Az európai gyártók hazatérnek
A különböző ágazatokban dolgozó válaszolók 85 százaléka tervezi, hogy a felvevőpiacaira koncentrálja a tevékenységét a termeléstől az értékesítésig. Egyre inkább követik tehát a „helyi termékeket a helyieknek” elvet. Ez elsősorban a kínai gyártást érinti: a kínai telephellyel működő vállalatok több mint 60 százaléka már dolgozik is az áttelepülésen.
Az Európán kívüli tevékenységüket elsősorban azért vizsgálják felül a cégek, mert egyre erősebben érzik a geopolitikai bizonytalanságokat és az ezekkel összefüggő kockázatokat. Ilyen például az ellátási láncok megszakadása. Kína tervezett elhagyásának az is oka, hogy nehéz megfelelni az ottani jogszabályoknak.
„Mind Európa, mind az USA a legmagasabb politikai szinten is kinyilvánította, hogy csökkenteni szeretnék a függésüket a kritikus gazdasági ágazatokban” – emlékeztet Vári Attila, az IFUA Horváth partnere, a járműipari kompetenciaközpont vezetője. Mint mondja, erre jó példa a félvezető gyártás, amely piacot tajvani, kínai és dél-koreai gyártók uralják. A Biden-kormányzat több, mint 50 milliárd dollárt, de az Európai Unió is legalább 40 milliárd eurót kíván beruházni a saját kontinensén történő gyártási kapacitások kiépítésére. El is indultak ezek a fejlesztések, de el kell telnie még néhány évnek, mire termelni is tudnak ezek a gyártókapacitások. Az USA gyorsabban halad, New York államban például 100 milliárd dollár összberuházással épül egy óriási chipgyár.
„Látszik, hogy a COVID-járvány után megváltozott a megelőző időszak domináns beszerzői szemlélete: a korábbi, megtakarítás-központú megközelítés mellett legalább ilyen fontos, sőt még fontosabb is az ellátásbiztonság. Ez is motorja a deglobalizációnak” – mutat rá Vári Attila.
Mit jelent ez Magyarországnak?
Ennek megfelelően számos ágazatban megnő Európa jelentősége mind beszerzési, mind termelési szempontból. Ilyen például az elektromos autókhoz való akkumulátorok gyártása. „Magyarország akkumulátorgyártásban már most is ott van az európai élmezőnyben, ahogy az elektromobilitási iparág majdnem minden szegmensében nagyok a fejlődési lehetőségek. Ilyen az elektromos töltéshez szükséges infrastruktúra berendezéseinek és alkatrészeinek gyártása is” – fűzi hozzá az IFUA Horváth partnere. De több más szektorban is felértékelődik a regionális beszállítók szerepe: például az európai hadiipari szektor megnövekedő rendelésállományából is profitálhatnak magyar beszállítók.
Az európai cégek úgy látják, hogy a legjobb piaci lehetőséget saját kontinensük nyújtja számukra. Ez igaz mind az értékesítésre, mind pedig a beszerzésre.
„Az elmúlt 10 évben az volt az általános vélekedés az európai központú nagy nemzetközi gyártók részéről, hogy a kínai piac a növekedés elsődleges forrása. Kína ugyanis nagyon sok éven át 7%-nál magasabb növekedést produkált. Most ez fordult meg Európa javára” – ad hátteret az IFUA Horváth partnere. Bár Kína továbbra is nagyon fontos faktor egyszerűen a mérete miatt, Európa visszanyerte elsődleges jelentőségét.
A „Kína-fontosság” relatív visszaesésének sok oka van. Ilyen a szigorú kínai COVID-politika miatti lassulás, a kínai gyártók versenyképességének javulása és az is, hogy Kína jogszabályokkal is védi a hazai gyártókat.
Ugyanakkor az európai vállalatok Ázsiát is kulcsfontosságúnak tartják a növekedés szempontjából. A három legfontosabb piacuk már régóta Európa, Ázsia és Észak-Amerika, s ez nem változott.
A cégek tehát nem zárkóznak el az Európán kívüli térségektől. Azok a szektorok, amelyek más kontinenseken fellelhető nyersanyagokkal és energiahordozókkal dolgoznak, nem is tudnak lemondani az ottani gazdasági térségekben folytatott tevékenységről. A fontos alkatrészek beszerzését, illetve a gyártási szerkezetet sem lehet egyik napról a másikra átállítani. Ez sokszor évekig is eltarthat.
Mi jön szóba Kína helyett?
A vállalatok kétharmada dolgozik azon, hogy lépésről lépésre, illetve legalább részben elvigye a termelést a Kínai Népköztársaságból. Nincs azonban olyan ország, amely egyértelműen át tudná venni Kína jelenlegi szerepét a gyártásban. Lehetséges alternatívaként említették a cégvezetők mindenekelőtt Indiát és Japánt. Utánuk következett Szingapúr, Dél-Korea, Tajvan és Indonézia. A Horváth csoport tapasztalata szerint növekvő mértékben folyik az áttelepülés Kínából Vietnamba és Kambodzsába, a textilipar esetében Bangladesbe és Pakisztánba. A rugalmasság érdekében tanácsos is diverzifikálni. Kína teljes elhagyásáról azonban nincs szó, hanem csak arról, hogy ott is a „helyi termékeket a helyieknek” elvet kívánják érvényesíteni, vagyis az ottani piacra szánt termékeket akarják helyben gyártani.
