Az EU meghosszabbította a korábbi szíriai rezsimhez kapcsolódó szankciókat
A tájékoztatás szerint az uniós külügyminisztereket tömörítő tanács az éves felülvizsgálat nyomán döntött a korlátozó intézkedések fenntartásáról.
Az EU 2025 májusában feloldotta az összes gazdasági szankciót Szíriával szemben annak érdekében, hogy támogassa az ország békés és befogadó politikai átmenetét, társadalmi-gazdasági helyreállítását és újjáépítését. Ugyanakkor érvényben maradtak a Aszad-rezsimhez kötődő személyekkel és szervezetekkel szembeni célzott intézkedések, valamint a biztonsági okokból elrendelt szankciók.
A tanács szerint a korábbi vezetéshez kapcsolódó hálózatok továbbra is jelentős befolyással rendelkeznek, és veszélyeztethetik az átmeneti folyamatot, valamint akadályozhatják a nemzeti megbékélést és az elszámoltathatóságot célzó erőfeszítéseket.
A szankciós listán szereplő személyek és szervezetek vagyoni eszközeit befagyasztják, az uniós állampolgárok és vállalatok pedig nem bocsáthatnak számukra pénzügyi forrásokat rendelkezésre. Az érintett személyekre beutazási tilalom is vonatkozik az EU tagállamaiban.
Az EU 2011-ben vezette be először a Szíriával szembeni korlátozó intézkedéseket, válaszul az Aszad-rezsim által a civil lakosság ellen alkalmazott erőszakos fellépésre.