltd. jelenleg a világ legnagyobb LiBSF szállítója. Ügyfelei közé tartoznak a lítium-ion akkumulátorok globális ellátói, köztük az LG, a Panasonic és a Samsung.

„A magyarországi fejlesztéssel a SEMCORP egy újabb nagy lépést tesz előre annak a célnak az eléréséért, hogy nem csak Kínában, de világszerte is piacvezetővé váljunk az akkumulátor elválasztófilm gyártásban” - mondta a SEMCORP elnök -vezérigazgatója, Paul Xiaoming Lee. „Európa vezeti a világ történelmi léptékű átmenetét a tiszta energiafelhasználás irányába. A SEMCORP pedig - az akkumulátor-, elektromos jármű- és energiatároló iparágban működő ügyfeleivel együtt - meghatározó alkotóeleme kíván lenni annak a technológiai ökoszisztémának, amely lehetővé teszi ezt az átmenetet” – tette hozzá Lee.

Dr. Papp László polgármester a beruházás kapcsán elmondta: Debrecen ismét nagyon erős versenyben nyerte el egy globális szinten is meghatározó cég bizalmát. „Óriási eredménynek tartom, hogy a SEMCORP Debrecent választotta első Kínán kívüli gyárának helyszíneként. Pontosan az olyan cégek miatt alakítottuk ki és fejlesztjük folyamatosan a Déli Gazdasági Övezetet, mint a SEMCORP. A vállalat több száz debreceni családnak biztosít majd megélhetést, és különösen fontosnak tartom, hogy a fenntartható jövőhöz szükséges eszközök készülnek a gyárban” – fogalmazott a városvezető.

„Rendkívül hálásak vagyunk Debrecen Város Önkormányzatának és a Gazdaságfejlesztési Központ szakembereinek, akik munkájukkal segítettek bennünket a helyszín kiválasztásában. Büszkék vagyunk arra, hogy itt, Debrecenben valósíthatjuk meg projektünket. Egy olyan városban, amely kiemelkedő eredményeket ért el globális felméréseken, mint magas szintű befektetési célpont, nagyszerű hosszú távú stratégiával és kiváló szolgáltatásokkal az újonnan érkezők számára.” - mondta James Shih, a SEMCORP globális projektekért felelős igazgatója. „Büszkék vagyunk arra, hogy mi is hozzájárulunk a Déli Ipari Park fejlődéséhez, és szívesen dolgozunk tovább partnereinkkel, hogy együtt tegyünk Debrecen gazdasági növekedéséért. Várakozással tekintünk az elé, hogy tevékenységünkkel mi is aktív és konstruktív tagjai lehessünk ennek a társadalmi és gazdasági közösségnek.”

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás:

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program

A lakásvásárlást tekintve több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start hitelprogram - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program bevezetése óta eltelt hat hónap eredményeit ismertetve szombaton Debrecenben.
2026. 02. 28. 18:00
Megosztás:

Iráni konfliktus - Kína a katonai műveletek azonnali leállítását sürgeti

Kína nagyfokú aggodalmát fejezte ki az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott légitámadások miatt, és a katonai műveletek leállítását sürgeti - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 17:00
Megosztás:

Több mint 531 milliárd SHIB áramlott a tőzsdékre – Komoly nyomás alá került a Shiba Inu árfolyama

A Shiba Inu ismét kritikus ponthoz érkezett. Az on-chain adatok szerint egyetlen nap alatt több mint 531 milliárd SHIB token került kriptotőzsdékre, ami erős eladói nyomásra utal. A technikai kép továbbra is gyenge, a hétvégi alacsony likviditás pedig felerősítheti az árfolyammozgásokat.
2026. 02. 28. 16:00
Megosztás:

Megközelítette a 4 milliárd forintot a CIG Pannónia nyeresége tavaly

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 59,7 milliárd forintos díjbevétel mellett 3,958 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 28. 15:00
Megosztás:

A Leapmotor kínai autómárka gyors ütemben bővíti hálózatát Európában

A Leapmotor kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben erősíti európai jelenlétét - tájékoztatta a C Automobil Import Kft. az MTI-t szombaton.
2026. 02. 28. 14:00
Megosztás:

80 ezer BTC visszaszerzése hard forkkal? Mark Karpeles vitatott javaslata felforgathatja a Bitcoint

Egy minden eddiginél merészebb ötlet rázta meg a kriptoközösséget: a csődbe ment Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Mark Karpeles egy egyszeri Bitcoin hard fork végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy visszaszerezzen közel 80 000 BTC-t egy 2011-es hackből. A terv nemcsak technikai, hanem filozófiai szempontból is alapjaiban kérdőjelezi meg a Bitcoin egyik legszentebb elvét: a megváltoztathatatlanságot (immutability).
2026. 02. 28. 13:00
Megosztás:

A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja, Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) a gyógyszerpiac versenyjogi kérdéseiről szervezett szemináriumot. A háromnapos szakmai eseményen közel 20 ország versenyhatósági szakértői vettek részt. A GVH aktívan foglalkozik a gyógyszerpiacokon felmerülő versenyjogi problémákkal, nemrég két versenyfelügyeleti eljárást is indított versenykorlátozás, illetve erőfölénnyel való visszaélés gyanújával.
2026. 02. 28. 12:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát - közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
2026. 02. 28. 11:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. eredménye jelentősen nőtt 2025-ben

Az SPP Csoport 2025. évi adózott nyeresége 36,6 millió euró volt, 12,4 millió euróval magasabb, mint 2024-ben - tájékoztatott a Shopper Park Plus Nyrt. a tőzsde honlapján szombaton, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentésében.
2026. 02. 28. 10:00
Megosztás:

Izrael megtámadta Iránt

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
2026. 02. 28. 09:00
Megosztás:

Az Erste Ingatlan Alapok nyerték el az „Év Ingatlanpiaci Vállalata” díjat a Real Estate Awardson

A hazai ingatlanpiac egyik legjelentősebb szakmai díjával ismerték el az Erste Ingatlan Alapok több mint két évtizedes, stabil és értékteremtő működését a 2026-os Real Estate Awards gálán. Az elismerés a társaság piacvezető szerepét, fenntarthatósági törekvéseit és következetes üzleti teljesítményét igazolja.
2026. 02. 28. 08:00
Megosztás:

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket pénteken este, a pályázatot tavaly szeptemberben hirdette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Visit Hungary szakmai partnerségében - közölte a MSZÉSZ az MTI-vel.
2026. 02. 28. 06:00
Megosztás:

Így teremthetnek versenyelőnyt a bizonytalanságból a biztosítók

A makrogazdasági bizonytalanság, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási környezet széttagoltsága, illetve a gyors technológiai változások egyre összetettebb és kiszámíthatatlanabb működési körülményeket teremtenek világszerte a biztosítási szektor számára – állapítja meg az EY legfrissebb ágazati jelentése. Ezek a megatrendek a kihívások mellett azonban lehetőségeket is kínálnak az intézetek vezetőinek.
2026. 02. 28. 05:00
Megosztás: