Átadták az Év Digitális Faluja díjakat

A Vidékfejlesztési Program keretében 2415 település nyert el támogatást fejlesztéseik megvalósítására, innovatív digitalizációs megoldásaik ösztönzésére pedig új lehetőség is nyílni fog a Közös Agrárpolitika pályázati rendszerében - fogalmazott az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye szerint a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár Az Év Digitális Faluja díjátadó ünnepségen.

Átadták az Év Digitális Faluja díjakat

Az elmúlt tíz év vidékpolitikája számtalan eszközzel járult hozzá a kistelepüléseinken élők életminőségének javításához - emlékeztetett Feldman Zsolt. Mint mondta, az AM jelentős segítséget nyújtott ebben, a Vidékfejlesztési Program keretében a közel 3200 hazai településből 2415 nyert valamely fejlesztésére támogatást. Az érintett településeken összesen 240 milliárd forint értékben több, mint 5700 projektet támogatott a szaktárca, amelyekből például külterületi utak újulhattak meg, szennyvízkezelési fejlesztések valósultak meg, településképet javító beruházások készülhettek el vagy megújulhattak a piacterek. Mindezzel a vidéki településeken élők életminősége javult, a szolgáltatások palettája bővült, azok színvonala emelkedett - írták.

A közlemény szerint az új pályázati rendszerben az eddigieknél még szélesebb eszköztárral segíti az AM a fejlődni kívánó vidéki közösségeket. 2027-ig 450 millió euróval lehet gazdálkodni a kistelepüléseket segítő vidékfejlesztési intézkedések révén, amelyből jelentős összeg juthat majd a települési önkormányzatok és a helyben lévő vállalkozások, szervezetek együttműködésének keretében megvalósuló projektekre, legyen szó biomassza alapú energetikai projektekről, aktív turisztikai fejlesztésekről vagy éppen települési digitális alapú megoldások elősegítéséről - mondta Feldman Zsolt.

Az Év Digitális Faluja díjakat a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. ítéli oda évente a technológiai innovációkat alkalmazó 5000 lakos alatti Kárpát-medencei települések számára. A díj célja, hogy a települések képesek legyenek a lehető legnagyobb körben használni és bemutatni a digitális fejlesztéseket, kiaknázva a bennük rejlő adottságokat. A díjazás által széles körben megismerhetővé válnak a már létező hazai digitális jógyakorlatok, elősegítve ezzel a települések közötti együttműködések kialakulását, a helyi közösségek erősítését és a térségszintű fejlesztések elterjedését.

Az Év Digitális Faluja díjat négy kategóriában ítélték oda: az Innovatív települési környezet kategória díjazottja a vajdasági Bácsfeketehegy, a Fenntartható épített és természeti környezet kategória díjazottja Csemő, az Innovatív társadalmi és közösségi jólét kategória díjazottja Csatár, az Innovatív gazdasági ökoszisztéma díjazottja pedig Bükkszentkereszt lett. A különdíjasok: Zalaszentiván, Arló, Bödeháza és Sajószöged - olvasható a közleményben.

Országos ATM-fejlesztésről tárgyalt a kormány és a Bankszövetség

Az ATM hálózat országos kiépítéséről tárgyalt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és a Magyar Bankszövetség elnöke, alelnöke és főtitkára hétfőn, a bankszövetség megerősítette azon elköteleződését, hogy növelje az ATM-ek földrajzi lefedettségét - közölte a szövetség az MTI-nek kedden.
2025. 03. 25. 18:30
Megosztás:

Gyengült a forint az MNB keddi kamatdöntése után

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén nem változtatott az alapkamaton, amely így változatlanul 6,50 százalék. Nem változott a kamatfolyosó két széle sem.
2025. 03. 25. 17:30
Megosztás:

Elkezdődtek a fúrások Románia legnagyobb fekete-tengeri gázmezőjén

Elkezdődtek a fúrások Románia legnagyobb fekete-tengeri gázmezőjén, a Neptun Deepen - jelentette be Christina Verchere, az OMV Petrom vezérigazgatója.
2025. 03. 25. 17:00
Megosztás:

A webáruházak sem bújhatnak ki a kiskereskedelmi adó alól

A kiskereskedelmi adót a webáruházaknak is fizetniük kell, ha az árbevételük eléri az 500 millió forintot; az adó mértéke 3 milliárd forintig 0,15 százalék - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közleményében.
2025. 03. 25. 16:30
Megosztás:

Tarol a hibrid, magára talált az elektromos, de…

Februárban tovább csökkentek Európában az új autó eladások, 3,4 százalékos visszaesést mértek az újonnan regisztrált személygépkocsik számában.
2025. 03. 25. 16:00
Megosztás:

Vegyes képet mutatnak az amerikai menedzserindexek

Az S&P Global beszerzésimenedzser-index előzetes felmérései szerint márciusban az üzleti aktivitás növekedett, a szolgáltatási szektor fellendülésének köszönhetően.
2025. 03. 25. 15:30
Megosztás:

Fordulat a Dogecoin (DOGE) árfolyamában? Részletes technikai elemzés

Dogecoin árfolyam elemzés, kriptovaluta ár előrejelzés. Ebben a technikai elemzésben a Dogecoin (DOGE) árfolyamának jelenlegi mozgását vizsgáljuk meg, és részletesen bemutatjuk, hogy mit jeleznek a legfontosabb indikátorok, trendmutatók és támasz-ellenállás szintek. A cél, hogy a kezdő befektetők számára is érthetően megmutassuk: milyen technikai jelek alapján lehet meghatározni, hogy most érdemes-e vásárolni, eladni vagy tartani a DOGE kriptovalutát. Végül rövid-, közép- és hosszú távú előrejelzést is adunk.
2025. 03. 25. 15:00
Megosztás:

Javuló feldolgozóipari hangulat az Eurozónában

A márciusi euróövezeti feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index 47,6 pontról 48,7 pontra emelkedett, bőven felülmúlva a várt 48,2 pontot.
2025. 03. 25. 14:00
Megosztás:

Négyzetméterárak felfelé, lakosság kifelé – így változott 2024-ben a települések lakosságszáma

Tovább csökkent 2024-ben az állandó lakosok száma Magyarországon, de a változás mértéke településenként eltérő tempójú volt. A nagyvárosok esetében a lakások áremelkedése is hozzájárult a kiköltözések felerősödéséhez. Budapesten 2023-ban még stagnáltak az ingatlanárak és az állandó lakosságszám is nőtt, tavaly azonban már ismét drágultak az ingatlanok, a népesség pedig 0,4 százalékkal csökkent. Négy fővárosi kerületben – az I.-ben, az V.-ben, a XIII.-ban és a XXIII.-ban – viszont bővült az állandó lakosok száma. Ezekben a városrészekben az átlagos négyzetméterár 816 ezer és közel 2 millió forint között mozog. A fővárosi agglomerációban Mogyoród és Őrbottyán ért el nagyobb lakosságszám-emelkedést, ezzel párhuzamosan a lakóingatlanok is drágultak. A Budapesten és Pest vármegyén kívül piacon a városi rangban lévő települések közül Herend, Velence és Balatonföldvár érte el a legnagyobb bővülést a lakosok számát tekintve. Az ottani lakóingatlanok átlagos négyzetméterára pedig 7,3-14 százalékkal nőtt.
2025. 03. 25. 13:30
Megosztás:

Kilencven forint körül alakulhat az idei húsvéti tojás átlagára

Húsvétra 90 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, ami azt jelenti, hogy a vásárlók körülbelül a két évvel ezelőtti árszinten juthatnak az ünnepkörtől elválaszthatatlan élelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu elemzéséből. Hiányra nem számítanak a piac szereplői, de a bevásárlással nem érdemes az utolsó napokig várni.
2025. 03. 25. 13:00
Megosztás:

Csökkent az eladott új autók száma az EU-ban

Az Európai Unióban éves összevetésben 3 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az idei első két hónapban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára kedden fölkerült adatok szerint.
2025. 03. 25. 12:00
Megosztás:

Túlárazással nehezítik meg a tulajdonosok saját ingatlanuk eladását

Szakértők szerint az eladók gyakran téves információk vagy a piaci trendek félreértelmezése miatt még mindig túlárazzák ingatlanaikat, akár 20-30 százalékkal is.
2025. 03. 25. 11:30
Megosztás:

Árrésstop: Ezek az első tapasztalatok

Egy hete van hatályban az árrésstop, az első tapasztalatok nem rosszak, 760 élelmiszer ára csökkent - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára hétfő este a HírTV Napi Aktuális című műsorában.
2025. 03. 25. 11:00
Megosztás:

Európában és Amerikában is javult az üzleti hangulat

A tegnap közölt, márciusi előzetes beszerzési-menedzserindex szerint tovább – de a vártnál kevésbé – javult az üzleti hangulat az eurózónában, míg az USA-ban a várt romlás helyett jelentős javulás következett be a megjelent BMI-adatok alapján.
2025. 03. 25. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Emelkedéssel kezdtek ma reggel az ázsiai tőzsdék, a japán Nikkei 0,6, míg a kínai SSEC 0,1%-kal került feljebb.
2025. 03. 25. 10:00
Megosztás:

A kedvezőbbnek ígérkező vámpolitikát pozitívan értékelték a tengerentúli tőzsdéken a befektetők

Emelkedtek az amerikai piacok hétfőn, miután a jelek szerint a Trump-adminisztráció mérsékeltebb megközelítést választhat a kereskedelmi partnerekkel szembeni vámok terén. Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy hamarosan érkeznek az autóipari vámok, és azt mondta, hogy „sok országnak" engedményeket adhat a vámok terén, de részleteket nem közölt.
2025. 03. 25. 09:30
Megosztás:

3 kriptovaluta, amelyek hatalmas növekedés előtt állnak 2025-ben: SUI, FXGuys és Toncoin

A mostanihoz hasonló visszaesések lehetőséget kínálnak a befektetők számára, hogy ígéretes tokeneket rendkívül alacsony árakon vásároljanak meg. Ugyanakkor nem minden érme tér magához a visszaesés után, ezért fontos a körültekintő választás.
2025. 03. 25. 09:00
Megosztás:

Stagnálás közelében kezdték a hetet az európai piacok

Az európai részvények lényegében stagnáltak hétfőn, a páneurópai STOXX 600 index 0,1%-kal csökkent.
2025. 03. 25. 08:30
Megosztás:

Sokat isznak a csehek

Csehország 15 éven felüli lakosságának mintegy tíz százaléka naponta fogyaszt alkoholt. Néhány sört, egy-két pohár bort vagy tömény italt naponta több mint 900 ezer ember iszik a 10,7 milliós Csehországban - derült ki a drogfüggőséget figyelő cseh nemzeti központ jelentéséből, amelyben a 2024-es év adatait ismertette.
2025. 03. 25. 08:00
Megosztás:

A Trump-család hotelprojektje ellen tüntettek Belgrádban

Több ezren gyűltek össze Belgrádban az egykori jugoszláv vezérkar 1999-ben lebombázott épületénél hétfőn, hogy Donald Trump vejének hotelépítési projektje ellen tiltakozzanak a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásainak 26. évfordulóján
2025. 03. 25. 07:00
Megosztás: