Átadták az agrárlogisztikai központot Jánoshalmán

Az agrárlogisztikai központ új lehetőségeket, új utakat nyit nemcsak a gazdák számára, hanem a magyar élelmiszer- és a feldolgozóipar számára is - mondta az agrárminiszter kedden a Bács-Kiskun vármegyei Jánoshalmán, a zöldség- és gyümölcsfeldolgozót, valamint hűtőházat magába foglaló létesítmény átadásán.

Nagy István ismertette: a projekt utolsó lépéseként a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban elnyert, mintegy 797 millió forintból létrehozott hűtőház révén a jánoshalmi termelőknek, őstermelőknek, mikro-, kis- és középvállalkozásoknak lehetőségük nyílik a tárolásra, a szezonon túli értékesítésre, új piacokon történő megjelenésre. Ez pedig jótékonyan befolyásolja a helyi gazdaság volumenét és a foglalkoztatást. A miniszter kapcsolódva az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójához, úgy fogalmazott: a jánoshalmi és a hozzá hasonló beruházásokkal "tovább építjük azt a Magyarországot, amelyet a márciusi ifjak kezdtek megalkotni". Törekvéseik ugyanis egy olyan országról szóltak, amely kiáll a nemzet függetlensége mellett, és olyan gazdasági lehetőségekről, amelyek munkát, megélhetést, fejlődést kínálnak az embereknek - emelte ki.

Nagy István emlékeztetett: az elmúlt időszakban a mezőgazdaság, benne a zöldség-, gyümölcstermesztés és -feldolgozás több súlyos kihívással nézett szembe. A magyar gazdatársadalom azonban megmutatta, hogy "a mezőgazdaság és az élelmiszeripar a koronavírus járvány, a háború, az elhibázott brüsszeli szankciók és a történelmi léptékű aszály árnyékában is folyamatosan képes ellátni friss és egészséges élelmiszerrel a magyar családokat és az egész országot". Ehhez a magyar kormány 2022-ben is minden segítséget megadott - jelentette ki. Kifejtette: az agrárium e próbatételek során nemzetstratégiai ágazat lett. Ennek szellemében született kormányzati döntés történelmi mértékű források biztosításáról az agrárium és élelmiszertermelés fejlesztése számára. Az elmúlt két évben tízezernél több mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozás számára több mint 1200 milliárd forint összegű támogatást hagytak jóvá fejlesztéseikhez kapcsolódóan, felhasználva az összes forrást, amit a kormányzat az agráriumra szánt.

Az agrárminiszter emlékeztetett: 2014-től a Vidékfejlesztési Programnak közvetlenül a kertészeti ágazatot érintő beruházási felhívásai keretében 6907 pályázat nyertes pályázat számára 184,2 milliárd forintot ítéltek meg. Az elnyert források egyebek mellett 800 ezer négyzetméter új üvegház és 465 ezer négyzetméter új fóliaborítású növényház építését, illetve 452 ezer köbméter új hűtőház létrehozását szolgálták. Nagy István szerint, "a történelmi idők történelmi lehetőséget is jelentenek az agrárium számára". A hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar a magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv elfogadásával, több mint 5300 milliárd forint felhasználásával fejlődhet egészen 2027-ig.

Hangsúlyozta: az uniós források a kiemelkedő arányú, 80 százalékos nemzeti költségvetési hozzájárulással együtt teszik ki ezt a hatalmas összeget. A magyar kormány számára a kiszámíthatatlan nemzetközi politikai és gazdasági körülmények ellenére kiemelt cél, hogy 2030-ra a mezőgazdaság termelékenysége a másfélszeresére, az agrártermelés hozzáadott értéke a kétszeresére nőjön, az agrár- és élelmiszerexportunk értéke pedig 50 százalékos növekedéssel 15 milliárd euróra emelkedjen - tette hozzá. A miniszter szerint a mezőgazdaság, a termelés az elmúlt több mint tíz évben sokat haladt előre. Következő lépésként a feldolgozóipar és az élelmiszeripar fejlesztését nevezte meg. "A termelő mezőgazdaság mellé fel kell építeni a feldolgozó mezőgazdaságot, és fel kell támasztani a privatizációval tönkretett magyar élelmiszeripart" - tette hozzá.

Bányai Gábor kormánybiztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondása szerint a hűtőház jelenleg több mint ezer tonna áru tárolására és hűtésére képes, az óránkénti ezer liter teljesítményű feldolgozó pedig naponta akár 20 tonna gyümölcsöt képes fogadni. Jelezte: a beruházást több ütemben még fejlesztenék. Rideg László, Bács-Kiskun Vármegye Közgyűlésének elnöke arról számolt be, hogy az ország legnagyobb megyéjében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében az elmúlt hat évben több mint 100 milliárd forint támogatásból mintegy 770 beruházás valósult meg. Az elmúlt időszakban a megye valamennyi településére sikerült fejlesztési forrást juttatni.

Czeller Zoltán, Jánoshalma polgármestere bízik benne, hogy az agrárlogisztikai központ kialakításával újra felvirágozhat a térség zöldség- és gyümölcstermelése. A létesítményt, a feldolgozót és a hűtőházat helyi és környékbeli gazdákból alakult szövetkezet működteti majd - tette hozzá. A Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat honlapján olvasható beszámoló szerint az agrárlogisztikai központ kialakításához először az egykori laktanya területén lévő ipari parkot fejlesztették mintegy 250 millió forint TOP-os forrásból, majd szintén 250 millió forintból alakították ki a gyümölcsfeldolgozó üzemet, végül pedig a hűtőház épült meg.

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap (EIF) új InvestEU-garanciamegállapodást írt alá, ezzel közel 890 millió eurónyi finanszírozás válhat elérhetővé a kis- és középvállalkozások számára a régióban, beleértve Magyarországot is 2027 végéig - közölte az UniCredit az MTI-nek küldött szerdai közleményében.
2026. 01. 14. 23:30
Megosztás:

A Versenyképes Járások Program segít élhetőbbé tenni a magyar vidéket

A Versenyképes Járások Program segít élhetőbbé tenni a vidéki kistelepüléseket - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára szerdán a program támogatásával beszerzett eszközök és aszfaltburkolattal ellátott út átadásán Vámosgyörkön és Atkáron.
2026. 01. 14. 23:00
Megosztás:

ANYÁCSKA néven új nyomtatványt hozott létre a NAV

Azoknak az anyáknak, akik egyidejűleg több kedvezményre is jogosultak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) létrehozta az ANYÁCSKA elnevezésű nyomtatványt - jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Facebookon szerdán.
2026. 01. 14. 22:30
Megosztás:

A 900 milliárd dolláros hazautalási piac megcélzása teszi ezt a januári időszak legjobb kriptoelőértékesítésévé

A hasznosságot kínáló (utility) tokenek jelenleg óriási népszerűségnek örvendenek a kriptovilágban. Mivel az intézményi érdeklődés csökken, a piaci likviditás pedig alacsony, a befektetők egyre inkább azokra a tokenekre összpontosítanak, amelyek folyamatos bevételi forrással és nagy növekedési potenciállal bíró célpiaccal rendelkeznek.
2026. 01. 14. 22:00
Megosztás:

Kinevezte az ukrán parlament az új védelmi minisztert

Mihajlo Fedorovot nevezte ki új védelmi miniszternek szerdán az ukrán parlament Denisz Smihal helyett, aki új tisztségeket kapott.
2026. 01. 14. 21:30
Megosztás:

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

A túlárazottság mértéke, és vevői részről a túlárazott ingatlanokhoz való viszony az Otthon Start tavalyi bejelentését követően jelentős mértékben megváltozott. A támogatott hitel miatt könnyebben elfogadták a túlárazásokat a vevők, mint korábban, de nem mindenhol, ráadásul voltak korlátai is.
2026. 01. 14. 21:00
Megosztás:

Ez a 4 kriptovaluta túlteljesíti az Ethereumot 2026-ban

Az Ethereum jelenleg egy döntési zónában helyezkedik el. Az árfolyam kulcsfontosságú támasz- és ellenállási szintek között mozog. A forgalom gyenge. A kereskedők egyértelmű kitörésre vagy letörésre várnak. Ez a konszolidáció másutt teremt lehetőséget.
2026. 01. 14. 20:00
Megosztás:

Történelmi csúcson zárt a BUX és az OTP is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1788,47 pontos, 1,5 százalékos emelkedéssel 120 651,59 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
2026. 01. 14. 19:30
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint gyengébben áll heti és a havi kezdéséhez képest is.
2026. 01. 14. 19:00
Megosztás:

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

Várhatóan február 1-jén megnyílik a 100 milliárd forintos keretösszegű energiatároló pályázat, amely a szakértők szerint tökéletes mentőöv a bruttó elszámolásba kényszerülő családoknak. Miközben a 2,5 milliós vissza nem térítendő támogatás rendkívül vonzó, a műszaki tartalom hibás kiválasztása miatt tízezrek eshetnek el a program valódi előnyeitől.
2026. 01. 14. 18:30
Megosztás:

Az EU beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt

Brüsszel beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt Ukrajna és a háború finanszírozására. Az Európai Bizottság jogalkotási javaslatcsomagot fogadott el annak érdekében, hogy 2026-2027-ben is biztosított legyen Ukrajna folyamatos pénzügyi támogatása - közölte szerdán a brüsszeli testület.
2026. 01. 14. 18:00
Megosztás:

Csökkent tavaly az Audi globális kiszállítása

Az Audi több mint 1,6 millió járművet szállított ki ügyfeleinek világszerte tavaly, ami 2,9 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A kiszállítások azonban szeptembertől kezdődően minden hónapban emelkedtek éves összevetésben - áll a cég honlapjára fölkerült közleményben.
2026. 01. 14. 17:30
Megosztás:

Újabb segítség a kukoricatermelőknek

Nyilvánosak a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) posztregisztrációs fajtakísérleteinek legújabb eredményei, amelyek objektív információkkal, adatokkal segítik a gazdálkodókat - tájékoztatott a három szervezet közös közleményben, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
2026. 01. 14. 17:00
Megosztás:

A NAV a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A kriptoeszköz-szolgáltatóknak 2026. január 1-jétől az úgynevezett Directive on Administrative Cooperation 8 - DAC8 uniós irányelv-módosítás életbe lépése előírja a kriptoeszköz-ügyletekre vonatkozó adatok gyűjtését és tagállamok közötti megosztását. Ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján ad segítséget a kötelező adminisztráció teljesítéséhez - tudatta a NAV az MTI-vel szerdán.
2026. 01. 14. 16:30
Megosztás:

Megalakul a közmédia választási irodája

A közmédia a 2026. április 12-re kitűzött országgyűlési képviselő-választásra tekintettel megalakítja a Közmédia Választási Irodát. Az iroda feladata annak felügyelete, hogy a közmédia valamennyi médiatartalom-szolgáltatása a kampány és a választások ideje alatt is megfeleljen a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek és a Közszolgálati Kódex előírásainak - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
2026. 01. 14. 16:00
Megosztás:

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa decemberben - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
2026. 01. 14. 15:30
Megosztás:

A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz okoskedvezménnyel

A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz alkalmazáson az okoskedvezménnyel, már az első egy hónapban több mint 850 ezer alkalommal választották az utasok ezt a lehetőséget, és ezzel mintegy 140 millió forintot spóroltak - írta Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalán.
2026. 01. 14. 15:00
Megosztás:

Új vezérigazgató a Continental Dohányipari Zrt. élé

2026. január 1-jén Magyari Zoltán eddigi vezérigazgató-helyettes vette át a Continental Dohányipari Zrt. irányítását Füzi Csabától, aki 2005 júniusa óta látta el a vállalat vezérigazgatói feladatait. Az új vezető az elődje által kijelölt irányt követve a kiszámítható fejlődést és a működési hatékonyság növelését tekinti elsődleges feladatának, alkalmazkodva az erősen szabályozott dohánypiaci környezet változásaihoz.
2026. 01. 14. 14:30
Megosztás:

Kína versenyfelügyeleti vizsgálatot indított a Trip.com ellen

A kínai piacfelügyeleti hatóság vizsgálatot indított a Trip.com Group Limited online utazási vállalat ellen a versenyjogi szabályok feltételezett megsértése miatt - közölte szerdán a kínai állami piacfelügyeleti hivatal (SAMR).
2026. 01. 14. 14:00
Megosztás:

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

A Duna House Barométer legújabb kiadása szerint 2025 utolsó negyedévében fordulat következett be a lakáspiacon: az árak korrekcióba léptek, a kereslet árérzékenyebbé vált, miközben a finanszírozási oldal rekordközeli aktivitást mutatott.
2026. 01. 14. 13:30
Megosztás: