Az ország minden sarkában megjelentek már a lakásvásárlók és -eladók

Az ingatlan.com saját adatain alapuló kutatásából kiderül, hogy az elmúlt öt évben 5 százalékkal nőtt azon települések száma, ahol eladásra hirdettek meg lakóingatlanokat. Tavaly 2869 helységben adtak fel eladó lakóingaltan-hirdetést, ami az összes település 91 százaléka. 2021-ben az ország településének 94 százalékában érdeklődtek konkrét eladó lakás vagy ház iránt a vevők, szemben a 2016-os 90 százalékos szinttel. Az ingatlanpiaci körforgásba bekapcsolódó területek bővülése nagy mértékben köszönhető a 2019-ben indult falusi csok támogatásnak.

Az ország minden sarkában megjelentek már a lakásvásárlók és -eladók

Országszerte élénkült a lakáspiaci kereslet és kínálat, aminek köszönhetően tavaly a települések 91 százalékában hirdettek meg eladásra lakóingatlanokat. A települések 94 százalékában pedig érdeklődés is érkezett az eladó lakásokra és házakra. Az élénkülés a falusi csok bevezetésének is köszönhető, aminek következtében szinte minden helységben megjelentek az eladók és vevők. - derül ki az ingatlan.com legújabb, saját adatain alapuló elemzéséből.

Már majdnem minden településen adnak-vesznek

Az ingatlanhirdetési portál adatai szerint 2021-ben az ország 3155 településéből 2869-ben jelent meg friss kínálat több mint 400 ezer eladó lakóingatlan-hirdetés formájában. 2016-ban öt százalékkal kevesebb településen hirdettek meg lakásokat és házakat eladásra a tulajdonosok és ingatlanközvetítők. A kereslet is élénkült az online térben: tavaly több mint 5 millió érdeklődés érkezett 2957 település eladó lakásaira és házaira, ami négy százalékkal több települést és 10 százalékkal több érdeklődést jelent mint 2016-ban.

„Már majdnem minden település lakáspiacán megjelentek az eladók és vevők, amiben fontos szerepe van a 2019 nyarán bevezetett falusi csoknak. Mivel nem csak a nagyvárosokban és Budapesten összpontosul a lakáspiaci kereslet és kínálat, ez a lakásdrágulás ütemére is fékező hatást gyakorol. Ráadásul a kisebb településeken magasabb összegű állami támogatásra jogosultak a vevők, ami az alacsonyabb ingatlanárak miatt a gyakorlatban még többet ér.” – értékelte a folyamatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A szakember azt is elmondta, hogy tavaly azért érkezett több településen érdeklődés az eladó ingatlanokra, mint ahány helységben friss kínálat jelent meg, mert az érdeklődők a 2021 előtt meghirdetett ingatlanokat is célba vették.

100 százalékos megyék

A fővárosban és Fejér megyében minden kerületbe és településre jutott friss kínálat és érdeklődés is eladó ingatlanokra 2021-ben. Pest, Komárom-Esztergom és Heves megyékben csak 1-2 helységben nem jelent meg friss kínálat. Keresleti oldalon Pest, Fejér és Komárom-Esztergom megyékben minden településen volt érdeklődő az eladó lakóingatlanokra 2021-ben. Tavaly 1-1 település kivételével szinte minden helységben történt vevői érdeklődés a Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Heves és Tolna megyékben meghirdetett lakásokra és házakra.

Az ingatlan.com szakértője azt is elmondta, hogy az ország legtöbb települését érintő keresleti-kínálati élénkülés az állami támogatásoknak köszönhetően 2022-ben is kitarthat, különösen a nagyvárosok agglomerációs övezeteiben.

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moodys

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás:

A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek – ezért nem fordul a cégtrend

Bár a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma mérséklődik, a cégtrendben továbbra sem látszik fordulat. A gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette a vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
2026. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás:

Kötelező lesz! Jön a digitális útlevél, az EU kötelezi a bevezetését

Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban. A farmernadrágtól az elektromos autókig: így válhat nyomon követhetővé egy termék teljes életútja. Mit jelent ez számunkra a mindennapi gyakorlatban?
2026. 03. 21. 01:00
Megosztás:

Ne menj erre Budapesten a hétvégén, mert dugó lesz

Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési útvonalon, többek között az Árpád hídon, a Margit hídon, a Szabadság hídon, valamint a budai és a pesti rakpartokon, továbbá a Margitszigeten. Az érintett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 00:05
Megosztás:

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 03. 20. 23:00
Megosztás:

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás:

A multi-party computation (MPC) jelentése, értelmezése és szerepe a kriptovaluta-piacokon

A kriptovaluták világában egyre gyakrabban jelenik meg a multi-party computation, röviden MPC kifejezés, különösen akkor, amikor biztonságról, intézményi vagyonkezelésről, letétkezelésről vagy decentralizált pénzügyi infrastruktúráról esik szó.
2026. 03. 20. 18:30
Megosztás: