Az inflációt vernék agyon az új közösségi platformon az influenszerek

Már 49 országban van jelen az új, egyre népszerűbb közösségi platform, mely sosem látott módon forradalmasítja vásárlási lehetőségeinket. A segítségével élménnyé válik a bevásárlás az online térben is, ráadásul olyan termékek is elérhetővé váltak, amelyekről eddig csak álmodtunk. Ebbe a trendbe szállnak most be influenszerek, akik eddig csak a közösségi oldalaikon népszerűsítették a luxustermékeket, nem kis felháborodást okozva ezzel jó néhány követőjüknek. Az Allyos, a közösségi platformok új generációja, ahová ingyen regisztrálhatunk profilt - akárcsak a Facebookon vagy a TikTokon - és tetszőleges árakon vásárolhatunk.

Az inflációt vernék agyon az új közösségi platformon az influenszerek

A közösségi finanszírozás eddig sem volt ismeretlen – mint például a Kickstarter, Patreon, GoFundMe -, ennek alapjaira épült az úgynevezett közösségi vásárlás. A közösségi vásárlás az Allyos – SocialStore védjegye és technológiai újítása, így a világon az első ilyen típusú közösségi platform. Annyiban különbözik az ismert közösségi finanszírozástól, hogy a platformon értékesítő világmárkák prémium termékeinek közös megvételében kizárólag levásárolható kedvezménnyel lehet részt venni. Jó hír, hogy ez a valóságban egy mobil app formájában működik, magyar nyelven is elérhető, és az egész végtelenül egyszerű és azonnal megszerethető formát öltött.

Eltűnnek a reklámok és termékpromóciók a népszerű közösségi felületekről

A világ nagy országaiban, így például Kínában és Amerikában már hihetetlenül nagy népszerűségnek örvendenek az influenszerek profiljaival indított live értékesítések. Tehetségesebb hírességek így percek alatt segítenek eladni akár több ezer darabot a megbízójuk termékéből a követőiknek. A probléma ezzel az, hogy hiába nézi meg akár 1 millió követő a promóciót, csupán töredékének elérhető a termék az egyre dráguló árak miatt. Ráadásul elárasztják reklámmal a közösségi felületeket a populáris tartalomgyártók, ami legtöbbször negatív érzést kelt a követőkben, valamint teljesen rossz irányba tereli a közösségi médiát. Ennek az iránynak a visszafordítására több országban is elkezdték betiltani a reklámokat és promóciós tartalmakat, sokszor akár törlik is az influenszer profilját. Legutóbb India és Nepál, most pedig Indonézia is betiltotta a TikTok összes ilyen jellegű tartalmát.

Ezt a problémát hivatott az új közösségi platform, az Allyos megoldani. A termékpromóció és értékesítés itt ugyanis nem zavaró tényező, hanem az egész platform alapja. Az eddig leginkább csak mutatóba kitett luxustermékek itt bárki számára elérhetővé válnak, ebben pedig az influenszer egy segítő csapattárs, aki izgalmas, új közösségi mozgalmat alakít az online vásárlásban. Az itt összegyűlt vásárlók drága luxustermékeket vehetnek meg közösen, melyek árát együtt, alacsony részvételi összegek bedobásával gyűjtik össze. Egyikük véletlen kiválasztás útján pedig meg is kapja a közösen finanszírozott árucikket. Így vehet bárki akár 3600 forintért több százezres vagy akár több tízmilliós terméket vagy szolgáltatást. A többi résztvevő levásárolható kedvezményként használhatja fel a részvételi összegét. A közös vásárlásokban a legalacsonyabb kötelező részvételi összeg 360 forint, ennyivel már bárki esélyt kap életszínvonala megváltoztatására kockázatmentesen.

„Nagyon sok influenszer szembesül azzal nap, mint nap, hogy bár teljesíti a partnerei felé a reklámozási kötelezettségeit, de – főként a luxustermékek esetében – a követők nagy részének elégedetlenségét is kivívja, hiszen ezeket a termékeket a legtöbben nem engedhetik meg maguknak. A cégek eladásait sem lendíti meg túlságosan ez a fajta hirdetés, csupán a márkaismertséget erősíti. Ez a kettő azonban a közösségi vásárlásnak köszönhetően most összeért. A követők kedvencükkel együtt csapatban vásárolhatnak, és immár hozzájuthatnak azokhoz a termékekhez is, amelyekről eddig csak álmodtak. Mindehhez pedig egy olyan közösségi élmény is társul, ami nem csak abban merül ki, hogy interaktívan együtt vesznek meg egy-egy terméket és aztán valaki tetszőleges áron hozzájut, hanem a mindennapokat is megváltoztatja, mert ezeket a termékeket az offline térben a szeretteinkkel élvezhetjük” - fejtette ki Joe Bitter, az Allyos egyik alapítója.

Milliókat osztanak szét a kezdéshez az új közösségi platformon

Az Allyos követhető influenszer profilokkal bővül. Ennek regisztrációja megnyílt a hivatalos weboldalon (https://allyos.com/influenszerek/), erre pedig már most hatalmas az érdeklődés a legnagyobb tartalomgyártók körében. Tíz termékkategóriában lesznek követhető profilok az applikációban, az elektronikai cikkektől a szépségápolási- és divattermékeken át, az utazás, ingatlanok, fitnesz, zene témájában, de még a legújabb járműveket, luxusautókat elemző vagy promotáló influenszerek is megjelennek. A legnagyobb ügynökségekkel és nevekkel is tárgyal jelenleg a cég, Tóth Anditól a Totalcarig.

„Korábban is volt több influenszerrel közös promóciós együttműködése a platformnak, bár akkor még csak vizsgáltuk a legjobb együttműködés körülményeit. Nagyon sok sikeres közösségi vásárlás született olyan influenszerek közreműködésével, mint például Zsozéatya, Tech2, Rekál vagy Farkas Timii, és az együtt összedobott termékek személyes átadását imádták a felhasználók” – fejtette ki Joe, aki hozzátette, hogy ez az újítás olyannyira sikeresnek tűnik, hogy a platformon influenszer-profilt regisztrálók tízezer követővel átlagosan havi 7,2 millió forintot kereshetnek.

A robbanásszerű hazai népszerűsítésben az influenszereket nagyban segíti az a funkció, mellyel meghívhatják már meglévő követőiket az első közös vásárlásukra. Ez azt jelenti, hogy egy tízezer Instagram-követővel rendelkező influenszer mintegy 3,5 millió forintot oszthat szét, ezzel építve új Allyos profiljának csapatát. Az Allyos egyre növekvő vásárlói táborában pedig akad szép számmal olyan sikertörténet, amely a közösségi vásárlás piaci újításának köszönhető.

„Nagyon sok olyan felhasználónk van, aki néhány dollár ráfordításával tudott hozzájutni különböző termékekhez. Mivel egyidejű, interaktív-live piactérről beszélünk, a platformon zajló eladások és vásárlások pénzneme egységesen az amerikai dollár. Közel 1000 közösségi vásárlásban vett termék talált már gazdára. Ebben a 360 forintért vásárolt CinemaCity páros mozijegyektől és Gucci parfümön át a 3600 forintért megvásárolt Sony Playstation 5-ig vagy a 12.300 forintért elvitt iPhone 14 Pro-ig sok minden megtalálható. Akad olyan felhasználó, aki az elmúlt két évben 1,3 millió forint elköltésével 3,4 millió értékben vihetett haza termékeket” - sorolta az Allyos alapítója.

Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz

Valamivel több mint egymillió forint megtakarítást jelent egy átlagos Otthon Start hitel teljes törlesztési terhénél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2026. 04. 26. 19:00
Megosztás:

Csehország az idén nem teljesíti NATO-kötelezettségét a védelmi kiadások terén

Csehország az idén nem fogja teljesíteni a NATO-val szembeni kötelezettségvállalását, hogy a védelemre a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök az X-en vasárnap közzétett videójában.
2026. 04. 26. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 26. 17:00
Megosztás:

Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét

Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
2026. 04. 26. 16:00
Megosztás:

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. 04. 26. 15:00
Megosztás:

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás: