Az év utolsó negyedévére tovább gyorsítják a munkaerőfelvételt a cégek

A hazai munkáltatók nem kevesebb, mint 18 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét a következő negyedévben, miközben csökkentést csupán 8 százalék tervez. A piaci szereplők optimizmusa közel három éve volt utoljára ennél magasabb szinten – derül ki a ManpowerGroup ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

Az év utolsó negyedévére tovább gyorsítják a munkaerőfelvételt a cégek

A ManpowerGroup a világ 43 országában zajló kutatás keretében a hazai munkáltatók 763 fős reprezentatív mintáját kérdezte meg negyedik negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról. A válaszok alapján a Munkaerőpiaci Előrejelzés szezonális hatásokkal korrigált nettó értéke +9 százalékon áll, ami 7 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi szintet, és 1 százalékponttal a mostani, harmadik negyedévre vonatkozó várakozásoknál is magasabb szintet ért el.

Az adatokból úgy tűnik, hogy a cégek munkaerő-stratégiáját az év közepe óta már szinte egyáltalán nem befolyásolják a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos bizonytalanságok – mondta Fehér Tamás, a ManpowerGroup ügyvezető igazgatója. – Többségük a konjunktúra folytatódására számít, ez a várakozásukat nagyban erősíti az átoltottságnak mind Magyarországon, mind a legnagyobb külföldi exportpiacokon tapasztalható magas szintje.”

 

A kilenc százalékos létszámbővítési mutató egy átlagos mérték, az egyes szektorok között jelentős különbség fedezhető fel. Az év végére a legnagyobb, 12 százalékos mértéket – a karácsonyi időszak közeledte miatt nem meglepő módon –  a nagy- és kiskereskedelemben regisztrálták, de ugyanekkora a nettó létszámbővítési várakozás a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén is, és tőlük csupán egyetlen százalékponttal maradnak el a gyártócégek (11%). A többi szektorban az átlag körül mozog a bővülést tervező cégek aránya, kissé lemaradva áll a lista végén az étterem-vendéglátás szektor, ahol azonban szintén pozitív, 5 százalékos az előrejelzési mutató.

 

Az ország régióit vizsgálva szintén jelentős eltérések tapasztalhatók, ugyanakkor minden régióban egységesen létszámnövekedést vetítenek előre a cégek. A legszélesebb körű létszámbővülést az Észak-Alföldön (19%) és Budapesten (15%) várják, de a Nyugat-Dunántúlon (11%) is az átlagot meghaladó a növekedési várakozás. A leginkább visszafogott bővülési várakozásokat a Dél-Alföldön (5%) és a Közép-Dunántúlon (1%) mérték a felmérés készítői.

 

A létszámnövelési várakozás a nagy, 250 fő feletti és a közepes, 50 fő feletti cégek körében a legnagyobb: 19, illetve 16 százalék. Ez egyben előrevetíti azt is, hogy egyre több térségben várható kisebb-nagyobb munkaerőhiány, hiszen egy-egy nagyobb munkáltató képes akár egymaga felszívni a környezetében a rendelkezésre álló munkaerő-kínálatot. Az 50 fő alatti kis-, illetve a 10 fő alatti mikrovállalkozások ugyanakkor kevésbé bizakodóak, körükben az átlagos várakozás 2, illetve 5 százalékos mértékű.

 

A ManpowerGroup mostani felmérésében ismét feltett a szabad pozíciók betöltéséhez kapcsolódó nehézségekről is kérdéseket. A válaszadók 69 százaléka jelezte azt, hogy szembesül ilyen jellegű problémákkal, ezen belül azok aránya, akik jelentős nehézségekről számol be, 32 százalék. Ez utóbbi érték egy negyedévvel ezelőtt még 25 százalék volt, ami azt mutatja, hogy a munkaerőhiány okozta piaci feszültségek erősödnek, és ez a tendencia a következő időszakban várhatóan folytatódni is fog.

Az üres állások betöltésének elősegítésére a cégek 44 százaléka alkalmazza a bérek szintjének emelését. Szintén gyakori eszköz a rugalmasabb munkabeosztások bevezetése (42%). Különféle tréningek, készségfejlesztések vagy mentorprogramok bevezetése a cégek 33 százalékának szerepel az eszköztárában, és a covid-időszak eredményeként ma már a cégek 31 százaléka vezette be ösztönzésként a home office részleges vagy teljes lehetőségét is.


A ManpowerGroup globális Munkaerőpiaci Előrejelzése világszerte optimizmust mutat, a 43 vizsgált országból csupán két helyen: Panamában és Dél-Afrikában (-2%) kerültek enyhe mínuszba a foglalkoztatási kilátások. Az élen az Egyesült Államok (+49%) India (+44%) és Kanada (+40%) szerepel. A vizsgált körben szereplő uniós országok között Magyarország a 9 százalékos értékkel kissé az átlag alá került. A legszélesebb körű munkaerő-bővítési szándék Írországban és Szlovéniában (15-15%) mutatkozik. A hazainál kisebb mértékű bővítésre számítanak ugyanakkor Spanyolországban (+4%), Csehországban (5%), Portugáliában (+6%), Olaszországban (+7%), valamint Lengyelországban, Szlovákiában és Svájcban (8-8%) is.

Kisfilmekkel, közérthető tájékoztatókkal, nyílt napokkal segít a NAV az szja-bevallásban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden eddiginél szélesebb körű támogatást kínál a személyi jövedelemadó bevalláshoz; közérthető útmutatókkal, adókedvezmény érvényesítését bemutató kisfilmmel, valamint speciális nyílt napokkal segítenek a siket, nagyothalló és siketvak ügyfelek számára - tájékoztatta az adóhatóság vasárnap az MTI-t sajtóközleményben.
2026. 03. 22. 21:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a kormány új intézkedésekkel mérsékli az energiaárak emelkedését

A horvát kormány új intézkedéscsomaggal mérsékli a Közel-Keleten zajló háború miatt emelkedő energiaárak hatását - közölte Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök vasárnap.
2026. 03. 22. 19:30
Megosztás:

Brazília kivár: elhalasztották a kriptoadó-szabályozást a választások utánra

Bizonytalanság és megkönnyebbülés egyszerre jellemzi a brazil kriptopiacot, miután a kormány úgy döntött, elhalasztja a kriptovaluták adózására vonatkozó döntést. A halasztás hátterében a közelgő 2026-os elnökválasztás áll, amely kulcsszerepet játszhat a jövőbeli szabályozás alakulásában.
2026. 03. 22. 18:00
Megosztás:

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a csalók

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a bűnözők, az ESET szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a weben elérhető információk, szervezeti struktúrák, aktuális projektek, üzleti kapcsolatok és az álláskeresés is támogathatja a célzott adathalász és üzleti csalási kampányok előkészítését.
2026. 03. 22. 17:00
Megosztás:

Hűvösebb, csapadékosabb, szelesebb idő várható a jövő héten

A jövő hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső, a Dunántúlon akár havas eső, hó is hullhat. A hétvégén már csak 6 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 03. 22. 16:00
Megosztás:

Szlovénia vasárnaptól korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét

A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be a kabinet.
2026. 03. 22. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás: