Angliában megszűnik a korlátozások nagy része

A következő egy hétben megszűnik a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában - jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.

Angliában megszűnik a korlátozások nagy része

Johnson a londoni alsóházban tartott szerda délutáni tájékoztatásában hangsúlyozta: a döntést az egész Európában példátlan sikerű nagy-britanniai oltási kampány tette lehetővé, és az, hogy az omikron koronavírus-variáns okozta fertőződések száma az elmúlt hónapok nagyon gyors felfutása után a jelek szerint immár tetőzött.
    
A brit kormányfő elmondta: a 60 éven felüli angliai korosztály tagjainak több mint 90 százaléka már a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető és hatáserősítő dózisát is megkapta.
    
A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint az Egyesült Királyság egészében eddig 36,5 millióan kapták meg mindhárom oltási adagot; ez a teljes brit lakosságnak csaknem a kétharmada.
    
A tárca kimutatása szerint a szűrővizsgálatokkal újonnan azonosított koronavírus-fertőződések száma az elmúlt egy hétben 39 százalékkal csökkent országszerte.
    
Boris Johnson a szerdai alsóházi tájékoztatón bejelentette: mindezek alapján jövő csütörtöktől nem kell oltási igazolást bemutatni a belépés feltételeként azokban az angliai intézményekben, amelyekben ezt jelenleg kormányzati rendelkezés írja elő.
    
A középiskolák osztálytermeiben már e hét csütörtöktől megszűnik a kötelező maszkviselet, és az oktatási minisztérium hamarosan visszavonja azt a szabályozást is, amely az iskolák közösségi helyiségeiben írja elő a maszkviselést.
    
A brit miniszterelnök bejelentette: amint a jelenlegi általános járványügyi szabályozás lejár, minden egyéb helyen - köztük a tömegközlekedési eszközökön és a boltokban is - megszűnik a maszkviselési kötelezettség.
    
A mostani járványellenes szabálycsomag lejárati ideje jövő szerda éjfél, vagyis Boris Johnson gyakorlatilag azt jelentette be, hogy jövő csütörtöktől nem kell sehol maszkot viselni Angliában.

Johnson hangsúlyozta: ez a maszkot nem viselők büntethetőségének megszűnését is jelenti. Hozzátette ugyanakkor: az egyes intézmények saját hatáskörükben továbbra is kérhetik, hogy a látogatók viseljenek maszkot.  
    
A kormány visszavonja emellett azt az ajánlást is, amely az otthoni munkavégzést szorgalmazza olyan tevékenységek esetében, amelyek lehetővé teszik a távmunkát.
    
Boris Johnson egyelőre nem pontosított bejelentéséből arra lehet következtetni, hogy ennek az ajánlásnak a visszavonása azonnali hatályú: a miniszterelnök azt mondta ugyanis, hogy az otthoni munkavégzésre szóló kormányzati útmutatás "mostantól" nem érvényes.
    
Koronavírus-fertőződés esetében egyelőre kötelező marad a karantén, de a kormány rövid időn belül ezt a kötelezettséget is meg akarja szüntetni.
    
Boris Johnson úgy fogalmazott: hamarosan eljön az elkülönítésre vonatkozó jogi szabályozás teljes körű visszavonásának ideje, ugyanúgy, ahogy azokat sem kötelezi törvény az elkülönítésre, akik influenzásak.
    
A kormányfő felidézte: a jelenlegi karantén-előírások jogi hatálya március 24-én jár le, de ha a járványadatok ezt lehetővé teszik, ő szavazásra szeretné terjeszteni a parlamentben a lejárati időpont előrehozását.
    
Johnson mindezzel gyakorlatilag azt jelentette be, hogy a kormány nem kéri a parlamenttől az omikron vírusvariáns tavaly novemberi felbukkanása után érvénybe léptetett, főbb pontjaiban jövő csütörtökön lejáró járványellenes "B terv" meghosszabbítását.
    
A "B terv" alapján oltási igazolást vagy frissen elvégzett koronavírus-gyorsteszt negatív eredményét kell felmutatni a belépéshez az angliai éjszakai szórakozóhelyekre és a nagy tömegeket vonzó rendezvényekre. Emellett maszkot kell viselni a legtöbb zárt angliai közösségi intézményben, köztük a színházakban és a mozikban, és a kormány otthoni munkavégzést is javasolt mindazoknak, akik számára ez lehetséges, bár ez nem volt kötelező erejű.
    
Skóciában, Walesben és Észak-Írországban ennél szigorúbb intézkedések voltak érvényben, de a helyi kormányok az utóbbi napokban szintén sorra jelentik be a korlátozások, előírások visszavonását.

Estek tegnap az európai indexek, Donald Trump Iránnak célzott fenyegetéseit követően

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miután a befektetők óvatosabbá váltak Donald Trump amerikai elnök Iránnak adott, a Hormuzi-szoros újranyitására vonatkozó ultimátuma előtt. A Stoxx 600 index közel 1%-kal esett, ledolgozva a nap eleji emelkedést, és a legtöbb szektor, valamint vezető európai börze negatív tartományban zárt a négynapos húsvéti szünetet követően. A piacokra nyomást helyezett az amerikai adminisztráció ellentmondásos kommunikációja: Trump egyszerre fenyegetett iráni polgári infrastruktúra elleni támadásokkal és beszélt jóhiszemű tárgyalásokról, majd egy újabb üzenetében rendkívül éles hangnemben figyelmeztetett a Hormuzi-szoros jelentőségére. Egyedi vállalati hírekben a Commerzbank közölte, hogy nem lát elegendő értékteremtési potenciált az UniCredit által tett felvásárlási ajánlatban.
2026. 04. 08. 09:30
Megosztás:

A Mol Move alkalmazásban a felhasználók már parkolást is indíthatnak

Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók már parkolást is indíthatnak a mobilapplikáción keresztül; a fejlesztés operációsrendszertől függően, fokozatosan válik elérhetővé - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
2026. 04. 08. 09:00
Megosztás:

Hatalmasat ugrott az egészségpénztári megtakarításból törlesztett lakáshitelek volumene

Több mint 60 százalékkal, ötmilliárd forint közelébe nőtt tavaly a lakáshitelek törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összege – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Idén – teszi hozzá – tovább emelkedhet ez az összeg, amelyhez a törlesztésre fordítható keret emelkedése mellett hozzájárulhat a lakáshitelek piacának száguldása is.
2026. 04. 08. 08:30
Megosztás:

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
2026. 04. 08. 08:00
Megosztás:

Csaknem egymilliárd forintot kapott a kormánytól kerékpárútra Békéscsaba

Csaknem egymilliárd forint kormányzati támogatásból épül kerékpárút az épülő új gyár, a Vulcan Shield Global közelében Békéscsabán.
2026. 04. 08. 07:05
Megosztás:

Meghosszabbították a tejtermelők, tejfeldolgozók és tejkereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kezdeményezésére az Agrárminisztérium (AM) 2029. április 25-ig rendeletben meghosszabbította a tejfeldolgozók, tejtermelők és kereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét - közölte az érdekképviselet kedden az MTI-vel.
2026. 04. 08. 06:30
Megosztás:

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését a szlovén államfő

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését Natasa Pirc Musar szlovén államfő, miután a választási bizottság (DVK) hitelesítette a március 22-i parlamenti választás eredményét - derül ki a hivatalos közlönyben kedden közzétett elnöki rendeletből.
2026. 04. 08. 05:30
Megosztás:

Komplex fejlesztőközpontot építenek Mórahalmon

Kormányzati támogatással a gyermekek korai fejlesztését szolgáló központot alakítanak ki Mórahalmon - jelentette be a Csongrád-Csanád vármegyei kisváros polgármestere kedden.
2026. 04. 08. 05:00
Megosztás:

Kiskerti vetőmagok - mit, hol mikor vegyünk?

Országszerte elindultak a kiskerti munkák, amellyel párhuzamosan márciusban és áprilisban csúcsra jár a színes tasakos vetőmagok szezonja. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint hazánkban mintegy 1000 fajta zöldségből és 500 virágfajtából választhatnak a hobbikertészek, az előállítási költségek emelkedése miatt a forgalom mintegy 6 milliárd forintot tehet ki ebben az évben.
2026. 04. 08. 04:30
Megosztás:

2019 óta nem pörgött így a használtautó behozatal

Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest. Hasonló mértékű behozatalra utoljára 2019 októberében volt példa, azóta a regisztrált import használt autók száma jelentősen visszaesett: a mélypontot a 2023–24-es időszak jelentette, amikor havonta jellemzően 10 ezer alatt maradt a darabszám.
2026. 04. 08. 04:00
Megosztás:

Otthon Start: ha fix 3%, akkor mit jelent az ötéves kamatváltozás?

Bár az Otthon Start Program mára a lakáshitelpiac meghatározó konstrukciójává vált, működésének egyik kulcseleme továbbra is félreértések forrása. A money.hu elemzése szerint sokan tévesen gondolják, hogy az ötévente módosítható kamat a hitelfelvevők törlesztőrészletét is érintheti, miközben a valóságban a változás elsősorban az állami támogatás mértékét befolyásolja.
2026. 04. 08. 03:30
Megosztás:

A MATE fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre és a kormány azt szeretné, hogy 2030-ra az intézmény Európa legszebb egyeteme legyen és kerüljön be a világ legjobb 10 agráregyeteme közé - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője kedden, Gödöllőn.
2026. 04. 08. 03:00
Megosztás:

A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West rappertől

A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West amerikai rappertől, aki antiszemita megnyilvánulásaival, illetve Adolf Hitler egykori náci diktátort és a nácizmust dicsőítő számaival hosszú évek óta súlyos botrányokat kavar. Az intézkedés keddi bejelentése után törölték azt a londoni zenei fesztivált, amelyen az énekes fellépett volna.
2026. 04. 08. 02:30
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt egy átlagos család egy hónapban és az mennyibe kerül?

Sok család pontosan ugyanazt tapasztalja hónapról hónapra: nem érzik úgy, hogy pazarolnának, mégis újra és újra meglepően magasnak tűnik a villanyszámla. Nem égnek egész este a lámpák, nincs szauna a fürdőszobában, és a legtöbben nem is fűtenek teljesen árammal — mégis valahogy egyre több pénz folyik el az otthonokból. A kérdés ezért ma már nem pusztán az, hogy „mennyit fogyasztunk?”, hanem az is, hogy mi számít egyáltalán normálisnak Magyarországon 2026-ban.
2026. 04. 08. 02:00
Megosztás:

475.000 család kap vissza pénzt az áramszolgáltatótól

Április második hetétől kezdve folyamatosan postázzák azokat a villanyszámlákat is, amelyek már tartalmazzák a januárban bevezetett rezsistophoz kapcsolódó kedvezményt.
2026. 04. 08. 01:30
Megosztás:

Vérvétel – ez a szám jelzi, meddig élhetsz!

Sokan úgy gondolják, hogy egy vérvétel csak azt mutatja meg, éppen betegek vagyunk-e vagy sem. A valóság azonban ennél sokkal izgalmasabb – és egyben nyugtalanítóbb is. A laboreredmények között ugyanis vannak olyan számok, amelyek nemcsak a jelenlegi állapotunkról, hanem a szervezetünk „kopásáról”, gyulladásszintjéről, anyagcseréjéről és így a hosszú távú túlélési esélyeinkről is árulkodhatnak.
2026. 04. 08. 01:00
Megosztás:

Éjféltől emelkednek az üzemanyagárak Szlovéniában

Kedd éjféltől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon - közölte kedden a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
2026. 04. 08. 00:05
Megosztás:

Solana védelem: elindult a STRIDE a DeFi-biztonság megerősítésére

A Solana Foundation új biztonsági programot indított STRIDE néven, amellyel a teljes Solana-alapú DeFi-ökoszisztéma védelmét emelné magasabb szintre. A kezdeményezés időzítése aligha véletlen: néhány nappal egy súlyos, 286 millió dolláros exploit után érkezett, amely ismét rámutatott arra, hogy a DeFi-szektorban a technológiai innováció sokszor gyorsabban fejlődik, mint a mögötte álló biztonsági infrastruktúra.
2026. 04. 07. 23:30
Megosztás:

A mikroműanyagok és a gyógyszerhatóanyagok kölcsönhatásait vizsgálják a HUN-REN CSFK-ban

Százhuszonötmillió forintos támogatást nyert a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földrajztudományi Intézete a mikroműanyagok és gyógyszerhatóanyagok talajbeli kölcsönhatásainak vizsgálatára - tájékoztatta a kutatóintézet az MTI-t kedden.
2026. 04. 07. 23:00
Megosztás:

4iG: az amerikai Northrop Grumman szállítja Magyarország első geostacionárius műholdját

A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) stratégiai megállapodást kötött a világ egyik vezető űripari vállalatával, amely szerint az amerikai Northrop Grumman cég szállítja a HUSAT program részeként Magyarország első geostacionárius kommunikációs műholdját - jelentette be Sárhegyi István, a 4iG SDT elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 04. 07. 22:30
Megosztás: