A topvezetők kevésbé aggódnak a mesterséges intelligencia miatt

A mesterséges intelligencia adatvédelmet, pontosságot vagy átláthatóságot érintő megbízhatóságáról élesen eltér a felsővezetők és a felhasználók véleménye az EY friss, 975 topmenedzser megkérdezése után elkészített nemzetközi tanulmánya szerint - írta a tanácsadó cég MTI-hez eljuttatott közleményében.

A topvezetők kevésbé aggódnak a mesterséges intelligencia miatt

A hét különböző pozícióban - köztük vezérigazgatókat, pénzügyi, HR-, informatikai, technológiai, marketing- és kockázatkezelési vezetőként - dolgozó felsővezetők többsége úgy látja, hogy cégüknél már teljesen vagy nagyrészt bevezették a mesterséges intelligenciát és kiaknázták a benne rejlő lehetőségeket - írták.

Ismertetésük szerint a válaszadók közel kétharmada véli úgy, hogy a vállalata és az ügyfeleik hasonlóan gondolkodnak az új technológia előnyeiről és veszélyeiről, de a

"valóság ezzel szemben az, hogy a legtöbb vállalat még csak a mesterséges intelligencia valós lehetőségeinek a felszínét ismeri" - idézték Tilesch George-t, az EY AI Confidence vezető MI-szakértőjét.

Tévhit ugyanis, hogy az általános felhasználású technológia azonos a különböző nagy nyelvi modellekkel, mint amilyen például a ChatGPT is, ezzel pedig "önmagukat korlátozzák a cégek, ami nagyon gyorsan óriási versenyhátrányba fogja őket taszítani" - hangsúlyozta a szekember.

Az EY kutatása szerint a felhasználók sokkal jobban aggódnak az MI használatának káros következményeitől, mint a topmenedzserek.

A legtöbben attól tartanak, hogy a cégek nem veszik elég komolyan az adatvédelmet, nem igazán átláthatók a kapcsolódó folyamataik vagy nem tudnak felelősséget vállalni a rendszer döntéseiért.

A legnagyobb veszélynek a félrevezető tartalmakat és a manipulációs lehetőséget tartják, míg a munkahelyek megszűnését egyik csoport sem érzi akkora fenyegetésnek.

Bár sok társaság már alkalmaz mesterséges intelligenciát, annak felelős használata még mindig komoly kihívást jelent. A vezetők több mint fele szerint nehéz olyan szabályrendszert kialakítani, amely valóban jól alkalmazható a jelenlegi MI-modellekre. Az új alkalmazások pedig még több bizonytalanságot hoznak. Számos szervezet már a következő generációs megoldások (például szintetikus adatok, autonóm robotok vagy MI-ügynökök) rendszerbe állítását tervezi - de ezek kockázatait egyelőre nem látják át megfelelően - hívták fel a figyelmet.

"Az MI valódi, hatékony bevezetéséhez újra kell gondolni az üzleti folyamatokat, meg kell találni, hol hoz a technológia valódi értéket, invesztálni a nagy tétekre, edukálni a kollégákat, adaptálni a szervezet egészét, és közben stabil kereteket kell kialakítani az MI irányításához és működtetéséhez. Azok a döntéshozók, akik ezt időben felismerik, és a megfelelő, világlátott szakértők együttműködésével el is kezdik megvalósítani, biztosíthatják jövőbeni sikereiket" - jegyezte meg Tilesch George.

A kutatás arra is rámutatott, hogy komoly véleménykülönbség van a vezérigazgatók és a kutatásban megkérdezett többi topmenedzser között.
A CEO-k jobban aggódnak a mesterséges intelligencia felelős használata miatt, mint a pénzügyi, HR-, marketing- és kockázatkezelési vezetők.

Ennek leginkább az az oka, hogy az egyes területek vezetői nem érzik magukat felelősnek az MI működtetéséért vagy egyszerűen nem látják át megfelelően a hatásait a teljes vállalati spektrumon - olvasható az EY közleményében.

Világszenzáció Várpalotáról: magyar kutatók mesterséges anyatej szerkezetet hoztak létre

Magyar kutatók várpalotai laborja forradalmi áttörést ért el: mesterséges anyatej-szerkezetet alkottak, amely a természetes anyatej különleges micelláit és liposzómáit utánozza, és előzetes vizsgálatok alapján a hatóanyagok felszívódását rendkívül hatékony módon képes támogatni. Az új technológia a jövőben nemcsak a táplálkozástudományban, hanem akár a gyógyszerhatóanyag-hordozás kutatásában is ígéretes lehetőségeket nyithat meg, akár a rákgyógyszerek jelenlegi formáját, sőt akár az öregedés lassítását is forradalmasíthatja. A jelenleg még szabadalmazás alatt álló eljárás világszenzációként hívja fel a figyelmet Magyarország fiatal kutatóinak innovációjára, amely a tudományos világ előtt új lehetőségeket nyit.
2025. 12. 04. 15:00
Megosztás:

Chainlink áttörés előtt? Kritikus támasz felett stabilizálódik, miközben rekordot dönt a Grayscale új LINK ETF-je

A Chainlink árfolyama továbbra is masszívan tartja magát a kulcsfontosságú 13 dolláros támasz felett, miközben a Grayscale újonnan indított LINK ETF-je már indulása óta több tízmillió dollárnyi befektetést vonzott. A technikai és fundamentális jelek együtt egyre erősebb hosszú távú növekedési potenciált rajzolnak a decentralizált oracle-hálózat köré.
2025. 12. 04. 14:30
Megosztás:

Így nő a minimálbér és a garantált bérminimum

Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
2025. 12. 04. 13:30
Megosztás:

HSBC újraírja a bankolás szabályait: elindult a tokenizált betétek globális korszaka

A világ egyik legnagyobb bankja meghúzta a váratlant: a tokenizált betétek nemcsak Hongkongban, hanem már Szingapúrban, az Egyesült Királyságban és Luxemburgban is elérhetők. Ez nem csupán technológiai fejlesztés – hanem új pénzügyi korszak kezdete, ahol a határokon átívelő utalások valós időben, éjjel-nappal lezajlanak.
2025. 12. 04. 13:00
Megosztás:

Októberben is többet vásároltak a magyar családok – 3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

A Kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni. Az erősödő lakossági fogyasztás a magyar gazdaság húzóereje. Több mint 2 éve nőnek a reálbérek, így folyamatosan bővül a kiskereskedelmi forgalom, miközben újabb és újabb rekordokat dönt a hazai turizmus. Októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene éves alapon 3,1 százalékkal nőtt.
2025. 12. 04. 12:30
Megosztás:

Az erős forint pörgeti a használtautó-importot

Novemberben a DataHouse adatai szerint 11 075 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 14,6 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 9 660-as értékét. A második félévben jelentősen megugrott a használtautók behozatala, ami egybeesett a forint árfolyamának erősödésével: az euróhoz mért árfolyam ekkor lépett tartósan a 400 forintos szint alá.
2025. 12. 04. 12:00
Megosztás:

Nyolc jelentős társadalmi hatású digitális fejlesztés nyert összesen 20 millió forint támogatást

A One Alapítvány célja a digitális esélyegyenlőség és fenntartható fejlődés támogatása, a digitális kompetenciák fejlesztése, valamint innovatív társadalmi kezdeményezések és a helyi közösségek támogatása. Ehhez a One Digitális Díj keretében a technológiai megoldások erejét hívja segítségül, így támogatva azokat a hazai innovátorokat, akik kiemelkedő és jelentős társadalmi hatású fejlesztéseket hoznak létre.
2025. 12. 04. 11:30
Megosztás:

Magyar fintech-siker: a BlockBen megkapta az új, európai szintű kripto engedélyt

Az európai kriptopiac drasztikus átalakuláson ment keresztül a Markets in Crypto-Assets (MiCA) szabályozás életbelépésével: a több ezer korábbi szolgáltatóból 2025 végére alig száz cég szerezte meg az új engedélyt. A BlockBen tulajdonosainak lettországi vállalata első magyar tulajdonú szereplőként felelt meg az új, egységes európai kriptoszabályozási követelményeknek a Lett Nemzeti Bank engedélye alapján.
2025. 12. 04. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők csütörtökön?

Az ázsiai piacokon ma reggel vegyes a hangulat, további számottevő pluszokat látni a japán piacon, miközben a kínai, dél-korai indexek a piros tartományban várják a kereskedés végét.
2025. 12. 04. 10:30
Megosztás:

Tovább erősödtek a vezető Wall Street-i indexek

Szerdán tovább emelkedtek az irányadó amerikai indexek, melyhez a megjelent makróadatok nyomán élénk kamatcsökkentési várakozások adták a lendületet, élen az energia-, a pénzügyi és az ipari szektorral.
2025. 12. 04. 10:00
Megosztás:

Kis mérték hozamcsökkenés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain

Az euróövezet szolgáltatószektorra és a gazdaság egészére vonatkozó novemberi végleges beszerzésimenedzser-indexe erősebb lett még az előzetes adatnál is, így azt valószínűsíti, hogy az európai gazdaság kilábalása gyorsul.
2025. 12. 04. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggelre

Csütörtök reggelre gyengült a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 04. 09:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulások a nyugat-európai tőzsdéken

A keddi kereskedést követően a szerdai is vegyesen alakult a nyugat-európai tőzsdéken: a Stoxx600 kevesebb, mint 1 pontot erősödött, a FTSE100 és a DAX 0,1%-ot süllyedt, míg a CAC40 alig 0,2%-os pluszban zárt.
2025. 12. 04. 08:30
Megosztás:

Agrometeorológia: folytatódik a talaj töltődése nedvességgel

Nagyobb hideg nélkül, a talajban kellő nedvességtartalom mellett erősödhetnek az Alföldön a gyengébben kelt őszi kalászos állományok, a következő napokban jelentősebb esőre a Dunántúlon van kilátás, keleten kisebb mennyiség valószínű - írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
2025. 12. 04. 08:00
Megosztás:

Ez a vírus okozta a tömeges megbetegedést a XIII. kerületi óvodákban

A laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok alapján a calicivírus okozta csaknem 600 ember megbetegedését, a konyhák üzemeltetőjével szemben eljárást indítottak - közölte honlapján szerdán a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
2025. 12. 04. 07:30
Megosztás:

Hatalmas rekord: csúcsra ért a lakáshitel októberben

„Októberben 257,57 milliárd forint összegben kötöttek a magyarok lakáshitel szerződést. Ekkora még sosem volt a volumen egyetlen hónapban sem, az előző hónaphoz képest 128,66% a növekedés. Természetesen hatalmas szerepe van ebben az Otthon Start hitelnek, a támogatott kölcsön szeptemberi indulását követő igénylésekből ugyanis az ősz második hónapjára lettek szerződések.”
2025. 12. 04. 07:00
Megosztás:

Műfenyő vagy vágott fenyő? – Környezetvédelmi szempontú összefoglaló

Karácsony közeledtével a karácsonyfa kiválasztása minden évben visszatérő kérdés, és egyre több család számára válik fontossá, hogy döntésük környezeti szempontból is felelős legyen. A műfenyő és a vágott fenyő közötti választás látszólag egyszerű, ám az életciklusuk, gyártásuk, lebomlásuk és társadalmi hatásaik alapján jelentős különbségek mutatkoznak. Az alábbi rövid összefoglaló áttekinti mindkét opció környezeti terhelését, valamint a földlabdás fenyők és a karácsonyfa-újrahasznosítás lehetőségeit is.
2025. 12. 04. 06:30
Megosztás:

A vállalati felszámolások trendje 2026-ban

Globálisan a vállalati fizetésképtelenségek száma 2025-ben 6 százalékkal, 2026-ban pedig további 5 százalékkal nőhet az Allianz Trade elemzőinek előrejelzése szerint. A szakértők majd csak 2027-től várnak trendfordulót, amikor 1 százalékos enyhe csökkenést prognosztizálnak a fizetésképtelenségi esetek számában.
2025. 12. 04. 06:00
Megosztás:

Juttatások: sok pénzt hagynak veszni a magyarok

Hamarosan sok magyarországi munkavállalónak kell döntenie arról, milyen béren kívüli juttatásokat szeretne igénybe venni jövőre. Az Erste felmérése szerint sokan nincsenek teljesen tisztában azzal, milyen béren kívüli juttatások érhetők el, illetve ezek hogyan is működnek pontosan, és ezért havonta akár több ezer forintot is elbukhatnak. A bank szerint fontos a kollégák pénzügyi tudatosságának fejlesztése, és ennek részeként segíteni kell a munkatársaknak eligazodni a béren kívüli juttatási csomagok között.
2025. 12. 04. 05:30
Megosztás:

Fordulat a lakáspiacon: a vevőknek áll a zászló az év végén

Novemberben a lakáspiaci aktivitás az év végi lecsendülés jeleit mutatja, de a kereslet és a kínálat dinamikája teljesen eltérő dinamikát tükröz, ami a lakásvásárlók számára jelent előnyt. A kereslet csökkenése éves összevetésben annak is köszönhető, hogy tavaly november kiugróan erős volt az állampapírból kiszálló befektetők fokozódó jelenléte miatt. A kínálati oldalon pedig két számjegyű bővülés következett be a frissen meghirdetett lakóingatlanoknál – derül ki az ingatlan.com novemberi kereslet-kínálati összesítőjéből.
2025. 12. 04. 05:00
Megosztás: