Az MBH Bank stratégiai partnerként támogatja az MBTSZ által gondozott felsőfokú biztosításszakmai képzést

A biztosítási és pénzügyi szakma jövője szempontjából mérföldkőnek számító pillanathoz érkezett a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) által gondozott képzési program: az MBH Bank csatlakozásával immár nemcsak biztosítótársaságok, hanem a pénzügyi szektor egyik legnagyobb szereplője is stratégiai partnerként állt az ügy mellé. A felsőfokú képzés támogatása így már ágazatközi üggyé is vált – erősítve azt a közös felelősségvállalást, amely az egész piac versenyképességét, bizalmi tőkéjét és jövőjét alapozza meg.

Az MBH Bank stratégiai partnerként támogatja az MBTSZ által gondozott felsőfokú biztosításszakmai képzést

Az Alfa, az Union, az UNIQA, a SIGNAL IDUNA és az Allianz Hungária biztosítók után most az MBH Bank is stratégiai megállapodást kötött az MBTSZ-szel, támogatva azt a két féléves, egyetemi szintű képzést, amelynek célja, hogy 2030-ig legalább ezer szakember szerezze meg a hazai piacon elérhető legmagasabb szintű biztosítási és pénzügyi szaktanácsadói képesítést.

A képzési program, amely mellé az MBH Bank most csatlakozott, nem csupán egy oktatási konstrukció, hanem egy ágazati szemléletváltás motorja. A stratégiai együttműködések azt jelzik, hogy a pénzügyi és biztosítási szektor vezető szereplői felismerték, hogy a jövő szakembereinek képzése nem halasztható. Az ilyen típusú elköteleződések túlmutatnak az intézményi határokon – egy olyan jövőkép mentén szerveződnek, amelyben a szakmai felkészültség, az etikus működés és az ügyfélközpontúság képezi a biztosítási és pénzügyi kultúra alapját.

A pénzügyi szektorban a felsőfokú képzések üzleti és ügyfélkapcsolati hatásait jól mutatja a Columbia University Teachers College és az Equitable Advisors közös, 2024-ben publikált tanulmánya. A kutatás fókuszában a Holistic Financial Coach program állt, amelynek keretében közel 300 pénzügyi tanácsadó vett részt egy intenzív képzésen. Az eredmények egyértelműen kimutatták, hogy a képzésen részt vevő szakemberek átlagosan 22%-kal nagyobb ügyfélvagyont kezeltek, mint azok, akik nem vettek részt hasonló képzésen. Emellett ügyfeleik elégedettségi mutatói is kiemelkedően javultak, különösen a Net Promoter Score (NPS) területén, amely a tanácsadó ajánlhatóságát és ügyfélbizalmat méri. A tanulmány megállapítása szerint a képzett tanácsadók nem csupán technikai tudásban erősödtek, hanem képesek lettek komplex élethelyzetekben is empatikus, érthető és hiteles tanácsot adni – ami közvetlenül hozzájárul az ügyfélmegtartáshoz, az elégedettséghez és a hosszú távú üzleti eredményességhez.

A két féléves, egyetemi szintű képzés 2023 őszén indult a győri Széchenyi István Egyetemen, 2025 szeptemberétől pedig már a Dunaújvárosi és a Miskolci Egyetem is bekapcsolódik a programba. Az oktatás folyamatosan megújuló tananyaga reflektál a piac aktuális trendjeire, és gyakorlatorientált szemlélet mentén olyan témákra épül, mint a mély biztosításszakmai ismeretek, kockázatkezelés, a tárgyalástechnika, az értékesítési folyamatok, vagy éppen az esettanulmány-alapú problémamegoldás. A képzés célja, hogy a hallgatók valóban alkalmazható, korszerű tudással lépjenek piacra – és hosszú távon képesek legyenek értéket közvetíteni az ügyfelek felé.

Az MBH Bank csatlakozásával először kapcsolódik be a pénzügyi szféra egyik meghatározó szereplője a programba – ezáltal a kezdeményezés új dimenzióba lépett. A két ágazat összefogása azt jelzi, hogy a biztosítási és pénzügyi kultúra fejlesztése, az ügyfélbizalom erősítése és a szakmai színvonal emelése nem szűk szektoriális ügy, hanem közös felelősség. A partnerség lehetőséget teremt a közös szakmai gondolkodásra, a tudásmegosztás ösztönzésére, és a képzési program elérhetőségének bővítésére a pénzügyi szektor minél több területén.

„Országos fiókhálózatunkban kiemelten fontos, hogy munkatársaink magas színvonalú képzést kapjanak, és folyamatosan fejlesszék szakmai tudásukat, mivel a személyes tanácsadás alapvető pillére ügyfélkiszolgálásunknak. Éppen ezért támogatjuk az MBTSZ biztosítási és pénzügyi szaktanácsadói képzését, amely tovább erősíti, hogy kollégáink naprakész, releváns ismeretekkel segítsék ügyfeleinket a legmegfelelőbb biztosítási és finanszírozási megoldások kiválasztásában. A biztosítási termékek azon túl, hogy védelmet nyújtanak a váratlan eseményekkel szemben, hozzájárulnak ügyfeleink hosszú távú pénzügyi biztonságának megőrzéséhez” – mondta Ginzer Ildikó, az MBH Bank standard kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

„Ez a megállapodás is azt bizonyítja, hogy a magyar biztosítási és pénzügyi piac szereplői egyre inkább egységesen gondolkodnak a jövő építéséről. Csak együtt, szakmai összefogással tudjuk elérni a biztosítási kultúra a legmagasabb szintre emelkedését, és azt, hogy vonzó pályát kínáljunk a fiatal generációk számára. Bízom benne, hogy az MBH Bank csatlakozása további piaci szereplőket is inspirál majd, hogy részesei legyenek ennek a példaértékű kezdeményezésnek, hiszen a közös erőfeszítés a kulcs a sikerhez, és hozzájárul ahhoz, hogy egyre több fiatal válassza hivatásának ezt a szakmát Magyarországon” – emelte ki Keszthelyi Erik, a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének elnöke.

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás: