Az atomenergiáról tárgyalt Thierry Breton uniós biztos Szlovéniában

Robert Golob szlovén kormányfővel tárgyalt csütörtökön Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztos, és Golob közlése szerint egyetértettek abban, hogy az atomenergia a zöld átmenet része.

Golob a nyugat-szlovéniai Vipava közelében lévő Zemono kastélyban fogadtat az Európai Bizottság illetékesét. A találkozót követő sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy az atomenergiát uniós forrásokból kellene finanszírozni. "Ez az egyetlen módja annak, hogy Európa az elkövetkező 10-15 évben elegendő energiát biztosítson a szükségleteihez" - fogalmazott a kormányfő a szlovén közszolgálati televízió tudósítása szerint.

Breton is rámutatott az atomenergia szerepére a zöld átmenetben, kiemelve, hogy ennek előállítása során nem bocsátanak ki szén-dioxidot, Kiemelte az innováció szerepét is a területen. Golob elmondta: a találkozón nem csak az EU-tagállamok együttműködésére összpontosítottak a hagyományos atomreaktorok új blokkjainak építésében, hanem arra is, hogy miként lehetne szövetséget létrehozni az olyan új technológiák kutatásában, mint például a kis atomreaktorok.

"Mindkét utat be kell járnunk a jövőben, és aztán majd az idő eldönti, hogy a két technológia közül melyikben van nagyobb lehetőség az Európai Unióban arra, hogy tiszta és olcsó energiát biztosítson a jövő számára" - mondta.

Breton ismertette Golobbal, valamint Marjan Sarec védelmi és Matjaz Han gazdasági miniszterrel a nettó zéró kibocsátású technológiákról szóló jogszabálytervezetet, amellyel az Európai Bizottság a szóban forgó technológiát szeretné ösztönözni az EU-ban.

A javaslat két csoportba sorolja a tiszta technológiákat: az elsőbe az összes nettó zéró kibocsátású technológia tartozik, beleértve a fejlett nukleáris technológiát is, a másodikba pedig nyolc stratégiai tiszta technológiát sorol, amelyek a helyszín kiválasztása szempontjából prioritást élveznének. Golob jelezte: Szlovénia több más uniós országokkal együtt azt szeretné, ha a stratégiai csoportba a nukleáris technológia is bekerülne, amire szerinte még van lehetőség.

Szlovénia egyetlen atomerőműve Krskóban nemrég kapott környezetvédelmi engedélyt ahhoz, hogy élettartamát további 20 évvel, 2043-ig meghosszabbíthassák.

Az erőmű tulajdonosai 50-50 százalékban a szlovén Gen Energija és a horvát Hrvatska Elektroprivreda (HEP). Az erőmű évente 6 ezer gigawattóra (GWh) áramot termel, a szlovén villamosáram-igény mintegy negyedét, a horváténak pedig mintegy ötödét fedezi.

Három héttel ezelőtti találkozóján a két ország kormányfője megerősítette, hogy érdekeltek a közös tulajdonban lévő atomerőmű egy új blokkjának megépítésében is. Golob azonban hozzátette, hogy ehhez fontos lesz látni, sikerül-e az EU-nak az atomenergiát alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrássá minősítenie, és így jogosulttá válik-e az atomenergia uniós forrásokra.

Szeptember végéig igényelhető vissza a külföldön megfizetett áfa

Közeledik a külföldiáfa-visszatérítési kérelmek beadásának határideje – figyelmeztet a Forvis Mazars. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat emlékeztet arra, hogy a 2024-ben kiállított számlák alapján legkésőbb 2025. szeptember 30-ig élhetnek a belföldi adóalanyok a visszatérítés lehetőségével, ha más uniós tagállamokban vagy bizonyos harmadik országokban fizettek áfát.
2025. 09. 13. 14:00
Megosztás:

Érvényben hagyta Románia államadós-osztályzatának negatív kilátását a Moodys

Fenntartotta Románia államadós-osztályzatának március óta érvényes negatív kilátását a pénteki újabb felülvizsgálat után is a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő közölte indoklásában, hogy a román kormány ambiciózus költségvetési konszolidációs programja nyomán most már derűlátóbban ítéli meg a romániai államháztartási és államadósság-folyamatokat, de jelentősnek tartja a terv végrehajtási kockázatait.
2025. 09. 13. 13:00
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Dogecoin – mi mozgatja a DOGE árfolyamát?

Dogecoin (DOGE) régóta nem csupán mém- vagy „viccvaluta” – az utóbbi hónapokban intézményi figyelem, szabályozói változások és technikai jelzések együtt alakítják az árfolyam mozgását. Elemzésemben végignézem azokat a legfontosabb tényezőket, amelyek mostanában befolyásolják a DOGE árát, a legfrissebb hírek alapján.
2025. 09. 13. 12:00
Megosztás:

Ezt fogja ellenőrzi a rendőrség az utakon

Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata pénteken a rendőrség honlapján.
2025. 09. 13. 11:00
Megosztás:

A Polymarket és Chainlink összefogása forradalmasíthatja az előrejelzési piacokat

A decentralizált előrejelzési piacok új korszakba lépnek: a Polymarket bejelentette a Chainlink orákulumhálózatának integrálását a Polygon főhálózaton. A lépés nemcsak a piacok gyorsaságát és pontosságát emeli új szintre, hanem az egész DeFi szektort is új irányba terelheti. Mutatjuk, mit jelent ez a fejlesztés a kriptopiac számára.
2025. 09. 13. 10:00
Megosztás:

Az Appeninn árbevétele és adózott eredménye csökkent az első fél évben

Az Appeninn bérbeadásból származó bevétele 10,797 millió eurót, adózott eredménye pedig 3,419 millió eurót tett ki idén az első félévben, előbbi 1,018 millió euróval, utóbbi 3,612 millió euróval maradt el az előző év azonos időszakában mért értéktől - közölte az ingatlanbefektetési és vagyonkezelő társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2025. 09. 13. 09:00
Megosztás:

Leminősítette Franciaországot a Fitch Ratings

Leminősítette Franciaországot a Fitch Ratings, mindenekelőtt azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a magas deficitek miatt tovább romlanak a francia államadósságfolyamatok.
2025. 09. 13. 08:05
Megosztás:

A hazai adórendszer továbbra is az egyik legversenyképesebb az EU-ban, mind a családok mind a vállalkozások érdemi segítséget kapnak

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara immár 33. alkalommal rendezte meg az Országos Könyvvizsgálói Konferenciát, amelynek témája "A könyvvizsgálat megbízhatósága, felelőssége az AI és a digitalizáció korszakában" volt. A konferencián előadóként részt vett Gerlaki Bence adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkár, aki a magyar adórendszer versenyképességének erősítéséről, az adminisztrációs terhek csökkentési lehetőségeiről és a digitalizáció fontosságáról tartott előadást.
2025. 09. 13. 07:00
Megosztás:

Budapesten nagyot ugrott az első lakást vásárlók aránya

2025 augusztusát az Otthon Start Program hatásai dominálták. Extrém magas keresletet hozott és a piac egészét felpezsdítette: a tranzakciószám egy hónap alatt 20%-ot ugrott, az árak meredeken emelkedtek, a kereslet összetétele pedig a fiatal és első lakást vásárló vevők irányába tolódott el. Bár a hitelezés átmenetileg mérséklődött, az előttünk álló hónapokban a program miatt hatalmas hitelpiaci robbanás várható.
2025. 09. 13. 06:00
Megosztás:

Zöld állítások és visszaváltási díjak nagyító alatt – országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indított a hagyományos és az elektronikus kereskedelemben tapasztalható fogyasztóvédelmi gyakorlatok fenntarthatósági szempontú ellenőrzésére. Az NKFH szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok által lefolytatandó vizsgálat elsődleges célja egyrészt a visszaváltási díjra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése, másrészt annak feltárása, hogy a vállalkozások által egyes termékeken feltüntetett zöld állítások valósak, pontosak és igazolhatóak-e.
2025. 09. 13. 05:00
Megosztás:

Albérlet árak 2025 szeptember: Bejött-e az egyetemisták kivárásos taktikája?

A várakozásokkal ellentétben az Otthon Start program egyelőre nem hozott fordulatot az albérletpiacon: szeptember első két hetében nem csökkentek, hanem még kicsivel emelkedtek is a lakásbérleti díjak - derül ki a zenga.huingatlanhirdetési portál adataiból. Budapesten jelenleg átlagosan 211 ezer forintos havidíjért hirdetnek garzonlakásokat, de a többszobás ingatlanoknál is 5-7 százalékkal magasabbak a kínálati bérleti díjak, mint tavaly ilyenkor.
2025. 09. 13. 04:00
Megosztás:

A Simple szolgáltatásai bővültek, a Simple Classic-tól búcsúzunk

Érdemes Simple Classic-ról a Simple appra váltani, hiszen a régebbi verziót még idén kivezeti az alkalmazást fejlesztő és üzemeltető SimplePay Zrt. A Simple applikációban ezzel párhuzamosan számos új fejlesztés várja a felhasználókat. Például már lehetőség van az OTP Visa mellett az OTP Mastercard bankkártyák digitalizálására is NFC-fizetéshez az androidos verzióban.
2025. 09. 13. 03:00
Megosztás:

Óraállítás - most jött a hír, aminek sokan nem örülnek majd! 2025 téli időszámítás

Téli időszámítás, őszi óraállítás 2025 időpontja: Magyarországon 2025-ben a téli időszámítás október utolsó vasárnapján indul. Ez idén 2025. október 26-ára, vasárnap hajnalban lesz. Pontosabban hajnali 3:00-kor állítjuk vissza az órákat 2:00-ra. De miért lesz ebből sokaknak baja idén?
2025. 09. 13. 02:00
Megosztás:

Két nyugdíjas él egy háztartásban? Akkor nagyon figyeljenek erre most!

Nézzük át, 2025-ben mire érdemes külön figyelnie KÉT nyugdíjasnak, ha egy háztartásban élnek Magyarországon.
2025. 09. 13. 01:00
Megosztás:

Sokan lebuktak! Ellenőrizze bérlapját! Ilyen hibák miatt kevesebb lehet a fizetése sok embernek

Minden dolgozónak fontos, hogy alaposan átnézze a bérlapját – mert gyakran előfordulnak hibák, amelyek miatt kevesebb pénzt kap kézhez, mint amennyi járna neki. Az alábbiakban összegyűjtöttem azokat a leggyakoribb hibákat és mulasztásokat, amelyek Magyarországon ma is akadályozzák, hogy a munkavállaló a neki jogszerűen járó összeget kapja meg.
2025. 09. 13. 00:01
Megosztás:

Gyorsabb kamatvágásokat vár a Morgan Stanley

Az amerikai bank vezető elemzője arról írt, hogy az eddiginél gyorsabb ütemű lazításra számít a Fed részéről.
2025. 09. 12. 23:00
Megosztás:

Drága most vagy olcsó az amerikai részvénypiac?

A részvénypiacok értékeltségét többféle módszertan és mutatószám szerint lehet vizsgálni. Az egyik, most bemutatandó megközelítés három komponensre bontja az értéket. Egyrészt a könyv szerinti értékre, mint ami azt hivatott megtestesíteni, ami a cégben jelenleg van, például eredménytartalék formájában.
2025. 09. 12. 22:00
Megosztás:

A magyar gazdák továbbra is számíthatnak a kormány segítségére

Hubai Imre a Kalocsa Térségi Öntözési Közösség vízgazdálkodási fejlesztéseinek projektzáró rendezvényén - amely a Vidékfejlesztési Program keretében valósult meg - elmondta, a kormány az öntözésfejlesztést szolgáló gazdálkodói együttműködéseket egy 2 milliárd forint keretösszegű, jelenleg is nyitva álló felhívással ösztönzi.
2025. 09. 12. 21:00
Megosztás:

Feszül a húr: Újabb Bitcoin-rug pull para a volatilis piacon

A Bitcoin újra reflektorfénybe került – nem a szárnyalása, hanem a hirtelen ármozgások miatti aggodalmak okán. Bár konkrét csalásnak nincs nyoma, a piaci szereplők mégis egyre idegesebbek. Vajon közeledik egy újabb „rug pull”, vagy csupán a makrogazdasági széljárás és az intézményi befektetők játszadozása kavarta fel a kedélyeket?
2025. 09. 12. 20:30
Megosztás:

BÉT: az OTP és a Mol húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1084,28 pontos, 1,06 százalékos csökkenéssel, 101 199,84 ponton zárt pénteken.
2025. 09. 12. 20:00
Megosztás: