Aláírták az üzbég atomerőmű projekt megvalósításának ütemtervét és egyidejűleg elkezdték az alapozás előkészítését a területen

2026. március 24-én Taskentben aláírták a Roszatom állami vállalat és az üzbég kormány alá tartozó Atomenergia Ügynökség, az Uzatom nukleáris és kapcsolódó területeken folytatott együttműködésének ütemtervét, valamint az atomerőmű építési szerződéséhez fűzött kiegészítő megállapodást.

Aláírták az üzbég atomerőmű projekt megvalósításának ütemtervét és egyidejűleg elkezdték az alapozás előkészítését a területen

A dokumentumokat Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója és Azim Ahmedhadjajev, az Uzatom igazgatója írta alá. 

Az ütemterv az atomerőmű építés összes kulcsfontosságú együttműködési területét lefedi, beleértve a személyzet képzését, a modern nukleáris technológiákkal kapcsolatos lakossági ismeretek bővítését valamint az üzemeltetők és családjaik számára felépítendő város létrehozását az erőmű mellett.  

Az ütemterv aláírása jelzi Oroszország és Üzbegisztán partneri kapcsolatának átfogó jellegét a nukleáris területen. A nukleáris ipar lendületet ad az élet minden területének fejlődéséhez Üzbegisztánban. Az építési szerződéshez fűzött kiegészítő megállapodás, amelyet az ütemtervvel együtt írtak alá, arra vonatkozik, hogy a két, nagy teljesítményű, VVER-1000 III+ generációs reaktorral szerelt blokkok mellett két RITM-200N reaktorral felszerelt kis moduláris erőművi blokkot (SMR) is építenek, utóbbiak egyenként 55 MW teljesítményűek lesznek. Teljes üzemideje alatt az atomerőmű évente mintegy 17,2 milliárd kWh-t fog termelni, ami Üzbegisztán teljes energiafogyasztásának a14%-át biztosítja. A projekt megvalósítása fontos lépés a két ország stratégiai együttműködésének elmélyítésében. 

Ezzel egyidejűleg megkezdődtek a betonozási munkálatok az atomerőmű Jizzakh régió Faris kerületében található építési területen, ahol a RITM-200N típusú atomerőművi blokkok létesülnek. Pavel Bezrukov, a paksi projektet is fővállalkozóként megvalósító Roszatom-leányvállalat, az Atomstroyexport alelnöke, az üzbég atomerőmű építési projekt igazgatója, valamint Abdizhamil Kalmuratov, az üzbég atomerőmű-építési igazgatóság vezetője indította el a területen a betonozási munkálatokat. 

Az első beton előkészületeként - a szintezés részeként - 900 köbméter beton öntenek ki

A vízszigetelés, majd a szerelőbeton elkészülte, illetve a betonvas szerelési munkálatok után öntik ki a reaktorépület alaplaptestébe az első adag betont. 

A betonozási munkálatok megkezdése előtt adta ki az üzbég nukleáris hatóság a RITM-200N reaktorral épülő blokk létesítési engedélyét. Ez az engedély lehetővé teszi a kis moduláris reaktorokkal épülő atomerőmű teljes körű építésének megkezdését a jóváhagyott, kombinált blokkokkal megvalósuló atomerőmű építési projekt részeként.

Az engedélyt a nemzeti előírásoknak és a nemzetközi biztonsági szabványoknak megfelelően adta ki az üzbég nukleáris hatóság. 

„Az integrált atomerőmű építésére vonatkozó ütemterv és a megállapodás aláírása, valamint az azt követő betonozási munkák megkezdése az jelzi, hogy Üzbegisztán csatlakozik a globális atomenergetika élcsapatához. Üzbegisztán olyan egyedülálló projektet indít, amely hozzájárul az ország gazdasági növekedéshez és társadalmi fejlődéséhez, megerősítve Üzbegisztán technológiai szuverenitását az elkövetkező évtizedekben. A Roszatom számára az üzbegisztáni projekt egy újabb fontos lépés az atomenergia fejlesztésében és a stratégiai partnerekkel fenntarott baráti kapcsolatok megerősítésében” – hangsúlyozta Alekszej Lihacsov.

Törölték a Lufthansa hétfői budapesti járatait

A Lufthansa pilótáinak sztrájkja miatt törölték a légitársaság hétfői budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. 04. 13. 13:30
Megosztás:

Arbitrum árfolyam ugrás: 1 millió új felhasználó hajtja az ARB-t – jöhet a 0,15 dollár?

Az Arbitrum (ARB) ismét a kriptopiac fókuszába került, miután látványos árfolyam-emelkedést produkált, miközben a hálózat felhasználói bázisa is robbanásszerűen bővült. A kérdés most az: képes lesz-e fenntartani ezt a lendületet, és áttörni a kulcsfontosságú 0,15 dolláros szintet?
2026. 04. 13. 13:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

A hétvége közel-keleti konfliktussal kapcsolatos híreit kedvezőtlenül fogadták ma reggel a legfontosabb ázsiai-csendes-óceáni tőzsdék, a sikertelen béketárgyalások és a Hormuzi-szoros amerikai blokádjának lehetősége újra erősítette az aggodalmat egy elhúzódó konfliktus miatt és emelte az olajárakat, így a pénteken még 95 USD/hordó körüli hordónkénti Brent ár ma reggel már újra 100 dollár fölött jár. A határidős részvényindexek többségében piros nyitást ígérnek Európában és a tengerentúlon.
2026. 04. 13. 12:30
Megosztás:

A gépjárműadó befizetéséhez telefonon 18 óráig segítenek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) meghosszabbított ügyelettel segít a gépjárműadó április 15-én esedékes befizetésében - hívta fel a figyelmet hétfőn a NAV az MTI-nek küldött közleményében.
2026. 04. 13. 12:00
Megosztás:

Az euróövezeti hozamok a korábbi csúcsok körül ragadtak

Bár a piacok most kevésbé figyelnek a makrogazdasági adatokra, de az érkező amerikai és európai – jobbára még a háború megindulása előtti időszakra vonatkozó konjunktúra adatok - a növekedés megtorpanását mutatták és a vártnál alacsonyabb lett a márciusi amerikai maginflációs adat is.
2026. 04. 13. 11:30
Megosztás:

Többségében estek a vezető tengerentúli indexek pénteken, a hét egészét tekintve emelkedtek

A technológiai szektor jó teljesítményéből profitálni tudó NASDAQ kivételével kevéssel estek a vezető Wall Street-i indexek, a befektetők kivártak a hétvégi béketárgyalások előtt. Az S&P szektorindexei közül a nem ciklikus fogyasztási cikkek vezették az esést, míg a technológiai részvények álltak a sor elején.
2026. 04. 13. 11:00
Megosztás:

Bitcoin hullámvasúton: geopolitikai feszültségek rázták meg a piacot

A Bitcoin árfolyama ismét bizonyította, mennyire érzékeny a globális politikai eseményekre. Az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások kudarca után a piac hirtelen reakcióba lépett, miközben a háttérben a nagybefektetők csendben újrapozicionálták magukat.
2026. 04. 13. 10:30
Megosztás:

Pénteken még a hétvégi béketárgyalások sikerébe vetett hit fűtötte az európai piacok optimizmusát

Óvatos optimizmus jellemezte a pénteki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdéken, amikor csak a német DAX és a brit FTSE100 csúszott minimális mínuszba. Szektor szinten a média, az alapanyag, a pénzügy és a technológia teljesítettek a legjobban, míg a repülőgépipari és hadiipari részvények estek egy esetleges orosz–ukrán megállapodás hírére. A német Rheinmetall és Hensoldt, valamint az olasz Leonardo több mint 5%-ot, a CSG pedig 8%-ot esett.
2026. 04. 13. 10:00
Megosztás:

Mélyrepülésben a kormányközeli cégek tőzsdei részvényei: Opus, 4iG

Gyengén indult a hét a Budapesti Értéktőzsdén: a kormányközeli nagyvállalatok részvényei már a hétfői nyitáskor komoly mínuszba kerültek. Az Opus Global és a 4iG árfolyama is jelentős esést mutatott, ami felerősítheti a piaci aggodalmakat.
2026. 04. 13. 09:26
Megosztás:

25 millió dolláros lökést kap az Aave – új korszak kezdődik a DeFi óriásnál

Az egyik legnagyobb decentralizált pénzügyi protokoll, az Aave történelmi döntést hozott: a közösség által irányított DAO jóváhagyta a 25 millió dolláros finanszírozást és a régóta várt V4 fejlesztési ütemtervet. Ez nemcsak technológiai ugrást jelent, hanem teljesen új működési modellt is bevezet.
2026. 04. 13. 09:00
Megosztás:

Izraelben a hírek élén a magyarországi választás eredménye

Izraelben a hírek élén állt vasárnap este a magyarországi parlamenti választás eredménye, Orbán Viktor veresége.
2026. 04. 13. 08:00
Megosztás:

Orbán Viktor: gratuláltam a győztes pártnak

A kormányzás felelősségét és lehetőségét nem a Fidesz-KDNP-nek adták, a győztes pártnak gratuláltam - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap a Fidesz-KDNP budapesti eredményváró rendezvényén nem sokkal este fél tíz előtt.
2026. 04. 13. 07:00
Megosztás:

Középső Parancsnokság: az amerikai haderő hétfőn tengeri blokád alá veszi az iráni kikötőket

Az amerikai katonai erők hétfőn tengeri blokád alá veszik az iráni kikötőket - közölte vasárnap a Középső Parancsnokság (CENTCOM).
2026. 04. 13. 03:00
Megosztás:

Magyar Péter: felszabadítottuk Magyarországot, visszavettük a hazánkat

A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást, nem kicsit, hanem nagyon, sőt nagyon nagyon - jelentette ki a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten.
2026. 04. 13. 02:00
Megosztás:

Zseniális húzás vagy vakmerő kockázat a Strategy Bitcoin-stratégiája?

Általában, ha egy eszköz közel 46%-ot esik a csúcsáról, a befektetők inkább visszafogják a vásárlást. A Strategy azonban ennek az ellenkezőjét teszi: már 766 970 darab Bitcoin-t birtokol, és még az április eleji alacsonyabb árak mellett is tovább növelte készletét. Miközben más cégek leálltak vagy eladni kezdtek, a vállalat kitart stratégiája mellett.
2026. 04. 13. 01:00
Megosztás:

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás: