A szakértők szerint már idén újra nyereséges lehet a kukoricatermelés

Az elmúlt év eseményei sok hazai kukoricatermelőt elbizonytalanítottak, miközben a szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy az idei évben már eddig is csapadékosabb időjárásnak, a megfelelő vetőmagfajtáknak, valamint a magyarországi feldolgozóipar által biztosított stabil felvevőpiacnak és az ukrán szállítmányok okozta zavarok enyhülésének köszönhetően a kukorica idén szép hasznot hozhat a gazdáknak. A kereslet a kukoricára továbbra is biztosított: a hazai biofinomítók, mint például a Dunaföldváron működő Pannonia Bio évek óta a magyar gazdálkodók megbízható, állandó felvásárló partnere.

A szakértők szerint már idén újra nyereséges lehet a kukoricatermelés

A tavalyi történelmi aszály 240 ezer hektáron gyakorlatilag megsemmisítette a kukoricatermést, az orosz-ukrán háború következményeként a szomszédból érkező szállítmányok a biztosították a folyamatos alapanyag-ellátást, ami ágazattól függően kit jól, kit pedig negatívan érintett. 

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) friss összegzése szerint* 2022-ben a szárazság jelentősen visszavetette a hozamokat, ezért Magyarország, amely hagyományosan exportőrnek számít ezen a területen, komoly importra szorult. A behozott kukorica mennyisége az év végéig átlépte a másfél millió tonnát, ami csaknem négyszeresen meghaladja a 2021-es 400 ezer tonnát. Az aszály ellenére 1,87 millió tonna kukorica így is elhagyta az országot, valószínűleg még a korábbi készletekből. 
Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 96,8 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica március első hetében. Ez ugyan még csaknem 5 százalékkal múlta alul az egy évvel korábbit, de a szakértők már rövid távon valószínűsítenek pozitív irányú elmozdulás az árakban.

Javuló időjárási kilátások, szárazságtűrő hibridek

A népi bölcsesség szerint tíz egymást követő évből háromban „szenved” a kukorica a szárazságtól, ezen már nagyjából túlestünk az elmúlt időszakban. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) megfigyelésen alapuló idei csapadékadatok** is biztatóak. Tavaly szeptemberben, novemberben és decemberben is sok eső esett, és ebből a szempontból jól kezdődött az év. Január első 10 napjában az ország egyes részein az átlagos teljes januári csapadékmennyiség lehullott, sőt, az OMSZ jelentése szerint a Veszprém vármegyei Bakonybélben új rekord is született. Aki kukoricával tervez tavasszal, az ország nagyobb részében nedvesebb talajba vethet és megalapozottan számíthat a további csapadék-utánpótlásra. Ez önmagában nem garancia a szárazság elkerülésére, de biztató jel. 

A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a termőterület jellemzőitől függően érdemes az aszályt jobban tűrő vetőmagfajtákat, majd az időjárásnak megfelelő védekezési módot választani, amiben a falugazdászok és más szakemberek tudnak segíteni a bizonytalan gazdáknak.

Stabil felvevőpiac, biztos partner

„Minden előrejelzés azt mutatja, hogy a bizonytalanságok miatt idén csökken a kukorica vetésterülete. Azt azonban fontos tudni, hogy a hazai feldolgozóipar biztos felvevőpiacot kínál a termésnek. A korábbi évekhez hasonlóan a Pannonia Bio, amely stratégiai területnek tekinti a mezőgazdaság és az élelmiszeripar dinamikusan növekvő fehérjeigényének kiszolgálását, idén is nagyságrendileg egymillió tonna kukorica felvásárlását tervezi, és ebben változatlanul számít a magyar gazdák együttműködésére” – mondja Lengyel Zsolt, a Pannónia Bio, kereskedelmi igazgatója.

A gazdák elbizonytalanodásában az Ukrajnából érkező és az országban rekedő szállítmányok is szerepet játszottak. A friss hírek szerint a helyzet idén enyhülhet, mivel az ottani vetésterület jelentősen csökken és a tavaszi munkálatok csúsznak.

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás: