Az EU cselekvési tervet sürget az aszályokkal szembeni uniós ellenállóképesség szavatolására

Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa luxembourgi ülésén állásfoglalásában arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy készítsen átfogó, uniós szintű cselekvési tervet azzal a céllal, hogy az Európai Unió 2030-ra ellenálló legyen az aszályokkal szemben és megszűnjön a talajromlás.

Az EU cselekvési tervet sürget az aszályokkal szembeni uniós ellenállóképesség szavatolására

Az uniós tanács közleménye szerint az elsivatagosodás, a talajromlás és az aszály jelentette sürgető kihívásokkal kapcsolatban elfogadott állásfoglalás hangsúlyozza, hogy unió-szerte égető szükség van a környezetgazdálkodás egységes és közös megközelítésére.

A szöveg kiemeli az aszályok növekvő gyakoriságát és súlyosságát, valamint az elsivatagosodás és a talajromlás súlyosbodását mind globálisan, mind Európán belül. Felismerve a környezetvédelmi kérdések összekapcsolódásának fontosságát, a tanács felkérte az EU-t és tagállamokat, hogy külső fellépéseikben emeljék ki a regeneratív mezőgazdálkodás és irányítás jelentőségét.

Az állásfoglalás kiemeli továbbá, hogy egységes finanszírozási stratégiákra van szükség a fenntartható mezőgazdálkodás és talaj helyreállítása támogatásához, ezért a meglévő finanszírozási eszközök felülvizsgálatára és a magán- és vegyes finanszírozási források feltárására szólított fel.

Az uniós tanács hangsúlyozza azt is, hogy a mezőgazdaságot és az élelmiszerrendszereket át kell alakítani a fenntarthatóság, az aszályokkal szembeni ellenálló képesség és az éghajlattudatos gyakorlatok irányába. Ezt az átalakulást az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO élelmezésbiztonsággal és táplálkozással foglalkozó szakértői testülete által meghatározott agroökológia alapelveinek kell vezérelnie - szögezték le.

Az állásfoglalás megerősítette az EU elkötelezettségét az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség csökkenése, a vízhiány és a szennyezés egymással összefüggő kihívásainak közös kezelése mellett. Hangsúlyozta az együttműködés szükségességét, különösen a Globális Biodiverzitás Keretrendszer, a párizsi klímamegállapodás és a talajromlás semlegesítését célzó program végrehajtása során. Az együttműködés elengedhetetlen a biológiai sokféleséggel és az éghajlathoz való alkalmazkodással foglalkozó hatékony nemzeti stratégiák kidolgozásához és végrehajtásához - tették hozzá.

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás: